Hat évesen ülök a mozi vetítőtermének bejárata előtt, nagy, piros szövetfotelben. Anyu váltja a jegyet, én pattogatott kukoricát ennék. Belesüppedek a nagy piros szövetfotelba, nézem az előttem kitárult nagy, színes világot: a vetítőterem ajtajára kiragasztott filmplakátokat. Ezen mogorvák, ezen vidámak, ez sötét, ez világos, és jaj, ezt fogjuk most megnézni!
Ha most ülök a mozi vetítőtermének bejárata előtt, a nagy, piros szövetfotel már nem tűnik annyira nagynak, és a plakátok sem ugyanazok már. Mégis. A színek, a sztárok, a címek változnak, mégis ugyanúgy filmplakátok, hasonló képi klisékkel lesznek kiszámíthatóak és kiszámíthatatlanok.
Három film, az Amadeus, a Csodás álmok jönnek és a Téli vendég plakátjait ragasztottam ki képzeletbeli vetítőtermemnek bejárata előtt.
Amadeus
Milos Forman, a Hair, az Ember a Holdon vagy a Larry Flynt, a provokátor c. filmjéhez hasonlatosan a '84-es Amadeusban is a társadalomból kilógó embert, itt az azt túlnövő és átfogó univerzális zsenit mutatja be.
A film alaptémája az isteni tehetség, Mozart és a középszerű Salieri egyoldalú, Salieri ambivalens gyűlölködéséből származó rivalizálást mutatja be. A mű cselekményének lényege: Salieri, szinte Mozart apja szellemének öltözve (annak életében használt ruhájához és álarcához hasonlatosat magára öltve) Mozartot egy Requiem megíratásával érzelmileg a halálba kergeti.
Vizsgáljuk meg a film plakátját!
A film megnézése előtt, ha találkozunk az Amadeus poszterével, különleges hangulatát már akkor érezhetjük. Ám, a plakát megértéséhez a kulcs a filmben van elrejtve, s csak annak megtekintése után mérhetjük fel igazán annak sokkoló hatását, kidolgozott egységét.
A poszter filmet ajánló, a film hangulatát elénk táró és tömörítő szavai így hangzanak: „ A férfi… A zene… Az őrület… A gyilkosság… A film…", majd a cím kiírása után: „…Minden, amit hallottál: igaz."
Csakugyan igaz?
A fikciónak, Peter Schaffer drámájának vajmi kevés köze van a valós történésekhez. A mű nem is a Mozart és Salieri között ténylegesen fennálló kapcsolatrendszert akarja bemutatni, hanem ez alapján az önmagát árasztó, életvidám, léha, könnyed zseni és az önmagát és környezetét is görcsös képzetekkel tönkretevő elviselhetetlen középszerűség ellentétét. Igaz lenne az, hogy Salieri halálba kergette Mozartot? Történelmileg bizonyított tény, hogy nem. Igaz az, hogy a földhöz ragadt középszerűség tönkreteheti az égből származó tehetséget? Minden további nélkül.
Megállapíthatjuk hát, hogy az Amadeus inkább tézisekben, mint történelmileg hiteles tényekben gondolkodik.
De miért pont Amadeus az Amadeus? Miért nem lehetne a poszteren a rikítóan fehér címkiírás Mozart vagy Wolfgang? A választ a zeneirodalomban találjuk meg. Mozart eredetileg négy keresztnévvel lett anyakönyveztetve, mely nem tartalmazta az Amadeust. Ám egyik neve, a Theophil francia változata az Amadé, melynek jelentése: Isten által szeretett. Mozart sokszor szignálta így leveleit, Wolfgang Amadéként, s egyszer vicces kedvében egyik kottájára Wolfgangus Amadeus Mozartusra kanyarította nevét. Halála után, nem tudni, miért, de ez a kétségtelenül találó, Mozartra illő és őt jellemző név terjedt el róla.
De térjünk vissza a plakáthoz!
A poszteren a városképet uraló fekete ruhás alak a filmben is többször előfordul. Vizsgáljuk meg ezeknek jelentőségeit!
