A színészként, pop-és jazz előadóként egyaránt kiváló Daniel Louis "Satchmo" Armstrong 1901. augusztus 4-én született New Orleans egyik szegénynegyedében (Louisiana). A híres-hírhedt Storyville-ben nőtt fel piszokban és zajban, szegénységben és betegségben, a zsebtolvajok, szajhák vásári prédikátorok, de nem utolsó sorban a jazz-zenészek városában is.
A kis Louis utcagyerekként tanulta meg az élet törvényeit, s valószínűleg sosem fedezhette volna fel tehetségét a világ, ha tizenkét évesen nem kezd el az utcán lövöldözni az újév tiszteletére. Ennek ugyan vajmi kevés köze volt a tehetséghez, de legalább oda vezette. Ugyanis javító-nevelő intézetbe zárták, ahol szerencséjére nem a helyi kocsmák bevédésére tanították, hanem kürtön játszani. Az intézet katona-fúvoszenét játszó együttesében először dobos, majd kürtös, végül kornettos lett. 1914-ben került ki az intézet falai közül, s akkor minden munkát kénytelen volt elvállalni, hogy eltarthassa édesanyját és húgát.
Többek között volt szénkihordó és újságárus is, de a zene akkor már egyre fontosabbá vált számára. Már volt annyira birtokában hangszere ismerésének, hogy felkeresse az akkor még nyüzsgő város bandáit, és szép lassan felküzdje magát New Orleans zenei elitjébe. Számos helyi zenekarban játszott már, mikor felhívta magára a "Jazz Keresztapa", King Oliver figyelmét. A "King" névvel illetett Joe Oliver 1917-ben bevette a szakadt fiatal srácot együttesébe, ahol az csodákat művelt a kornetton.
A bátorító szavakon és a szakmai tippeken túl a fiatal fiú egy ígéretet is kapott, amikor a kürt-király lelépett a nagyobb lehetőségekkel kecsegtető Chicagoba. Jónéhány év eltelt, mire Joseph Oliver valóban talált egy helyet Armstrongnak Al Capone városában. 1919-ben Oliver a Missisipi mentén északnak vonuló jazz-zenészek sorsában osztozva Chicagóba költözött, ahová néhány év múlva Louis is követte, s ahol e legendás páros egy csapásra meghódította a közönség szívét. Addig pedig Edward 'Kid' Ory Brownskin Babies nevű együttesében játszott, amikor pedig nem ment a bolt, banánt rakodott ki a kikötőbe érkező teherhajókról, vagy szenesemberként működött.
1920-tól egy Mississippin közlekedő gőzhajón zenélt Fate Marable zenekarában, két évvel később pedig végre csatlakozhatott a chicagoi Lincoln Gardensben zenélő Oliverhez. Ebben az időszakban (1923-ban) készítette első hangfelvételét is. Ebben az időszakban ragadt rá a Satchmo becenév, amely a Satchel Mouth (szabad fordításban Táskaszájú) szavak rövidítéséből ered, és amelyet hatalmas, trombitázás közben felfújt pofazacskóinak köszönhetett.
1924-ben feleségül vette az együttes zongoristáját, Lillian Hardint, majd kivált Oliver zenekarából és beáll Fletcher Henderson bandájába.
Az évtized vége felé már a világ legnagyobb jazz kürtöseként kezdték emlegetni, akkor váltott át trombitára, még ugyanabban az1927-es esztendőben a Heebies Jeebies című számmal híressé tette a halandzsaéneklést, angol nevén a "scat-et". Az évek múlásával Armstrong népszerűsége egyre nő. Lendületes stílusa és semmihez sem hasonlítható rekedtes hangja betölti az éter hullámait, és a leghíresebb jazz énekest faragja belőle.
1932-ben és '33-ban már európai koncertkörútra, majd világ körüli turnéra indult, s népszerűségét jól jelezte, hogy már 1934-es európai turnéján ezrek várták megérkezésekor a koppenhágai pályaudvaron. Armstrong hamarosan tudatosan is felvállalta a jazz utazó nagykövetének szerepét, és játszott mindenhol, Japántól Ausztrálián át egészen Afrikáig, sőt, még a budapesti Népstadionban is fellépett.
Tény, hogy Armstrong trombitajátéka és énekstílusa hihetetlenül nagy hatással volt mind a jazz zenészekre, mind a pop énekesekre. Ráadásul nagyhatású szólói a jazz-ből mint együttes zenei formából egy olyan stílus hoztak létre, amely leginkább a szólókra és a zenészek összjátékára alapult. 1938-ban elvált Lilliantől, és elvette Alpha Smitht, 1942-ben pedig ismét megnősült, ezúttal Lucille Wilsont vette nőül.
Egyes vélemények szerint Armstrong pályája a negyvenes évek közepétől hanyatlásnak indult. Stílusa régimódivá vált, kiment a divatból, a bebop és a cool teljesen más irányba (a Dizzy Gillespie- és Miles Davis-féle stílus felé) vitte el a trombitajátékot. A szűkösebb esztendőkből, számos változó sikerű kísérlet után, a Louis Armstrong And His All Stars nevű formáció jelentette a kivezető utat. A Dixilandswing banda humoros jelenetekkel tarkította színpadi fellépéseit, és folyamatosan turnézott. Idősebb korára már szinte kizárólag páratlan énektehetségét kamatoztatta. Hangja charme-os, link, mosolygós, reszelős és kimunkálatlansága ellenére kifejezetten dzsesszes volt.
Armstrong belekóstolt Hollywoodba is, és ez a szerelem egész életén keresztül végigkísérte. Menthetetlenül belesodródott a show-bizniszbe, állandóan a legnagyobb sztárokkal és a legnagyobb sztároknak zenélt. 1967-es What a Wonderful World című kislemezével azonban kitörölhetetlenül is beírta magát a popzene történelmébe. A brit slágerlistán első helyig kúszott dal, és közel fél évig le sem lehetett szorítani a listáról.
Nagy Britanniában ezalatt az idő alatt félmillió darabot adtak el a kislemezből, világszerte pedig még egy milliót, ami még ma sem lebecsülendő példányszám. Azóta Satchmo reszelős, de érzelmes hangját még a zenetörténetileg képzetlenek is könnyedén felismerik, még a kevésbé ismert felvételeken is. Armstrong úr 70 szép évet élt, s New York-ban halt meg 1971. július 6-án.
Armstrong népszerűsége azóta is töretlen, képét még bélyegen is megörökítették. Zenéjét szerte a világon hallani; szinte minden egyes hang, amelyet valaha is lemezre vett újra és újra megjelenik a boltok polcain különböző kiadványokon.
