MŰVÉSZBÉLYEGEK
"Normális" bélyegből annyiféle van ma már, hogy lehetetlen lenne a formai, technikai vagy tartalmi lehetőségek széles skáláját röviden fölsorolni. És huszonöt évvel azután, hogy az első olyan "magánbélyegek" is megszülettek, amelyeket művészek rajzoltak maguknak és egymásnak, ugyanilyen nehéz ezt az új műfajt, az úgynevezett "Artists´ Stamps" termését osztályozni.
Szerte a világon ugyanis több ezerre tehető azoknak a száma, akik bélyeget gyártanak, és mivel a posta természetesen nem ismeri el az ilyen magán bélyegkiadást, a hivatalos bélyegek mellé a borítékra vagy a levelezőlapra ragasztják őket. A művészbélyegek kissé a reklámbélyegekre emlékeztetnek, csakhogy kommerciális mellékíz nélkül. Azt gondolnánk, hogy öncélúak, és csak az ötlet, a grafikai kivitelezés frappánssága, a vicc vagy a blaszfémia élteti őket. És ha van valami praktikus hasznuk is, nos az első pillantásra nem más, mint a bélyeget készítő művész reklámozása. Mint régi heraldikus jellegű műfaj, a bélyeg igen alkalmas arra, hogy cégjelzésként, "hivatali" bélyegzőként vagy akár uralkodókat és államelnököket utánzó arcképként a művész önreklámozását szolgálja.
Ahhoz képest, hogy milyen régi a nemzetközi postaforgalom, tulajdonképpen elég furcsa, hogy a művészek csak a hatvanas években kezdtek el először ilyen bélyegeket készíteni. Bizonyára nem azért, mert olyan szerények voltak.
A jelenség magyarázatát inkább abban találjuk meg, hogy először az 1960-as esztendőkben vált a régi dadaizmus hagyományait fölelevenítő művészmentalitás, a bolondozásnak, a konvenciókat kigúnyoló abszurd vicceknek és provokációknak a divatba hozása jelentős művészeti áramlattá. Az első művészbélyegeket a neodada köréhez sorolható FLUXUS-művészek rajzolták, sőt ők voltak azok is, akik megpróbálták ezekkel a bélyegekkel a postát is átejteni. Azóta a műfaj kissé szelídebb lett, és főleg sokkal-de-sokkal szélesebb folyammá dagadt. Mivel a FLUXUS-művészek leléptek a porondról, ma az úgynevezett Mail Art képviselői (vagyis a postai művészet művelői) foglalkoznak a műfajjal. Sok készít közülük különböző technikával előállított és sokszorosított bélyeget, még több azonban azoknak a száma, akik ezeket a bélyegeket a többi Mail Art produkcióval - apró grafikákkal, kollázsokkal, pecsétekkel stb. - postán kapják és gondosan szortírozzák, dobozolják, archiválják, egyszóval megőrzik. Látjuk: a művészbélyeg nem azonos a Mail Art-tal, mint általában vett műfajjal, mert hiszen szűkebb annál és régibb eredetű is. Tény azonban, hogy ma a művészbélyegek úgyszólván kizárólag csak a Mail Art-körökben születnek és terjednek.
Ez a körülmény jelentősen megváltoztatta az egykori neodadaista kezdetet is. A mai művészbélyegek ideológiája - ha szabad egyáltalán ilyen kifejezést használnom - teljesen más, mint a húsz évvel ezelőtti magánbélyegeké. Azok egy viszonylag szűk művészkör találmányai voltak, és hamarosan kisgrafikai ritkaságokká váltak. A mai Mail Art-körökben terjedő bélyegek ezzel szemben olyan közegben mozognak, amit a nemzetközi Mail Art mezőny jellemez. Ez a mezőny pedig a hatvanas évek vége óta együttesen több ezer főt is jelenthet - az olvasó joggal kérdezheti, hogy van-e ennyi számottevő művész akár az egész évszázadban is? A válasz kitérő. A Mail Art legtöbb művelője ugyanis nem is akar a szó konvencionális értelmében művész lenni. Ez a mozgalom elsősorban társadalmi jellegű, és rokon az utolsó két évtized számos szubkultúra-képződményével és alternatív áramlatával. A művészi tevékenység ezekben a körökben igen fontos, de csak mint a "kreativitás" gyakorlása, szemben a fogyasztói mentalitással vagy a stupid kispolgár vegetatív életvitelével. Így érthető, hogy a Mail Art-körökben születő bélyegek jelentős része most is igyekszik olyan műves és filigránul kidolgozott grafikai hatásra, mint a hagyományos bélyegek vagy akár az első, a FLUXUS idején született művészbélyegek. Mint általában a Mail Art egészére, úgy a Mail Art-berkekben születő bélyegekre is az jellemző, hogy bennük a demokratizmus egyfajta értelmezése jut kifejezésre. "Minden ember művész" - mondta Joseph Beuys, akit az alternatív mozgalmak prófétájukként ismernek el. A Mail Art kissé langyosabb lelkesedéssel vesz részt az ilyen adorációkban, de ezt a Beuys idézetet a jelenlegi művészbélyegek fölé is odaírhatnánk mottóul.