A képen a bécsi utcán vidáman csavargó Mozartot látjuk, s halljuk közben az elhanyagolhatatlan könnyed kísérőzenét. a Mozartot követi a kamera, ahogy betér lakása ajtaján, majd ahogy a filmkép kerete premier plánba foglalja őt, a zene hirtelen elkomorul, kitartott, súlyos akkord váltja föl. Látszik, ahogy Mozart elindul a lépcsőn, majd hátrahőköl. Bár csak őt látjuk, arckifejezéséből, az említett zenéből és abból, ahogy a lépcső teteje felé néz, tudhatjuk: valaki már áll ott, s azt is sejthetjük, hogy ehhez az illetőhöz, Mozartot tisztelettudó szeretet és félelem fűzi. A vágás után Mozart szemszögéből láthatjuk a képet: a lépcső tetején fekete ruhás alak áll, nagy totálban, aki a mögötte lévő ablak beszűrődő fénye miatt olyan ellenfényben látszik, hogy félelmetes méltóságteljességét a néző is megérezheti. Az alak kitárja karjait, csakúgy, ahogy a plakáton láthatjuk. Ismét Mozart -immár örömmel teli- arcát láthatjuk, aki „Papá"-t kiált. Az előzetes feszültségteremtő eszközök által teremtett rejtély megoldódott, tudjuk, hogy ki a titokzatos alak. Ám az erős, komor zene megmarad, s a baljós hangulatot az is tovább tartja fenn, hogy a lépcsőn az apja felé szaladó Mozartra apja egy lendületes és egy kicsit hátborzongató mozdulattal ráteríti köpenyét.
Ám a plakáton a fekete ruhás alak álarcot visel. Hogy miért?
Eme jellegzetes alakkal másodszorra egy farsangi mulatságon találkozhatunk. Az apa itt olyan álarcot visel, mely egyik oldalról nézve mosolyog, a másikról nézve viszont komor. Ezzel a kettősséggel és azzal, hogy sohasem lehet tudni az alatta figyelő ember valódi tekintetét, sokszor eljátszik a film.
A fekete ruhás alakhoz elválaszthatatlanul tartozó hangeffektus legközelebb Mozart apjának halálhírekor tölti be a teret. A mulatozásból hazatérő Mozart vidámságát a halálhír erre a döbbent súlyú akkordra váltja föl, a képen egy éles vágással az apáról készült festményt látjuk, majd a zene átköt egy színpadi produkció, a Don Giovanni bemutatójára. A színpadot látjuk igen tág plánból, s a szín hátulról beépített kőfalát leomolni. A színpad hátulján, ellenfényben látjuk kimagaslani a fekete ruhás alakot, Mozart nyomasztó apaképét, aki, ahogy Mozartot az életben mindig a léhaságtól óvta, a Don Giovanni halott kormányzója, a címszereplőt kéri meg arra, hogy bánja meg bűneit. S a monumentális alak -ki gondolta volna- kitárja kezeit.
Az apa halála után átveszi Salieri a fekete ruhás szerepét. Ilyen (ál)ruhában rendeli meg Mozarttól a Requiemet. A találkozás - nem kétséges, a Don Giovanni zenéjével van illusztrálva. A film történeti befejezése már említett - Salieri ennek a jelmeznek a segítségével kergeti halálba Mozartot.
Térjünk vissza ismét a plakáthoz!
A plakát klasszikusnak mondható, felesleges vonalak nélkül alakítja ki grafikusan jelzésrendszerét. A fekete alak mozdulata kettős jelentésű, egyszerre tekinthető az apa fiát való hívásának és az apa jelmezébe bújt Salieri fenyegető kétszínűségének. Az alak az apához hasonlatosan óvó védelemmel kitárja karját, ám a színes eredetin jól látszik: a kéz vérvörös hatása miatt véresnek látszik, a plakát sokkolni akar. Az alak sunyinak is mondható, lentről felfelé pillantása magáért beszél, csakúgy, mint az arc/álarc szó szoros értelemben vett kétszínűsége.
