A San Franciscói hippik nagy szervezője
|
Szinte minden korabeli nagyágyúról vannak emlékei. Tanúja volt az Iron Butterfly In-a-Gadda-da-Vida című, ma már klasszikus lemeze felvételének. A 17 perces darabot Doug Ingle találta ki, először csak a bevezető híres orgonafutamott, és elnevezte In The Garden On Edennek. Csak amikor mindezt közölni akarta zenekari társaival, annyira be volt lőve, hogy csak ennyit tudott mondani: In-A-Gadda-Da-Vida. A többieknek tetszett a titokzatos cím és ez lett halhatatlan.
Helms még 1962-ben ismerkedett meg a Texas állambeli Austinban Janis Joplinnal és a mai napig úgy emlékszik rá, mint igen intelligens, művelt nőre, akivel bármiről el lehetett beszélgetni. Rengeteget stoppoltak együtt azokban az években. Meggyőződése, hogy Janis nemcsak a rock-zenében alkotott maradandót, hanem nagyon sokat tett a nyugati nők felszabadításáért. Chet volt az, aki összehozta a Big Brothert, és aki rábeszélte a fiúkat, hogy azt a furcsán öltöző vörös texasi lányt vegyék be énekesnőnek.
|
Jimi Hendrix-szel nem volt túl nagy barátságban, bár tisztelte játékát, egyszer, egy túlságosan elszállósra sikerült jam-session után kidobatta a gitárzsenit az Avalon koncertteremből. A Jefferson Airplane-t főleg a korai, pszichedelikusnak mondott korszakában szerette. A Doors-ra úgy emlékezik, mint egy kissé magának való bandára, amely, bár Jim Morrison sokszor valósággal hipnotizálta a közönséget és beugrott a nézők közé, nemigen "vegyült" úgy a néppel, mint a Grateful Dead vagy Jeffersonék.
Azt sajnálja csak, hogy Jimnek éles szellemét ugyanúgy kevesen értékelték, mint Janisét. "Amikor az ember ilyen muzsikusokkal kerül személyes kapcsolatba, és eltávoznak, szörnyű űr marad utánuk" - mondja Helms - "a legszomorúbb, hogy többségük csodálatos művész volt, de nagyon labilis ember". De ha újra élhetné a 60-as éveket, ugyanezt tenné. "Soha nem az érdekelt, hogy mennyit keresek, hanem az, hogy hozzájáruljak a kultúra megváltoztatásához. Azt hiszem, sikerült."
(gluck)