A másik programpont - és sok Mail Art művész van, aki ezt tenné meg elsőnek: a kommunikáció gyakorlása. Ez is új, ha a régi FLUXUS-sal hasonlítjuk össze. A neodada volt még annyira dada, hogy ne higgyen a kommunikáció lehetőségében, illetve, hogy kicsúfolja a kommunikációt, ha az egyáltalán szóba került. A FLUXUS-bélyegeken például blazírt arcú átlagembereket látunk, a bélyegíven úgy felsorakoztatva, hogy egyre nagyobb a szakálluk. És egyetlen FLUXUS-bélyeget sem ismerünk, amelyen a művész önmagát ábrázolta volna, legfeljebb a mozgalom jelképeit vagy pecséteit, amelyek maguk is értelmetlenek vagy provokálók voltak. Az újabb Mail Art-bélyegek viszont "küzdenek" és "ábrázolnak", naiv hittel vagy ironikus mosollyal, de többnyire azzal a reménnyel, hogy az üzenet célhoz ér, hogy a kommunikáció megvalósul, mert lehetséges. Igen sok bélyegkészítő művész egyszerűen játszik, díszít és variál, amikor bélyegeket tervez, de ez is pozitív tartalmú tevékenység. Alacsony szinten olyan, mint a pihenő háziasszonyok kézimunkája, és innen zökkenők nélkül emelkedik a színvonal a kisgrafikai vagy ötletművészeti remekművekig. Mivel a termés igen nagy és az újabb művészbélyegeknek még nincsen műkereskedelmi értelemben vett értékük, az a gondosság, amivel egyes Mail Art-művészek a beérkező művészbélyegeket archiválják, nem is tekinthető "bélyeggyűjtésnek", hiszen a gyűjtemény nem eladható. A művészbélyegek inkább azért kerülik el a papírkosarat, mert fontos üzenetet jelképeznek, mert kapcsolatokat szimbolizálnak. Ezért van, hogy nemcsak önarcképeket találhatunk rajtuk, hanem a partnerek arcképeit is, vagy egész Mail Art kiállítások anyagát xeroxtechnikával bélyegformátumra lekicsinyítve és a bélyegíven elosztva. Tulajdonképpen így érthetjük meg, hogy a "művész"-bélyeg kifejezés sokszor miért nem találó. Nem artisztikus célok, mégcsak nem is azoknak a paródiája vagy alternatív értelemben vett átalakítása a cél, hanem egyszerűen a bélyegforma felhasználása különböző gyakorlati - többnyire kommunikatív - célra. Olcsó, kicsi, könnyen fölragasztható, gyorsan elküldhető és begyűjthető.
A műfaj tehát kissé archaikus állapotban van még - mint a dráma volt Shakespeare korában, vagy a mese és a novella a népi ponyvanyomtatványok korszakában. Most, hogy mégis múzeumba kerül - méghozzá egy olyanba, amely olasz reneszánsz mesterek, Rembrandt, Greco vagy az impresszionisták vásznait őrzi -, most vajon elérkezett volna a perc, amikor a művészbélyeget "felfedezzük" és ezzel klasszikus műfajjá kiáltjuk ki, vagyis megöljük?
Egy vallomással tartozom a tisztelt múzeumlátogatónak, aki most ebből a rögtönzött katalógusféleségből igyekszik ezen a számára nagyon szokatlan kiállításon tájékozódni. Magam is egyike vagyok a nemzetközi Mail Art mezőnyben tevékenykedőknek, és saját tervezésű bélyegeket is gyártottam már. Így hát jól bele tudom magam élni az itt szereplő bélyegek megalkotóinak a helyzetébe. A "kiállító művészek" lelkiállapota ambivalens - egyik szemük sír, a másik nevet. Mert a föntebb ismertetett kvázi-ideológiai háttér egyértelműen azt tanácsolja a Mail Art művésznek, hogy kerülje a hivatalos kiállításokat, a pénzes galériákat és a nagytekintélyű múzeumokat - mert a függetlenségét félti. Másrészt azonban minden Mail Art művész átélte már azokat a megaláztatásokat, amikkel az intézményesített művészeti élet kedveskedik a kívül rekedteknek. Hogy ez a kívül rekedtség eleve a művész (vagy a magát kreatívnak tartó ember) szándéka volt, az nem enyhít az időnkénti gorombaságokon. Jól esik tehát az elégtétel: a múzeum, lám, "fut" a bélyegművészek után, kiállítják őket.
Mind a közönség, mind pedig a kiállított művek alkotói számára azonban el kell árulnom, hogy ez a tárlat egy több évszázad grafikai művészetét bemutató sorozat egyik utolsó tagja, és így szinte logikus lépés, hogy például a szecessziós korszak lapjai után (amelyekben például Ex Libris-ek is szerepelhettek) most a legélőbb és éppen legaktuálisabb gyakorlati műfaj, a művészetté emelkedő bélyeg kerüljön bemutatásra. Éppen a művészettörténészek tudják a legjobban, hogy egykor Dürer fametszetei is csak piaci áruk, a zöldségek mellett az asztalra kitett vásárfia voltak.
Az ilyen kiállítás olyan, mint amikor olyan színházi előadást rendezünk, amelyet nem színészekkel játszatunk el, mert hiszen Lear király még él, és elég, ha behívjuk őt az utcáról. A tárlat így hitelesebb, mint az úgynevezett történeti anyagokból rendezett kiállítások, és természetesen esetlegesebb is, hiszen a hősök köztünk élnek, és sok részletkérdés lezáratlan még, a történet egyes fejezetei váratlan fordulatokat rejtegetnek, másként is lepereghetnek. Ezen a tárlaton is érezzük az aktuális esetlegességeit. Az anyag egy budapesti művészházaspár, Galántai György és Júlia többesztendős gyűjtését vette alapul. A kiállítás meghirdetése aztán ahhoz a váratlan fordulathoz vezetett, hogy igen sok Mail Art művész küldte el a tárlat hírére újabb (esetleg erre az alkalomra készített) munkáit - ami egyúttal arra is választ adhat, hogy végső soron mi a véleménye ezeknek a művészeknek egy múzeumi kiállításról.