Az alak sapkája magában foglalja az éj Királynőjének grafikus megjelenítését (ilyen színpadképben jelenik meg a darabban). A film, mint már említettük, elég szabadon használja a tényanyagokat, a Varázsfuvola c. operát bohózatként mutatja be, felelőtlen mesedrámaként jeleníti meg. Az amúgy sokáig elemezhető, összetett mű itt Mozart életvidám, léha életének megszemélyesítője. Így a film által kapott kulccsal a plakát egyszerre mutatja Mozart két operájának szereplőjét, a Don Giovanni és a Varázsfuvola szerepeit, így mutatván be Mozart életének a filmben bemutatott egységet alkotó kettősségét, a Varázsfuvola részéről az életvidámságot, a Don Goivanni oldaláról pedig a mély, érzelmi töltetét.
A plakáton a fekete ruhás alak alatt elterülő utcakép -talán Bécs házai derengenek- a történések jelentőségét erősítik, mely azt sugallja, hogy a köznép és minden más most mellékes, apró játékház most a legnagyobb kastély is.
A plakátot egy szóval jellemezném: sokkoló.
Bár a film a magát szétárasztó, könnyed, zseniális alkotót mutatja be, a plakát csak az azt gátló és gáncsoló tényezőket láttatja. (Az éj Királynőjének karaktere a film történései alapján Mozart anyósának házsártos, Mozartot feleségétől elválasztó viselkedéséből születik.) „Amadeus" - ez a film címe, mely fehéren belerikít a sötétségbe - mégsincs rajta a poszteren, pedig ő maga az Isten által szeretettet címszereplő. Jelenlétére a fekete ruhás alak kitartott keze utal, a plakát értelmezése nem áll meg a poszter síkjának 2 dimenziójánál, hanem tovább megy - a plakát arra utal, hogy van valaki, akit minden körülmény fenyeget, valaki, aki többet ér, valaki, aki itt van, csak a plakátra nem fért rá, hiszen ő olyan valaki, aki több annál, mintsemhogy egy plakát vizuális elemeivel lerajzolhatnánk.
A plakát le nem rajzolt, ám jelenlévő Amadeusával a plakátot néző ember azonosulni tud, a fekete ruhás alak mintha őt fenyegetné. A poszter általánosságokban beszélve ez a szituáció bármikor megismétlődhet, megismétlődik.
A plakát egyértelműen provokatív; depresszív érzelmeket próbál kiváltani a nézőből. A talán kicsit túlontúl hatásvadász képi világ mellé szívesen mellékelnék egy kis magnót, mely folyamatosan lejátszaná a filmben oly' gyakran Mozart szájából felhangzó nevetést, mely nemcsak végigkíséri a filmet, hanem le is zárja azt; Salieri, kit a bolondok házába zárnak be öregkorában, magát „a középszerűség szentje"-ként neveztetve, meg akarja váltani őrült-társait, mire Mozart csupán fizikailag elpusztítható szelleme egyszerűen „kikacagja" (mindenféle sértő szándék vagy felhang nélkül) ezt az egészét. Amadeust nem lehet megölni: ő maga az élet.
Csodás álmok jönnek
Merész elképzelés olyan filmet csinálni, ahol a főszereplők az első negyed órában meghalnak. Márpedig a Csodás álmok jönnek ilyen film.
Röviden összefoglalva a film egy olyan emberről szól, ki gyermekei halála után négy évvel szintén egy baleset áldozata lesz, de mégis alászáll a mennyország festői környezetéből a már inkább dantei pokolba, hogy onnan megmentse önmagától az öngyilkosságba menekült feleségét.
A film, csakúgy, mint az azt hirdető plakát, festői hangulatot áraszt. A téma megvalósítása filmre termett, ki gondolná, hogy eredetileg Richard Matheson tollából könyvként látta meg a napvilágot. A film születésének története igazi amerikai „sikersztori", a bestseller könyvből nemzetközi sikerű film válik. (A később újra kiadott könyv már a film poszterével a borítóján jelent meg.)
