Írónk Douglas Noël Adams néven látta meg a napvilágot 1952-ben Cambridge-ben. Szülei 5 éves korában elváltak, s így őt édesanyja nevelte fel húgával együtt. A kis Douglas Essex-ben a Brentwood School tanulója lett. Bár ez idő tájt még sokkal jobban húzta a szíve a természettudományok felé, minthogy holmi művészi ambíciókat dédelgessen. Tízéves korában azonban villámcsapásként éri a felismerés: sorsa irodalmi pályára szánta. E felismerés eredője egy 10-es jegy (ami Angliában nagyjából a mi *-os ötösünk megfelelője) volt, amit Mr. Halford, a kis Doug irodalomtanára biggyesztett egy fogalmazása alá. Mr. Halford pályafutásának első és utolsó 10-es jegye volt ez.
Hamarosan megjelentek első írásai is az iskolai lapban, majd 1965-ben publikálja első novelláját az Eagle angol fiúmagazinban. Egy bravúros esszéjének köszönhetően (mely a vallásos költészetet egészen sajátos kontextusban tárgyalta - párhuzamokat állítva a Beatles-től William Blake-ig) felvételt nyert a cambridge-i St. John's College-ba. A college-ban működött a neves Footlights Club, mely Cambridge legendás kabarészínpada volt. A Footlights "talaján" olyan színészek és komikusok nevelkedtek, mint Emma Thompson, Hugh Laurie, Stephen Fry vagy Gramham Chapman és John Cleese a Monty Python csoport két illusztris tagja.
Mielőtt azonban feltárnánk eme ismeretségek felettébb hasznos voltát, az immár ifjúvá serdült Douglas érettségijének s záróvizsgájának lehetünk tanúi, melyet angol irodalom tárgyból tett. 1974-ben elhagyta az iskolát és az írásnak szentelte magát. Egyelőre eredménytelenül. Szerencsére próbálkozásaira és egyéni humorára felfigyelt Graham Chapman, a Monty Python zseniális, ám korán elhunyt tagja. Az ismeretség gyümölcsöző munkakapcsolattá vált: Douglas Adams sketch-eket írt, s maga is játszott Python-produkciókban.
Eközben írni kezd rövid jelenteket, kommentárokat a televíziónak és rádiónak is. 1977-be találkozott Simon Brett-tel, aki a Radio 4's-nél dolgozott. Simonnal közösen találták ki egy sci-fi paródia tervét, melyet később folytatásokban le is adtak a rádióban. Ez volt a Galaxis útikalauz stopposoknak c. regény fogantatásának pillanata. A regény ötletét mondhatni egyéni tapasztalatokból szűrte le Adams. Cambridge-i évei alatt ugyanis egyszer nekieredt a világnak, s stoppal bejárta Európát egészen Isztambulig. Szinte adta megát az ötlet: földi stopposok helyett nyújtsunk segítséget ezúttal a galaxist bejáró stopposoknak.
A rádiósorozat, s később a regény hatalmas sikert aratott: készült belőle képregényváltozat, sőt tévéfilm és mozifilm adaptáció is. Szerzője azonban a Galaxis útikalauz sikerét megelőzően nem tudott megélni írásaiból, ezért rendszeresen alkalmi munkákat vállalt: volt kórházi ápoló, szakmunkás, csirkeketrec pucoló és testőr. Így talán már jobban érthető, honnan ered Douglas Adams nem éppen hétköznapi tapasztalása az életről.
S a Galaxis útikalauz csak az első volt a sorban: aztán jött a "Vendéglő a világ végén", "Az Élet, a Világmindenség meg Minden", "Viszlát, és kösz a halakat!", a "Jobbára ártalmatlan" (ez utóbbiak az Útikalauz-trilógia, valójában ötrészesre bővült pentalógia további részei), a Dirk Gently-sorozat és az Utoljára látható című könyve, mely utóbbi nem regény, hanem a kihalás szélére sodort fajokról szóló "útikalauz földlakóknak".
Douglas Adams teljesen váratlanul, 2001-ben halt meg szívroham következtében. Többek szerint csak visszatért a Galaxis útikalauz szerkesztőségébe, hogy ott folytassa munkáját. Feltétlen hívei minden évben "törülköző nappal" emlékeznek rá.