Ami a legszembeszökőbb: az anyag friss, az utolsó évek termése. Szűkös a szélesebb történelmi távlat, a részleteket is bemutató visszatekintés az elmúlt huszonöt évre. Galántaiék (jegyezzük meg: a Mail Art mezőnyben inkább az "Artpool" - "művészeti gyűjtőmedence" - fedőnéven ismertek, a tárlatlátogató lépten-nyomon találkozni fog még hasonló, az intézményeket parodizáló művésznevekkel), vagyis ez az Artpool gyűjtemény azonban meglepő módon legalább vázlatosan tartalmazza a művészbélyeg kialakulásának a főbb fordulópontjait is. Így, ha másként nem, hát fakszimilében Donald Evans-nak (USA) egy kitalált ország (Tropides Islands) pálma-sorozatát, és néhány egyedi kivitelezésű eredeti bélyeget (ezek a művészbélyegek Mauritius-ai!). Robert Watts (USA) Yamflug és Fluxpost feliratú FLUXUS-bélyegei mellett megtaláljuk Ken Friedman (USA) azon bélyegeit is, amelyeken Beuys (NSZK) és Maciunas (USA) pecsétmotívumait használta fel, vagy Joel Smith (USA) Big Dada feliratú bélyegsorozatát, amely az egész műfajnak a klasszikus avantgarde-hoz visszanyúló eredetét illusztrálja. A kollekció külön érdekességei Halász Tamás (Magyarország) radírgumiból faragott pecsét-technikával készült bélyegei, melyeket 16 éves korában, a kialakulóban lévő műfaj ismerete nélkül készített -, ezek a bélyegek utópisztikus szépségükkel Donald Evans egzotikus bélyegfantáziáira emlékeztetnek.
Ha már az eredetnél vagyunk, akkor inkább két másik, újabb keletű munkát állítanék az előtérbe, amelyek a művészbélyeg "ontológiáját" fogalmazták meg. Az első nem is bélyeg, hanem csak rajz, Robin Crozier (Anglia) küldte el erre a tárlatra, a borítékra vázolva. Egy bélyeget ábrázol, ami egy nagyobb bélyegbe van foglalva -, a bélyeg témája tehát maga a bélyeg. Ez a bélyeget ábrázoló bélyeg aztán - mint egy klasszikus táblakép - egy festőállványra van emelve: a bélyegből művészet lett! A másik mű Guy Bleus (Belgium) bélyegíve, amelyen kétféle bélyeg váltja egymást. Az egyik postai bélyegeket ábrázol, amelyek a FLUXUS közismert jelével, az X-szel vannak lepecsételve. A másik bélyegkép egy meztelen hátakt. E meztelen női testet csak a vállon átvetett és fürtökben alácsüngő bélyegek öltöztetik. Ha arra gondolunk, hogy a női akt milyen (kultikus és esztétikai) szerepet töltött be az utolsó három-négyezer év történetében, akkor a bélyegruha különös jelentőséget kap. Ehhez járul a figura környezetébe helyezett egyéb bélyeg- (és FLUXUS-) motívum. A háttal álló akt tűnődő magánya, kreatív önmagára koncentráltsága olyan emlékeket ébreszt bennünk, amelyek az európai művészettörténelemben egészen Dürer híres metszetéig, a Melankóliáig vezethetők vissza.
Számos más bélyeg is rokonítható ezzel a "bélyeg a bélyegről" gondolatkörrel. Mogens Otto Nielsen (Dánia) bélyegét nem rajzolta meg a fogazott mezőkben (akár egy koncept-műben), csak az arra utaló szándék olvasható: "We Illuminature". Galántai (Magyarország) a postai bélyeget valóságosan is beleragasztotta bélyegívének minden egyes művészbélyegébe. Mások a kreatív mozzanatot hangsúlyozzák. Angelika Schmidt (NSZK) bélyegeibe bepecsételte: "Handmade-Stamp" - kézzel készült bélyeg. Marilyn R. Rosenberg (USA) filctollal kiszínezett bélyegeinek a feliratai játékos halandzsa-nyelven beszélnek a "bélyegség" szépségeiről: "Philatelical Photophily Stamps". Mivel Csehszlovákiában (egyedül a világon) egészen a legutolsó időkig kaphatók voltak olyan keretezett vignetták, amelyek ívben készültek, bélyegfogazással, gumibélyegzővel egészen tűrhető bélyegeket lehetett belőlük nyomni. E sorok írója is élt ezzel a lehetőséggel, a művészbélyeg hermetikusságára utalóan fehér (ezért láthatatlan) felirattal: "Secret Mail Art" (titkos postaművészet).
Elkülöníthetünk egy olyan csoportot is, amely - bár a bélyeg a bélyegről témakörhöz kapcsolódik - nem a bélyegmetafizikáról szól, hanem a bélyegforma alaki érdekességeit fejleszti tovább. Stefan Wewerka (NSZK) tulajdonképpen Pop Art művész volt, akinek jellegzetes fogása volt a ferde használati tárgyak előállítása. Ferdén oldalra döntött és ezért rombusz alakú bélyegíve tulajdonképpen csak melléktermékként készült, de roppant népszerű lett. Tót Endre (Magyarország), aki konceptuális művészként egy időben mindent zéró mennyiséggel látott el, többek között egy nullát ábrázoló bélyeget is tervezett "Zeropost" felirattal. Háromszögletű bélyegeket az igazi posta is kiad néha, az első ötszögletű bélyeget azonban a lelkes holland Mail Art művész, Ruud Janssen készítette. Egészen különös helyet foglalnak el Bori Bálint (Magyarország) keskeny bélyegei, amelyek néha fél méter hosszúak (nagyméretű térképek díszes alsó és felső szegélyét ragasztotta össze bélyegképpé - a középső vékony résben, tehát imagináriusan az egész világon ott van). Ugyanő a végtelenség egy másik formájára is rálelt: a térkép tengert jelző részeiből vágott ki bélyegformátumú kockákat. Kézenfekvő, hogy a jellegzetes perforálást tegye meg a művész érdeklődése tárgyává. Achim Schnyder (NSZK) borítékot osztott fel perforált mezőkre, J.O. Olbrich (NSZK) pedig nyomtatott papírlapokat.