A cselekmény két fő helyszíne a menny és a pokol, az apró-cseprő földi részleteket csak akkor használja fel flashbacknek az általában kihagyásos montázzsal dolgozó vágó, ha annak feltétlenül köze van az adott jelenethez.
A plakát igen jól visszaadja a film hangulatát, emelkedett pátoszát. Az aranysárga fényeket, elmosódott színhatásokat olyan líraian tudták ábrázolni mind a filmben, mind a poszteren, hogy az ember szívesen végignézné a művet 3D-s szemüveggel is. A környezet nem véletlenül festmény - a festményeknek kulcsfontosságú szerepe van a filmben: ezeknek a segítségével tartja a kapcsolatot egymással a már halott Chris és a még élő feleség.
A Csodás álmok jönnek felfogása szerint mindenki olyan mennyországba kerül, amilyet elképzel. Főhősünk, Chris Nelson festő feleségének képébe „kerül bele". Lánya, ki álruha helyett áltestben találkozik először apjával, vezető funkciót tölt be a túlvilági hierarchiában, saját világát egy, a még életbeli szobájának Hieronymus Bosch képéből farigcsálja össze. Ezt láthatjuk a plakáton.
Chris halála után a már említett szubjektív, egyedül lakható mennyországba kerül, s a plakáton is látható arany tájképet leginkább abszolút mennyországnak nevezhetnénk. A tóval borított sziklaszirt mögötti várost így jellemzi a film egyik mondata: „A városban, a folyón túl, KöZöS álmokat szövünk." Ezt a kommün-, abszolútmennyországot nem látjuk a filmben közelebbről, hősünk külön utakon jár, ahogy az a plakáton is látszik, s főleg a Poklot és szubjektív álmait részesíti előnyben. A pokolbéli jelenet után érthetjük meg igazán az eredeti angol címet: „What dreams MAY come". Hamlet híres monológjának angol eredetijében a dán királyfi e mondat fordulatára beszéli le magát az öngyilkosságról. Fordíthatjuk Kazinczy olvasatában „…micsoda álmok jöhetnek majd reánk…", vagy értelmezhetjük Arany János fordításában: „…mi álmok jőnek a halálban…". A könyv és az ebből készült film címéül szolgáló hamleti kérdés komplettebb képet mutat, mint a magyar, a film komplexitását is leegyszerűsített, elszépítgetett „Csodás álmok jönnek" megfogalmazás. A film, csakúgy, mint az igen meggyőző irodalmi alappal rendelkező cím nem egy csöpögős, varázslatos túlvilági képet fest, hanem egy olyan halál utáni élet környezetét sugallja, melynek meghatározója maga az ember, annak gondolatvilága. Az öngyilkosságba menekülő asszony nem büntetésként kerül a pokolba, hanem saját magát sanyargató képzetei miatt, ám ez az állapot sem végleges, hiszen az igaz szerelem onnan is megmenti őt. Tehát a film a túlvilágot árnyaltnak, több lehetőséget magában rejtőnek és személyre szabottnak mutatja be, ellentétben a magyar cím szélsőségesen halálszépítő csodás jelzőjével.
De térjünk vissza a plakát képéhez!
Természetesen egy ilyen filmben az sem meglepő, hogy valaki vízen jár. A vízenjárás nemcsak a film egyik jelenetét eleveníti fel bennünk, de ha jobban belegondolunk, a víznek számtalan formájával és jelentésével találkozhatunk. Főhőseink találkozása egy tavon, csónakban ülve történik meg, reinkarnációjuk során (még ez is van a filmben) pedig ugyanúgy, gyerekként, játékhajókkal játszadozva ismerkednek össze. A túlvilági képsorokban az érzelmeket is jelképező víz mindig valamiféle elválasztó funkciót tölt be, például a mennyet és a poklot választja el egymástól. A vízen járás - ahogy a plakáton is - a dolgok kiegyensúlyozottságát, a filmben pedig a néhol előforduló víz alá merülés, az önmagunk feletti kontroll elvesztését, a kétségbeesettséget jelképezheti.
