Tulajdonképpen a végzettsége jogász. Tanított a Harvardon (1990-92), Kossuth-díjas, kiváló művész, 1979-ben Cannes-ban kapott életműdíjat, majd 1990-ben a velencei filmfesztiválon és 1994-ben a magyar játékfilmszemlén is ugyanilyen elismerést kapott. Jellemzőnek tűnik, hogy a sorban a hazai elismerés az utolsó - bár mindig is nyilvánvaló volt, hogy az egyik legnagyobb hazai rendező. Régóta tanít, és 1988 óta címzetes tanár a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. A hetvenes évek második felétől sokáig főként színházi rendezőként dolgozott, majd Olaszországban élt évekig. Itt készültek pl. a Szerelmem, Elektra, vagy a Magánbűnök, közerkölcsök című filmjei. Jancsó filmjei alkalmatlanok kólás-kukoricás böfögőverseny lebonyolításához, de hát egyszer azt is meg lehet unni. És akkor maradnak ezek a filmek - a filmművészet. Családja erdélyi származású, félig román, ő maga már Vácott született az Első Világháború után. Filmjei különös keverékét adják a garibaldista ellenállás-mítosznak, és a tekintélyrend kritikájának, mindezt a szabadság iránti szenvedéllyel keverten. Egyszerre felvilágosult, és antirealizmusával - valami romantikus. A garibaldista nézőpontot a fehérvári cisztercita gimnázium tanulójaként sajátította el. Tanára, Medi bácsi- ahogy Jancsó nevezte egy interjúban- a Monarchia felbomlása után afféle kései ellenálló volt, rengeteg anekdotával, melyek éle rendesen a németek, osztrákok ellen irányult.Szociális érzékenységét abból a csalódásból eredezteti, melyet a második világháborús visszacsatolások után élt meg. Az akkori dzsentroid, úri Magyarország képtelen volt gyűlölködés nélkül viselni magát, gőgje és kulturálatlansága szinte lehetetlenné tette a konszolidációt - ahogy Jancsó fogalmaz Bacsó Péterrel készített életmű-interjújában. Ifjúkorának fő élménye volt Magyarország periferizálódása kulturálisan, politikailag, és főként szellemileg - a negyvenes évek már nem adtak Ady Endréket az itt élőknek. Ebben a helyzetben csatlakozott a népi mozgalmakhoz. Traumaként emlegeti, hogy 1944-ben, a németek bevonulásakor nem volt ellenálló.Első filmjeit még az ötvenes években rendezte, egy Derkovits-portrét, egy József Attila-filmet, és első játékfilmjét: A harangok Rómába mentek. Következő, nagysikerű és klasszikussá vált filmjéről, az Oldás és kötésről - főleg 1956 kapcsán - így beszél: "Az "Oldás és kötés" az alapkérdést nagyon szőrmentén tárgyalta. Mi volt az alapkérdés? Az, hogy mi történt itt az elmúlt 15 évben? A főszereplő - Latinovits Zoltán - parasztfiút játszott a filmben, akiből orvos lett, méghozzá valószínűleg jó orvos. Azzal kezdődik, hogy hazamegy a tanyára az apjához. Otthon azonnal rájön, hogy az apja hamarosan meg fog halni. Számára ez nagy sokk. Találkozik egykori szerelmével. Az ő párbeszédükben van egy kis allúzió arra, hogy mi történt ott: a Latinovits megformálta szereplőnek lehetősége volt arra, hogy tovább tanuljon, a lánynak meg nem, azért mert valószínűleg kulák vagy kulák származék. Tehát ő visszamaradt a faluban. A dialóg arról szól, hogy kollégiumi gyűlésen őt kidobták, ami a kollégiumok történetében elég tipikus történet volt. A filmnek egy másik vonulata a főhős, városi beilleszkedését mutatja be. Van ennek a filmnek egy ma talán érdekes jelenete, ami teljesen közvetlenül az én magán, vagy magán-társadalmi életemből került a filmbe. Az a bizonyos belvárosi asztaltársaság. Ez a társaság úgy, ahogy élőben is, megjelenik a filmen. Ez azért érdekes, mert közülük a legtöbben a mai közélet jeles szereplői: olyanok, mint Konrád György, Csoóri Sándor, Gyurkó László, Hernádi Gyula, Orbán Ottó, Mészöly Miklós. És ezek az emberek ma aligha ülnek le egy ugyanazon asztal mellé."
Leghíresebb filmje talán a Szegénylegények, mely az 1848-49-es szabadságharc idején követi végig egy csapat, főként rablásból, tolvajlásból élő zsellér sorsát, némi betyárromantikával is fűszerezetten. Hogyan válik belőlük önálló csapat a forradalmi seregben, hogyan ítélik őket halálra, és hogyan maradnak életben, vagy halnak meg? - ez a film története. Időszerkezete, kameratechnikája, beállításai maradandó filmtörténeti klasszikussá avatják, és a mai napig az egyik legizgalmasabb, legkatartikusabb magyar filmmé teszik.Legújabb filmjeiben, az "Anyád!... a szúnyogok"-ban és a "Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten" címűben teljesen új formákkal kísérletezik saját életművéhez mérten. Leginkább Godard hatvanas évekbeli kísérleteire emlékeztet, ahogy időnként maga is megjelenik a vásznon, gyakran Hernádi Gyulával, állandó dramaturgjával együtt, ahogy mintegy isteni mennyei magasból figyelik lakjaik, a film szereplőinek sorsát. A vásznon megjelenik aztán Ganxta Zolee, meg Lovasi András, a Kispál és a borz énekese, hogy kiegészítse Mucsi Zoltán játékát. Legutóbb Hajdu Szabolcs filmjében, a Macerás ügyekben láthattuk: mint Jancsó mestert. Szélesen fordulva fényképezett, nagy horizontot befogó képei alkotják névjegyét, melyek sokszor ma is felbukkannak filmjeiben.