De nemcsak a bélyegből lehet elindulni a forma felé, hanem fordítva is: a formából a bélyeg irányában. A legszebb ilyen munkát Robert Watts-tól (USA) láttam: a bélyegív egy nagy holdtérkép sötét csillagos éggel, mint háttérrel, s ez az A/4-es papírlap van perforációval bélyegekre osztva (az egyes bélyegek kitépése tehát meg is semmisítené a képet). Hasonló fölépítésű G.E. Marx Vigo (Argentína) bélyegíve is, amelyen kalligrafikus jelek sűrű erdejét látjuk, és ez előtt a háttér előtt egy tevekaraván vonul, a bélyegeket osztó és az állatokon is áthatoló perforálással mit sem törődve. A perforáción - és így több bélyegen - átfutó bélyegkép viszonylag gyakran előfordul, néha csak mint felirat, így Jaroslav Supek (Jugoszlávia) "TOTAL" feliratú bélyegívén vagy Carl Camu (NSZK) "camouflage" szövegű lapján. H.R. Fricker (Svájc) egyszerűen az ABC egyes betűit nyomta a bélyegekre, így csak az egész bélyegív ad ki teljes értelmet. Sajátos eset ebben a családban Jo-Anne Echevarría Myers (USA) bélyegíve, amely nem más, mint egy perforálással fölosztott egydolláros bankjegy. A felsorolt munkák érezhető rokonságot tartanak a neo-dada játékos vagy groteszk szellemével, de ismerünk kifejezetten esztétikus megoldásokat is, így Pat Fish (USA) hallatlanul finom márványpapír-felületeit, amelyeket bélyegekre osztott fel, vagy Győrffy Sándor (Magyarország) vörös hegedűt ábrázoló kis festményét, amelyet hasonló módon a perforáció oszt fel bélyegekké. Az alapgondolat a végtelenül nagy papír, amiből a perforálás apró bélyegeket szakít ki, de ezek a bélyegek csak részek - átvitt értelemben is, hiszen a művészbélyeg "nem áll meg" a bélyeg kereténél, hanem szellemi és kommunikációs erejénél fogva tovább halad, akár a földgolyót átfogó távíró- vagy telefonkábelek. Ezt a gondolatot próbáltam a "Post Infinite" (végtelen posta) című bélyegakciómmal kifejezésre juttatni. A különböző kivitelű bélyegeken az a közös, hogy a felirat jobbra-balra elhagyja a bélyeget, átfut a szomszéd bélyegekre vagy az érvénytelenítő pecsét szövegébe.
Sokan egyszerűen a meglévő postai bélyegekből készítenek művészbélyegeket. Ennek a bélyeget a bélyegből irányzatnak a képviselői közé tartozik Miles De Coster (USA), akinek Non-Postage-Stamps (nem-postai bélyegek) című munkája úgy készült, hogy egy rendes postai bélyegívet festett át feketére, s minden egyes bélyeg közepére még egy kerek lyukat is vágott. Tóth Gábor (Magyarország) változatosabban festette át a postai bélyegíveket, néha csak részben, néha egészben, egyszer feketére, máskor fehérre - s a bélyegívek így sajátos ritmusú szerkezetet mutatnak. Gaetano Colonna (Olaszország) a legkülönbözőbb országok bélyegeit vette, és csak annyit változtatott rajtuk, hogy az ország nevét a saját nevére írta át. Bernd Löbach-Hinweiser (NSZK) "No weapons into the space" ("Fegyvermentes világűrt!") felirattal nyomta a postai bélyegeket felül. Sebastian Brehmer (NSZK) egyszerűen szalagokra vágta a bélyegeket és kissé sűrűbben ragasztotta újra össze e részeket (ez a technika a cseh kollázs-művész, Jirí Kolar munkáira emlékeztet). Cestmir Kocar (Csehszlovákia) pedig párba állította a rendes postai bélyegeket az ugyanezekről a bélyegekről készült xeroxolt kópiával, mint árnyképpel. A postai bélyegek továbbfejlesztése, ilyen vagy olyan manipulálása természetesen kivezet a szűkebb értelemben vett művészbélyegek területéről. Leggyakoribbak azok a már grafikai lapnak tekinthető kompozíciók, amelyeken a postai bélyegeet a művész a papíron vagy a borítékon "tovább rajzolja", illetve más képekkel egészíti ki. Lehetetlen lenne e munkák mindegyikét ismertetni, jelzésként csak egyet emelnék ki, amelyik ezen a tárlaton is bemutatásra kerül: Enrico Sturani (Olaszország) a népszerű XXIII. János pápát ábrázoló bélyeget úgy ragasztotta fel egy aktot ábrázoló levelezőlapra, hogy a pápa áldó keze a nő melle után nyúl. Szélsőséges esetben a bélyegből tárgy, objekt is lehet - erre példa Guigou (Franciaország) nagyalakú kompozíciója, amely az ismert francia bélyeget, a fríz-sapkás női fejet ábrázolja, de mint egy téglából rakott falat. Ebbe a falba aztán egy kis rácsos ablak van vágva, és a rács mögött megpillantjuk a Franciaországot jelképező téglavörös kis bélyeget, most már eredetiben (ezt a különlegesen érdekes munkát Noel László küldte erre az alkalomra). A bélyegforma körül forgolódó munkák szinte észrevétlenül vezetnek át minket a technikai érdekességek területére. Érdemes megjegyezni, hogy a művészbélyegek elerjedése elképzelhetetlen lenne a xerox-kopírozás széles körű alkalmazása nélkül. A legtöbb bélyeg a közismert fekete-fehér fotó-kopírozás segítségével készül, de egy jelentős hányad a színes xerox-gépeket veszi igénybe (ott, ahol ilyen készülék egyáltalán hozzáférhető). Az egyszínű vagy többszínnyomású ofszetnyomás is kedvelt, de a színes nyomásra a művészek ott, ahol csak tehetik, inkább a színes xeroxot használják, mert az lakkos fényű, irritálóan erős színeivel agresszívabb hatást kelt, jobban felhívja magára a figyelmet.