A Csodás álmok jönnek amerikai szuperprodukció. Le se tagadhatná, ám az is igaz, hogy még a minőségibbek közül való. Bár hatvanadszori hallásra a „Sose add fel!" filmben elhangzott mondat egy idő után hollywoodi közhellyé válik, s a poszteren is látható dalmata önkéntelenül is előidézi bennünk a „végy egy gyereket és egy kutyát" amerikai filmreceptjét, mégis a film néhol már festményekbe áthajló képi világa és az irodalmi alap megmenti a filmet attól, hogy tényleg az ötlettelen amerikai filmek szokáscsapdájába essen.
Téli vendég
„és ha csak ez az egy nap van az egész világból?"- kérdezi Nita, a Szomszédlány Alextől, a Szomszédfiútól. S csakugyan. Ebben a napban minden benne van arról, amit életnek hívunk.
A világtól szinte elszeparált, elkülönített térben játszódik a cselekménygazdagnak éppen nem mondható történet, melyet a mindennek nevet adni akarás miatt nevezzünk el egy skót kis falunak. A falu befagyott tó által övezett. Ezen a jégen teszi meg az utat az Anya, meglátogatni a férje elvesztése miatt depresszióba eső fotós Lányát. A film „története" négy szálon fut - a már említett Anya-Lánya kapcsolat szorosra fűzését, a fotós fiának, Alexnek a Szomszédlánnyal kötött barátságából adódó kalandjait, két öreg néni temetésekre járását és két kisfiúnak az életben tett első botorkálásait jeleníti meg - mindezt télen, a befagyott tó körül.
A filmben cselekmény szempontjából nem történik szinte semmi - mégis minden.
Ha azt vesszük figyelembe, hogy a film négy különböző generáció problémáit és az élethez való viszonyát dolgozza fel, a plakáton elég szegényes a csupán egy, bár a fő szálat bemutató részlet.
Az Anya-Lánya konfliktus helyzetét már a plakátból is megérthetjük, ha a poszter alsó részét vizsgáljuk meg. A jeges vidéken a két alak közül a lány elöl jár, markánsan, kissé magányosan, keményen. Anyja utána halad, látszik még a szinte teljesen árnyképpé változó alak mozdulatából, hogy magyaráz, próbálja meggyőzni valamiről az előle és a világ elől még elzárkózó lányát. A filmben a poszter képi világának megfelelő részt is találhatunk: bár más plánból, elölről és csak az Anyát látjuk, a környezet és a mozdulat elárulja, ez a plakát képének megfelelő pillanat. Az Anya szájából itt elhangzó szöveg nagy jelentőséggel bír. Lányát a világ s egyben maga felé is szeretné megnyitni, a tél szépségeit ecsetelve arra hívja fel a mi figyelmünket is, hogy az élet teljességéhez hozzátartozik az élet komorabb oldala is.
Az Anya jellegzetes mozdulatára még egyszer visszatérnek, utalnak annak szavai: „Csak ki kell tárnod a kezed, és beengedned a káoszt!" Még mielőtt valami ijesztő dologra gondolnánk, vizsgáljuk meg a film jelentésrendszerében, mit jelenthet a káosz szó! A mindent.
A négy különböző generáció együttese (az idősebbeké, a felnőtté, a serdülőké és a gyerekeké) adja meg a film részrehajlástól mentes, bonthatatlan egészét. Kiemelném a filmből a két szélső generáció egyes képviselőinek, az öregedő Anya és az egyik kisfiú a befagyott tó partján való találkozását. Adott egy mindenkinek mást jelentő tér, egy megálló -az Anyának- és egy kiindulópont -a Kisfiúnak-, mivel az elindul a téli köddel borított ismeretlen, bizonytalan, mégis távlatokat nyújtó semmibe, az élet sűrűjének allegóriájába, a befagyott tó jegén.
