Az európai kávézás és a kávéházak története az újkor elejéig vezethető vissza. Az ezután eltelt évszázadok során a városi polgárság egyik legjellemzőbb közösségi helyévé vált, ahol a szórakozás és a kikapcsolódás mellett szinte kézzel tapinthatóan formálódott a történelem, a politika és nem utolsósorban az irodalom. A kávéházi kultúráról szóló előző cikkünk folytatása következik.
Irodalmi kávézók
A 18. század végén a magyar irodalom még híján volt azoknak a csomópontoknak, amelyek felpezsdíthették volna a szellemi életet. Száz évvel később ezeket a csomópontokat részben a kávéházak jelentették. Már Babits születésekor, 1883-ban olyan írónagyságok élték életüket – sokszor szó szerint – kávéházakban, mint Mikszáth Kálmán vagy Jókai Mór. A világvárossá növekedő Budapest pedig egyszersmind a kávéházak városa is lett, olyan „intézményeké”, amelyekben újságcikkek, versek, novellák, sőt regények tömegei születtek. A fent már említett New-Yorkban nemcsak a Nyugatnak volt szerkesztőségi asztala, hanem például Mikes Lajosnak, az Est-lapok vezetőjének is, akihez jellemzően a második nemzedékhez tartozó nyugatosok, illetve a népi írók és költők ültek. A Centrál volt a Hét szerkesztőségének a törzshelye, de itt figyel föl Karinthy agydaganatának első tüneteire (a „vonatokra”, ahogy az Utazás a koponyám körül című regényében írja), és itt kéri meg Babits Török Sophie kezét. A Centrálban egyébként Karinthy csak mintegy négy évig „élt”, miután Budáról Pestre költözött. Emblematikus törzshelye ezelőtt a Hadik volt, ahol jellemzően napjait és sokszor éjjeleit is töltötte; asztaltársaságához pedig nem kisebb nevek tartoztak, mint Kosztolányi Dezső, Nagy Lajos, Déry Tibor, Füst Milán, Rejtő Jenő és sokan mások – még József Attila is megfordult itt néhányszor. A sort persze még folytathatnánk, hiszen a Múzeum, az EMKE, a Philadelphia, a Lánchíd, az Országház és még sok más kávéház működött a városban, újra és újrateremtvén, formálván a szellemi életet.
Az irodalom tehát gyakran itt, a kávéházakban született, és a kávéházak is gyakran megjelentek a korabeli művekben; gondoljunk csak József Attila „egy kávéházi szegleten / magam / magam” soraira, vagy Heltai Jenő Reggel a kávéházban című versérének részletére: „Néhány bolond poéta-lélek / A kávéházban üldögélünk, / Való-igaz, hogy csúnya élet, / Melyet így álmodozva élünk.”
Néhány még ma is működik
És mi a helyzet most ezekkel a neves helyekkel? Néhány kávéház örökre eltűnt; főbb jellegzetességeik, társadalmi, kulturális szerepüket tekintve pedig egy sem létezik már. Napjaink Budapestjén sétálva azonban még megtaláljuk a New-York kávézót a Blaha Lujza térnél, amely egyfajta prémium vendéglátóhelyként üzemel a New York-palota hoteljének alsó szintjén; a Centrálba is betérhetünk egy cappuccinóra vagy egy villásreggelire, de már aligha jut eszünkbe, hogy itt valaha nehéz sorsú költőket karolt fel a kávés és a pincérek; a Hadik helyén pedig ma már két hely közül is választhatunk: vagy a konzervatívabb, „kávézóbb” mai Hadikba ülünk be, vagy a bohémabb, inkább pubhoz hasonló Szatyorba. A falakon festve vagy keretben láthatjuk még Adyt, Babitsot és a többieket, de már nem sok irodalom születik ezeken a helyeken.
További érdekes ötletek:
- A cikk Szentes Éva és Hargittay Emil Kávéházi kislexikon (Universitas Kiadó, Budapest, 1997) című könyvét használja legfőbb forrásként. A könyv Kávéházi kislexikon fejezete a kávéházak rövid (esetenként hosszabb) bemutatója mellett azt is megadja, milyen cím alatt működtek vagy működnek a szóban forgó helyek; izgalmas városi túra lehet ezen különleges nevezetességek végiglátogatása!
- Szentes Éva—Hargittay Emil: Irodalmi kávéházak Pesten és Budán. Kávéház az irodalomban – irodalom a kávéházban. Universitas Kiadó, Budapest, 1997.
- Egy releváns és aktuális HVG-cikk a témában
Kerek Roland