Hogy sok Mail Art művész a gumipecsét technikából formált bélyeget (olcsó és könnyen variálható eljárás), azt számos példával lehetne illusztrálni. Ha itt Mario Lara (USA) finom arányú pecsételt bélyegeit, vagy Michaela Versari (Olaszország) rusztikusan egyszerű alma-pecséteit említem meg, azzal csak vaktában emeltem ki két példát a nagy tömegből. Sokkal ritkábbak a fényképtechnikával készült bélyegek. B. J. Tisa (USA) apró fotográfiái a legismertebbek ebben a családban, de szerepel e tárlaton Soós Tamás (Magyarország) "Day Art" bélyege vagy a színes fotót bélyegre alkalmazó Eleanor Kent (USA) munkássága is. Igen érdekes és még szinte járatlan út a komputer bevonása a bélyegrajzolásba. Az egyik lehetőség az, hogy a bélyegmotívumot a komputer rajzolja (illetve variálja) és a művész ezeket az ábrákat (például fotó útján) a bélyegre viszi át - ilyen megoldással élt Ginni Lloyd (USA), aki Marilyn Monroe arcvonásainak komputer által manipulált variációit vitte át bélyegre, vagy ilyen David Cole (USA) Paumonock Post című bélyegsorozata, amelyen komputer rajzok vannak a bélyegmezőbe applikálva. Még izgalmasabb azonban az a lehetőség, hogy a komputer kiírógépe rajzolja meg a kész bélyegeket is. Erre itt csak egy példát találunk: Shelton Wilder (USA) "Luna Stamps" című "holdbélyegeit".
A technika kérdése nem elhanyagolható akkor sem, ha a művészbélyegek kronológiáját és elterjedési sűrűségét vizsgáljuk. Peter Frank, a kérdés egyik amerikai teoretikusa megállapította, hogy a műfaj az Egyesült Államokban és Kanadában vagy tíz évvel megelőzte az európai és dél-amerikai művészbélyegeket és ma is sokkal elterjedtebb ott, mint másutt. Ennek kézenfekvő oka a műfajnak a FLUXUS-ból eredő geneológiája (a FLUXUS elsősorban amerikai művészek ügye volt), de nem elhanyagolhatók a technikai problémák sem, amelyekkel az európaiak egészen az 1970-es évekig küzdöttek, ha rajzaikat olcsón nyomtatni vagy sokszorosítani akarták. Sok országban ma már az óvodások is kedvükre xeroxolhatnak, másutt - és ide sorolhatjuk a harmadik világ nagy területeit is - ezt még a diplomás művészek is csak ritkán tehetik meg. Éppen a komputertechnikával készült bélyegek mutatják, hogy az amerikaiak elsőbbsége, gyorsabb reagálása még mindig jellemző tünet. Másrészt viszont igen széles és érdekes a közben kialakult európai és latin-amerikai mezőny is. Az olvasó bizonyára észrevette, hogy e sorok írása közben én is arra törekedtem, hogy elsősorban ezek közül a művészek közül emeljek ki néhányat példaként, és ezzel ellensúlyozzam az eddig kissé Amerika-centrikus szakirodalmat.
Az Egyesült Államokban működő bélyegművészeket természetesen nem lehetne periférikusan kezelni. Már csak tömegüknél és munkaintenzitásuknál fogva is hallatlanul nagy hatással vannak a többire. Még inkább azonban annak a tipikusan optimista és felszabadult mentalitásnak a révén, amely különben is jellemző az amerikai művészeti élet sok területére. Egész sor amerikai Mail Art művész helyezte munkásságának a súlypontját a bélyegkészítésre, így E. F. Higgins III. (bélyegeinek a márka-címzése DOO-DA), Carlo Pittore (aki magával ragadó temperamentumának megfelelően néha Pittore Euforico néven nevezi magát, s akinek a bélyegein a "Post Me" szöveget olvashatjuk). E két New York-i nagysággal szemben állnak a nyugati partiak: Dogfish, akinek bélyegei fantasztikus változatosságról és koloritról vallanak, a sokoldalú és humorral teli Rockola, vagy az érzékeny rajzolatú Darlene Altschul (művésznevén Tarzana). A nyugati partiak meglehetősen szoros kapcsolatban állnak a kanadai Mail Artosokkal, ahol a bélyegkészítés szintén nagy múltra visszatekintő foglalkozás. Az egyik legjelentősebb gyújtópont kétségkívül Anna Banana tevékenysége a kanadai nyugati partokon, de nem hagyhatom ki azt az Artistamp néven működő művészt sem, aki néhány éve a világ művészbélyegeinek az összesített katalógusán dolgozik. Az európaiak közül csak egy mester éri el mennyiségben az amerikaiak termését, az olasz áruházcsoport-tulajdonos, Cavellini, akinek megvannak az anyagi lehetőségei ahhoz, hogy korlátlan mennyiségben nyomasson színes bélyegeket, nem törődve az ilyen tevékenységgel együtt járó értékdevalváló és inflációs hatással sem.