Ami az egész filmet egységbe foglalja, az a különböző generációk, emberek élethez való viszonya és az abban betöltött szerepük megismerése különböző kapcsolatrendszerek által.
A film mesterien összefüggő szálai láttán még egy kicsit fájlalva nézem a tájon eluralkodó két szereplőnek a tájhoz viszonyított talán túl nagyra nőtt portréját. A film négy kettőst mutat be, s a plakáton a fő szálnak kikiáltott Anya-Lánya kettőssel egyenrangú szerepet játszó három másik szálnak még csak utalását sem láthatjuk. (Személy szerint szívesen kiemeltem volna a plakátra az öregedő Anya és a Kisfiú találkozását is.) Bár az is igaz, hogy nehéz lenne egy tömör plakáton több kapcsolatrendszert megjeleníteni, az arcok és a táj nagyságainak aránya pedig az emberek közötti kapcsolatok fontosságát mutatja be, azt, hogy mindez fontosabb, mint az elvont értelemben is felfogható hideg. A téli kép a plakát alján a film azon részét ábrázolja, amikor Anya és Lánya még vitáztak, míg a plakát fenti részét a film végén található, Anya és Lánya között a már beállt harmóniát ábrázoló képsorokból vághatták ki. A plakát két részének nagysága és az alakok aránya magáért beszél. A plakáton még azért kaphattak ilyen -szó szoros értelemben is vett- nagy szerepet az arcok, mert a film, ne feledjük, színházi adaptáció, s annak kamarajellegét a film is erősíti.
„Come in from the cold." - írja a film „leadmondata", avagy: „Gyere ki a hidegből". Nézzük hát, ahogy a kisfiú bizonytalan léptekkel rálép arra a nem tudni, milyen vastag jégtáblára, ahonnan nemrég egy öregedő asszony érkezett meg ebbe a világ buszállomásának várótermeként értelmezhető térbe.
Téli vendég - olvashatjuk a poszteren, jégfehér betűkkel kiírva. Az emberben mégis motoszkál a kérdés, ki vagy mi az a téli vendég? „Sztorit" tekintve lehet a jégpáncélt a Lányáért átszelő Anya? Ha sztereotípiákban gondolkozunk, asszociálhatunk a halálra is, ám a film jóval többről szól ennél - egy összefüggő, egységes világról, ahol meg kell tanulnunk minden rosszat az egység létezésének számlájára írni.
S hogy ki vagy mi a téli vendég? Ez a ködös, nem tisztázott fogalom? Mindenkinek más a problémájának a kulcsa. Kellemes meglepetés, megoldás a bajokra - ez a vendég fogalma, egy fagyos, hideg, mégis líraian megfogalmazott télben.
Most, hogy végignéztük plakátjainkat, ne keljünk még fel képzeletbeli piros szövetfotelunkból! Vizsgáljuk meg ezeket egymáshoz képest!
Milyen célból is készül a filmplakát? A legegyszerűbb szinten a poszter a film reklámja, célja az, hogy eladja a filmet, becsalogassa a nézőt a moziba. De a filmplakát, ha jól van elkészítve, több ennél. A film nézése, értelmezése már a plakát megtekintésével elkezdődik. Ezért nevezhetjük a plakátot a film előszobájának.
A legfontosabb tényező, hogy a plakát ténylegesen a tárgyáról, a filmről szóljon, annak szerves része legyen. Ebből a szempontból az Amadeus tökéletes, hiszen a plakát értelmezi a filmet, és értelmezésre kényszeríti a nézőt is. Bár az is igaz, hogy a plakát önmagában nem, csak a film viszonyrendszerében rendelkezik mondanivalóval. A Csodás álmok jönnek az a fajta poszter, amit a film ismerete nélkül is bárki könnyű szívvel kirakhat a falra. Ez a plakát a film környezeti világába vezeti be a nézőt. A Téli vendég fotomontázzsal készült plakátja egyszerre akarja bemutatni a film szinte főszereplőnek mondható környezetét és a benne szereplő embereket, egymás közötti viszonyukat.