Ennek a mezőnynek a hangvétele direkt - önmagukat és a munkájukkal együtt járó örömet kiáltják világgá. Ezért, ha a belga Guy Bleus ontológiai mélységeket éreztető bélyegeinek a láttán egy Panofsky rangú művészettörténész-professzort kérnénk meg, hogy elemezze az európai mentalitással együtt járó tartalmi és ikonológiai kérdéseket, a most fölsoroltak esetében inkább egy Marshall McLuhan típusú kultúrfilozófus kommentárja lenne találóbb. Itt a bélyeg olyan médium, amely teljesen azonosult a közlendő tartalommal, a bélyeg maga az üzenet. Ebben a körben találjuk a legtöbb olyan munkát, amely a bélyegműfaj eredeti formájának megfelelően az "uralkodó" arcképét, vagy "hozzátartozóinak" vonásait mutatja be. A művészönarcképek és művészbarát arcképek Higgins III.-nál eredetileg nagyméretben festett portrék, melyek fotografikus úton kerültek a bélyegívekre. Carlo Pittore kedveli a dadaista ízű művésztalálkozók életképszerű megörökítését is, sőt újabban bokszolók nagyközeliben ábrázolt mozdulatait (rejtett önarckép?). Az önarcképpel szolgáló bélyegeket természetesen meg sem próbálhatom mind fölsorolni, csupán az olasz Vittore Baronit és a lengyel Henrik Bzdok nevét említeném még meg, akinél az arcvonások és a "Bzzz" föliratú hangulatkeltő zöngék zászlólobogtatásra emlékeztetnek.
A művészkollégák arcképcsarnokát fölvonultató bélyegívek már áthajlanak az antológiák területére. Emlékezetes Guy Schraenen (Belgium) "Portrait Postage" című sorozata, amelyet 1981-ben Libellus nevű Mail Art lapjának mellékleteként küldött szét a világban. Wulle Konsumkunst (NSZK) "Masters of Mail Art and Actionart" címmel adott ki hasonló bélyegívet. Egy-egy művész-összejövetel is alkalmat adhat ilyen antológiákra. Az egyik feltűnést keltő ilyen sorozat azoknak a Mail Art művészeknek szólt, akiket egy New York-i tárlatról (Franklin Furnace, 1984) igazságtalanul kizsűriztek! Rokon hangulatú az a másik sorozat, amelyet John Held Jr. (USA) készített egy "Mail Art Olimpusz" című arcképcsarnok nyomán, amelyet én festettem, s eredetileg egyáltalán nem bélyegek számára. Amikor nemrégen a kanadai Calgary-ban egy Mail Art szümpozionra nemzetközi társaság gyűlt össze, Russel Buttler (USA) készítette el a résztvevők arcképsorát. A legfrissebb ilyen munka a "Los Angeles Marathon" címet viseli és a Creative Thing-Spiegelman-Meade-DKA művészcsoport közös terméke. Az arcképekhez tartozik, noha nem arckép, H. R. Fricker (Svájc) híressé vált árnyék-fantomja - eredetileg gumipecsét, majd különböző változatban bélyeg is. Fricker volt az, aki meghirdette a Mail Art művészek "decentralizált világkongresszusát", azaz kis létszámú alkalmi összejövetelek fölvételét a "nagy Mail Art egészbe". Csak természetes, hogy az ilyen találkozók remek alkalmat adnak közös bélyegívek kiadására.
Az ilyen antológiák persze már áthajlanak a katalógus műfajába, arcképek helyett a beküldött egyéb természetű munkákat lehet bélyegformátumra lekicsinyítve kiadni - s ezzel a terjedelmes katalógust megspórolni. Edwin Varney - úgy is mint Big Dada - már a hetvenes évek közepén adott ki ilyen bélyegíveket Kanadában, s ezt követték a különböző bélyegantológiák és katalógus jellegű ívek: Al Souza (USA), Artpool (Magyarország), Vittore Baroni (Olaszország), Peter Küstermann (NSZK) stb. Egyik-másik ilyen bélyegív rendszeresen is megjelenik, mint egy folyóirat, például Baroni munkái. Creative Thing (USA) címet is adott a bélyegperiodikájának: "Rant". Az egyik legszebb bélyegantológiát J. P. Jacob (USA) jelentette meg azokból a bélyegtervekből, amelyeket művészbarátai a házassága alkalmából küldtek a számára. A címe "Wedding Post".