A plakát másik fontos jellemzőjét, a tömörséget jól megfigyelhetjük az Amadeus szuggesztív, elmélyültséget igénylő plakátjában, ahol nem találunk egy felesleges, funkcionálatlan vonalat sem. A Csodás álmok jönnek plakátja inkább a film hangulatát próbálja színhatásokba tömöríteni, a férfi mellett sétáló kutyát a film ismeretében feleslegesnek tartom. A Téli vendég plakátja a filmet jellemző jelenetek képeinek kivágásával próbál keresztmetszetet adni a filmről. A plakát igazán tömör - talán túl tömör is, hiszen a film egysége a poszteren látható szereplőkön kívül is több egyenrangú szálat mozgat.
Érdekes megfigyelni azt az arányt, ahogy a művészet és a reklám elegye keveredik egymásban egy-egy plakáton. A Csodás álmok jönnek plakátjának nem titkolt célja, hogy a filmet a főszereplő arcával próbálja „eladni", vagyis a sztárral, itt Robin Williamsszel. De főleg a hollywoodi filmeknél nagyon gyakran használják a filmek ilyen módszerrel való reklámozását. Az Emma Thompson főszereplésével védjelezett Téli vendég plakátján is találkozhatunk ilyenfajta megfogalmazással. Ebből a szempontból kilóg a sorból az Amadeus plakátja, mely csupán grafikus, rajzolt elemekből van felépítve. A poszter általánosságokban beszél, nem szereplőkben, így is erősítve azt a film által sugallt állásfoglalást, hogy minden, amit látunk, nem konkrét emberekről, hanem behelyettesíthető, bármikor előfordulható helyzetekről szól: az álarc alatt nem Salieri van, hanem a naív, jóindulatú tehetséget gáncsoló középszerű gonoszság, s a poszter ezeket a szerepeket nem szeretné konkrét személyekre leszűkíteni. (A képzőművészeti alkotásként is felfogható poszter még a szereplők nevének kiírását is mellőzi.)
A posztereken fontos szerepeket játszik mindig a film reklámszövegeként is értelmezhető poszterfelirat. Ez néha a különböző országokban változásokat okozhat, hiszen a fordított szöveg - csakúgy, mint manapság Magyarországon, gyakran az „elgagyított", szóviccekre átírt cím - minden országban más és más, és néha elhelyezését is megváltoztatják. Néha a posztereket többletinformációkkal látják el később, ilyen az Amadeus poszterére utólag ráapplikált „8 Oscar-díjat nyert alkotás" embléma, a Csodás álmok jönnek angol poszterének újságkritikából kivágott részének a plakátba applikálása, vagy a Téli vendég szintén kritikából idézett szövegrésze. Ezek az idézetek, díjmegjelölések egyértelműen a plakát reklámfunkcióját erősítő mozgó panelként viselkednek, melyek egy-egy plakát külföldi változatainál elmozdíthatóak vagy elhanyagolhatóak; esetleg, kritikából való idézés esetén, mással helyettesíthetőek.
Vajon túlnőheti, túlélheti-e egy plakát azt a filmet, amiről szól? Az Amadeus poszterének már sokszor említett elválaszthatatlan filmhez való kapcsolata miatt ez a filmplakát egyszerre él a filmmel, külön utakon nem fog járni ismertsége: ahol feltűnik ez a film, ott feltűnik a hozzá tartozó jellegzetes kép is, és ez fordítva is igaz. A Csodás álmok jönnek plakátja önálló alkotásként is megállja a helyét, a cím rögtön értelmezi is a képet, így teljes, egyedül is érthető és értelmezhető plakátot látunk. A Téli vendég képi reklámját a filmje nőtte túl, a Téli vendéget ismerő köztudatban nem alakult ki szoros kapcsolat a film és a plakát között.