A művészbélyeg sem kerülheti el természetesen, hogy az örök idolok ne kapjanak szót a lapokon. Marilyn Monroe nevével találkoztunk már, Higgins III. (USA) elkészítette az elmaradhatatlan Mona Lisa változatot is. A mai alternatív társadalomban azonban gyakran nem a faszcináló személyiség, hanem csak annak kvintesszenciája, a szex, illetve a szexet jelző szimbólumok és jelek jutnak nagyobb szerephez, így a művészbélyegeken is velük találkozunk inkább. Anna Banana (Kanada) erotikus performance-ai és "Bananapost" hímzésű bélyegei bizonyára úttörő jelentőségűek voltak, de hasonlóan erotikus töltésűek Pavel Petasz (Lengyelország) "Atlantis Post" feliratú bélyegei is. A legegyértelműbb erotikus munkákat két jugoszláv művésztől láttam: Andrej Tismára és Miroljub Todorovic-ra gondolok. A szignálszerű ábrák természetesen más, közérdekűbb (vagy a köz által jobban megtűrt) ügyeket is szolgálhatnak. Buster Cleveland (USA) "Budapest-Dada" bélyegíve betűjelek kompozíciója, Cracker Jack Kid (USA), "Cultural Communication Issue" című íve hasonlóan vizuális szimbólumokra korlátozódik. Mindkét munka egyúttal valamilyen nemzetközi Mail Art eseményre utaló kiadvány is, tehát az antológiák rokona. Igen érdekesek Mark Pawson (Anglia) bélyegei, amelyeken az Európai Közös Piac áru-termékein látható digitális leolvasású áruszám vonalkákból álló jele szerepel. Míg számos szignáljellegű bélyeg a konkrét költészet, illetve a vizuális költészet rokona és annak mintegy mini-kiadása, Pawson kommersz eredetű jeleket "lop" és értelmez át a bélyegei számára.
Befejezésül hadd térjek vissza az európai művészbélyegek, és azon belül is a kelet-európai munkák méltatására - egy Budapesten rendezett kiállításon ez végül is indokolt. Csak az utóbbi időben terjedt el a technikailag tökéletesebb munkák készítése - a legtöbb korai művészbélyeg gumipecsételéssel vagy linóleumdúccal készült. Olyan professzionista szépségű bélyegek, mint a kelet-német Rehfeldt házaspár munkái, sokáig ritkaságszámba mentek. A kelet-európai Mail Art művészek inkább a kötetlen formájú grafikai lapokhoz, rögtönzött és egyedi kivitelezéssel készült rajzokhoz vonzódtak. Amikor bélyegeket kezdtek csinálni, azok is inkább közvetlen gesztusok, mint nyomdatermékre emlékeztető grafikák voltak. Érdekes párhuzamként kínálkozik a latin-amerikai országok művészbélyegtermése: Edgardo Antonio Vigo (Argentína) esztétikailag tökéletesre érlelt bélyegművészete meglehetősen kivételes, tipikusabbak César Espinoza mexikói szabadságharcos jelenetei vagy a brazil Jairo Figueirďdo improvizáltnak ható gumipecsét-technikájú bélyegei.
Birger Jesch (NDK) munkáin a rajzoló kéz és a gondolkodó fej dominál, s nem a technika ("Duftmarke" - "illatbélyeg" feliratú bélyege egy folyadékcsöpp nyomait őrzi, egy másikon az "acid stamp from the XX century" - "sav-bélyeg a 20. századból" - feliratot olvassuk). Pavel Petasz (Lengyelország) a hetvenes években "Petapost of Freedonia" néven forgalmazott házinyomású bélyegeket. Ezeken nem annyira az irónia, mint inkább a Mail Artban, vagyis e művészeti szubkultúra megváltó szerepében való hit tükröződik - elég szokatlan dolog az egyébként játékos ízű nemzetközi mezőnyben. "The ability to art. A root of democracy." (A művészetre való képesség a demokrácia gyökere.) "Wash your brain - Mail the slops" (Mosd ki a fejed és postázd a mosdóvizet), vagy az "In art we trust" (A művészetben bízunk) olyan bélyegfeliratok, amelyek nemcsak önkényes angolságukkal kelthetnek feltűnést, hanem a közéleti moralizmust vagy a vallásos fordulatokat átformáló és a Mail Artra alkalmazó leleményességükkel is. Arra utalnak, hogy bár az intézmények lassan befogadják ezt az új és szokatlan profán műfajt, maguk a bélyegeket készítő művészek mégis közelebb állnak ahhoz a tartományhoz, ami a művészet elmúlt évszázadaiban az internacionalizmus legkedveltebb formája volt: az Utópiához.
IRODALOM
A magyar érdeklődő számára a legjobb forrás az 1982-ben a budapesti Fészek Művészklubban rendezett "Bélyegmunkák..." kiállítás katalógusa, Beke László előszavával és Peter Franknak a művészbélyeg történetét elemző, magyarra fordított tanulmányával (Fészek Galéria 1981-82. 8. kiállítás - gondozta a Fészek Klub könyvtára). A tárlatot szervező és az anyagot kölcsönző Galántai házaspár ez alkalomból egy könyvformátumú antológiát adott ki "World Art Post" címmel és mintegy 750 bélyegképpel, valamint angol nyelvű kísérőszöveggel.
A nemzetközi irodalom még nem nagy. Az első áttekintést James Warren Felter írta egy kiállításkatalógushoz: Artists´ Stamps & Stamp Images, Simon Fraser University. Burnaby, B. C., Canada, 1974. Ezt követte Peter Frank már említett tanulmánya: Postal Modernism... Art Express (magazine), vol.1, No.1, 1981. Mindkét írást tartalmazza a "Correspondance Art . Source Book for the Network of International Postal Art Activity" Michael Crane & Mary Stofflet Editors, Contemporary Arts Press, San Francisco, 1984. E terjedelmes antológiában más helyütt is szó esik művészbélyegekről és a Mail Art különböző áramlatairól. E. F. Higgins III. tanulmánya a művészbélyegekről: Print Collectors Newsletter, 1979/5. Európai szemszögből tekinti át az anyagot U. Carrion: Artists´ Postage Stamps & Cancellation Stamps, Edition Other Books and so, Amsterdam, 1979, valamint Guy Schraenen katalógusa a brüsszeli Postamúzeumban rendezett művészbélyeg kiállításhoz: Mail (Art) Stamps & Treated Stamps, Musée Postal Bruxelles & Small Press Communication Archive, G. Schraenen, P.O. Box 415, Antwerpen, 1982.
A Pavel Petasz által útjára indított nemzetközi Mail Art kiadványsorozat, a Commonpress két száma tartalmaz jelentős művészbélyeg antológiát: "Artists´ Postage Stamps" by G. Schraenen, Antwerpen, 1979 (Commonpress No.16) és "Nudes on Stamps" by E. F. Higgins III. USA, 1979 (Commonpress No.18). E kis példányszámban kiadott antológiák mellett a jelen tanulmányban már említett antológiaszerű bélyegívek adhatnak információt, valamint a bélyegkészítéssel foglalkozó művészekkel való közvetlen kapcsolat; illetve a Mail Art termékeit archiváló intézményekkel való kapcsolat fölvétele.
Néhány gyűjtemény címe Európában: Artpool/Galántai, H-1277 Budapest 23, Box/Pf. 52; Archive Dr. Klaus Groh, Al.-Siedlung 45, D-2913 Augustfehn II; Staatsgalerie Stuttgart/Archive Sohm, Konrad Adenauerstr. 32, D-7000 Stuttgart; Other Books and so /Ulises Carrion, Ten Katestr. 53, Nl-Amsterdam; The Archives /Peter van Beveren, P.O.Box 1577, NL-3000 CN Rotterdam; Administration/Guy Bleus, Kerkplein 7, B-3830 Wellen; Museum of Museums/Johan van Geluwe, Bouckaerstr. 8, B-8790 Waregem; Archive Günther Ruch, 115 rue de Peney, CH-1242 Genéve-Peney; ECART Gallery/John Armleder, 14 rue de Italie, CH-1211 Genčve; Doc(k)s/Julien Blaine, Le Moulin de Ventabren, F-13122 Ventabren; Exempla Archives, Via Marsala 4, I-50137 Firenze; ZONA /M. Nannucci, Box 1486, I-Firenze; Metronom, Carrer de la Fussina 9, E-08003 Barcelona.
Tengerentúli országokban: Art Institute of Chicago, School Library, Jackson and Columbus, Chicago, IL 60603, USA; Jean Brown Archives, Shaker Seed House, Tyringham, MA 01264, USA; Peter Frank, 712 Broadway, New York, NY 10003, USA; Franklin Furnace Archive, 112 Franklin Street, New York, NY 10013, USA; E.F. Higgins III., 153 Ludlow, New York, NY 10000, USA; Judith A. Hoffberg, P.O.Box 40100, Pasadena, CA 91104, USA; J.P. Jacob, 43 W. 27th Street #6F, New York, NY 10001, USA; Lightworks/Charlton Burch, P.O.Box 1202, Birmingham, MICH 48012, USA; Modern Realism/John Held Jr., 1903 McMillan Ave., Dallas, TEX 75206, USA; Museum of Contemporary Art, Artists´ Books Collection, 237 E. Ontario, Chicago, IL 60611, USA; Ruth & Marvin Sackner Collection, 300 W. Rivo Alto Drive, Miami Beach, FL 33139, USA; Artistamp, P.O.Box 3, Station B, London, Canada N6A 4V3; Banana, 287 E. 26th Ave., Vancouver, B.C. Canada V5V 2H2; The Canadian Correspondence Art Gallery (CCAG), Third Floor, 118 8th Ave., S.E. Calgary, Alberta, Canada T2G 0K6; Artists´ Union/Shozo Shimamoto, 1-1-10 Koshieguchi Nishihomiya Hyogo-ken, Japan.
A művészbélyegek hátterét a Mail Art-tal foglalkozó kiadványokból lehet a legjobban megismerni. Segítséget jelenthet az 1978-tól éveken át megjelent Umbrella folyóirat Mail Art rovata (Glendale, Ca. USA, lásd még: Judith Hoffberg, gyűjtemények). Mióta ez a periodika ritkábban jelenik meg, az egyik kivált munkatárs ad ki szabálytalan időközökben információs lapot Spiegelman´s Mailart Rag címen (Los Angeles, Ca, USA, 1984-85). A New York-i Franklin Furnace Flue című periodikájának 1984-es 3-4. száma a "Mail Art Then and Now" című kiállítás kapcsán közöl több értékes cikket. J.P. Jacob a Mail Art történetével és elvi problémáival foglalkozik az International Mail Art, a Partial Anatomy című terjedelmes antológiájában, amelyet a saját kiadású "Posthype" periodika egyik 1984-es számaként jelentetett meg New Yorkban. Hasonló karakterű Günther Ruch (CH 1242 Geneve-Peney, 115 r. de Peney) CLINCH című periodikájának 5. száma 1984-ből, amely a "Mail Art History" címet viseli. Elméleti súlyával és tömörségével kimagaslik a kiadványok közül Guy Bleus tanulmánya, amelyet a belgiumi Tienen város Het Toreke múzeuma adott ki az Aerogramme Mail Art Project katalógusában - ez a könyv egyúttal a Commonpress 56. kiadványa is (Stedelijk Museum het Toreke, Grote Markt, Tienen, 1984). A legfrissebb elméleti munka talán Chuck Welch kötete: Networking Currents, Contemporary Mail Art, Subject and Issues, Sandbar Willow Press (Box 883, Brookline, MA 02146), Boston, 1986. E sok mindenre kiterjedő mű további irodalomjegyzékkel is szolgál.
Perneczky Géza
Hasonló tanulmányok olvashatók a következő címen:
http://www.artpool.hu/onlinepublicationhu.html