Érdekes megfigyelni, hogy egy-egy plakát a hozzá tartozó filmjének melyik nézőszögéből ábrázolja azt. Az Amadeus plakátja elméleti síkon közelíti meg a filmet, abból általános tételt fogalmaz meg, ezért nevezhetnénk az Amadeus poszterét elméleti plakátnak. A Csodás álmok jönnek filmplakátja kidomboríthatta volna a filmben főszerepet játszó szerelmi szálat, de a festői elemekkel inkább hangulati plakáttá vált. A Téli vendég posztere a hatalmas arcok megjelenítésével leginkább szereplőorientált plakátnak mondható, bár montázsjellege miatt a plakát területileg kisebb helyet elfoglaló része értelmezi is a filmet, bár az is igaz, hogy annak csak egy szálát.
S hogy mire jó a poszter?
Nem csupán a forgalmazók reklámfogása a film eladása miatt.
A plakát része a filmnek, tömöríti, előkészíti azt. S ha a mozi vetítőtermének bejárata előtt ülünk, a piros szövetfotelban, nézvén az elénk táruló színes plakátkavalkádot, szemünk megakad egyen, egy ismerősön… Igen, ezt a filmet már láttuk! S hogy elfelejtettük!… Még szerencse, hogy itt van ez a kép, hiszen mekkora filmekre, milyen üzenetekre tud emlékeztetni bennünket ez a 2 dimenziós lap?!…
S még a piros szövetfotelunkból sem kell elmozdulnunk.
ÉRTÉKELÉS
A témában készült dolgozatok között a legtudatosabb, egységesen magas színvonalú munka.
Az anyag átéltségét bizonyítja a filmplakáttal való gyerekkori találkozás személyes élményét általános értelmezési keretté emelő szubjektív szöveg felütés és -lezárás.
A filmplakátok kiemelt motívumainak értelmezése a cselekmények mély megértéséről tanúskodik: a felhasznált elemek cselekménybeli felbukkanásainak számba vétele, jelentésrétegeik analízise a filmek legfontosabb üzeneteinek megértését bizonyítja. Főként az Amadeus esetében ez a kultúrtörténeti jártasság élvezetes bizonyításával párosul.
A plakátok kiemelt motívumaihoz kapcsolódó filmértelmezéseket a legfontosabb grafikai eszközök elemzése követi. Ezt az elemző részekben felbukkant szempontok szerint, világos visszautalásokkal taglalja a dolgozat. állításai nem teoretikus, merev formai szempontokat követnek. Ez az oka annak, hogy az anyagban több helyen jól megindokolt kritikai megjegyzésekre bukkanunk a plakátok - szerzőnk által bizonyított - koncepcióját megbontó vizuális és szöveges megoldásokkal kapcsolatosan.
Kisebb hiányérzetet okoz, hogy a grafikai eszközök néhány klasszikusan 2D formákra jellemző jellegzetességének - mélységbeli elrendezés, az elemek méretbeli különbségei, kompozíció - az értelmező részekhez kapcsolása, érvként való kihasználása többször elmarad. Furcsa módon kihasználatlanul hagyja a dolgozat a plakátokban a filmek műfaji jellegére utaló mozzanatok elemzését (pl. hosszabban értekezik a Csodás álmok jönnek vízen járásáról, de elmarad ennek a film fantasztikus-ezoterikus jellegére utalásának említése).
A dolgozat záró része tekinthető a legértékesebbnek, hiszen a témával kapcsolatos elméleti tézist (a filmplakát - a film előszobája) kockáztat meg a szerző. Ezt sikerül is megfelelően bizonyítania: a plakátról mint a filmélmény részéről, annak előkészítőjéről és későbbi koncentrált felidézőjéről olvashatunk itt helytálló megállapításokat. Pontosnak tűnik a domináns művészi eszközökre építő „plakáttipológia" is. Ez ráadásul trendekre utaló megjegyzésekkel párosul - egyúttal bizonyítja, hogy a felhasznált anyagok tényleges „elérő módon fogalmaznak". Külön értéke a szöveg ezen részének a plakátok szöveges elemeinek értékelése és kritikája.
