Bevezető gondolatok
A helyesírás szabályrendszer, amely nyelvünk írásbeliségét irányítja. Nem azonos a nyelvtannal (noha nem is teljesen független tőle), ami a nyelvrendszer szabályszerűségeit írja le, sőt vannak olyanok, akik szerint a helyesírás nem is a nyelv részét képezi. A helyesírásnak fontos szerepe van a nyelvi egység megteremtésében, illetve abban, hogy írásbeli közléseink, megnyilatkozásaink érthetőek legyenek.
A tétel kifejtése
A magyar helyesírás betűíró rendszerű és hangjelölő jellegű írásrendszer. Ez azt jelenti, hogy jellemző módon a nyelvi rendszer legalsó szintjét képező fonémákat jelöli (nem pedig nagyobb egységeket: szótagokat vagy szavakat), ami azt eredményezi, hogy a nyelv beszélt és írott változata között viszonylag csekély az eltérés. Az angolban ez a különbség sokkal nagyobb, és ott például egy-egy betű vagy betűkombináció a környezetétől függően több hangot is jelölhet, míg egy-egy hangot többféle betű is jelölhet (az o betűt például egészen máshogy kell ejteni a gone [gan] ’kb. elment’ és a font [font] ’betűtípus’ szavakban, míg a [kót] hangsor írásmódja lehet coat ’kabát’ vagy akár caught ’elkapta’ is). Ebben a nyelvben a helyesírás a nyelv egy régebbi állapotát tükrözi, ami azonban a magyar helyesírásra is jellemző. Írásrendszerünk a [j] hangnak kétféle jelölését is használja: a j és a ly betűt, amely kétféle eredeti ejtést is sugall (sőt a palóc nyelvjárásban a mai napig különbözik a kettő). Azt mondhatjuk tehát, hogy a helyesírás változása sokkal lassabb, mint a nyelvi változás; a helyesírás a nyelvnél konzervatívabb.
A magyar helyesírást négy alapelv irányítja. A kiejtés elve, vagyis a fonetikus (hangjelölő) írásmód alapján a szóelemeket nagyrészt a köznyelvi kiejtésük alapján rögzítjük: asztal, gép, ceruza, kevés. Kivételt képeznek ez alól a [dz] és [dzs] hangot tartalmazó szótövek (ezeket a hangokat magánhangzóközi pozícióban hosszan ejtjük: bodza, maharadzsa), illetve még néhány tő (pl. árboc, bura).
A szóelemző (etimologikus) írásmód segítségével felismerjük az írott szóalakokban az egyes szóelemeket, vagyis a szótőt és a toldalékokat, és emiatt előfordul, hogy szóelemhatáron a hangjelölés eltér a ténylegesen kiejtett hangoktól (aztán [asztán], látja [láttya], házsor [hássor]). Ezt az elvet tehát értelemszerűen a több szóelemből álló szóalakok, illetve az összetett szavak esetében alkalmazzuk. (A 19. század elején a nyelv egységesítési törekvéseinek kísérőjelenségeként éppen a szóelemző írásmód, pontosabban a toldalék kapcsolásának írásmódja körül alakult ki egy híres vita. Az ipszilonisták álláspontja szerint e mondat harmadik szava a kiejtés alapján így írandó: álláspontya. A jottisták – köztük Kazinczy Ferenc és Vörösmarty Mihály – azonban ragaszkodtak a szóelemeket tükröző és világosan elkülönítő írásmódhoz.)
A hagyomány elve három esetben érvényesül: (1) a mai hangjelöléstől eltérő írásképű családneveknél (Thewrewk, Eötvös, Aczél, Szalay stb.), (2) a j és a ly írásmódjánál, illetve (3) az olyan szavaknál, amelyekben a szóelem eredete már elhomályosult (rögtön [röktön], mindjárt [mingyárt], pünkösd [pünközsd]). (Az (1) esethez tartozik az az érdekes körülmény, ami a magyar nyelv hangjelölésének sok száz éves ingadozásával kapcsolatos. Amikor ugyanis áttértünk a latin betűs írásmódra, voltak hangjaink, amelyeknek nem volt betűmegfelelője: az [ö], az [ü], a [ty], a [ny], a [ly] és a [k] hangokat nagyon sokáig nem jelölte betű egységes módon, és előfordult, hogy még egy szövegen belül is következetlen volt az írásmód. A fenti példákból kiolvasható tehát, hogy a Thewrewk név ew betűkombinációja az [ö] hangot jelöli, míg az Aczélban a cz a [c]-t.)
Az egyszerűsítő írásmód a negyedik alapelv; ez ott lép működésbe, ahol a hosszú mássalhangzóra végződő szóhoz a szóvégivel azonos hanggal kezdődő toldalék járul: makk + val > makkal, toll + val > tollal. Ilyenkor tehát három mássalhangzó helyett csak kettőt írunk. Ehhez az elvhez tartozik a hosszú kétjegyű betűk írásmódja is: hosszú, nem pedig hoszszú. Az egyszerűsítés elve két esetben nem alkalmazható: szóösszetételek határán (jegygyűrű) és tulajdonnevek esetében(Kiss-sel, Keravill-lal), kivéve a keresztneveket (Adriennel).
A magyar nyelv írásmódjának normáit rögzíti A magyar helyesírás szabályai című kiadvány, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia ad ki, és újabban kiválóan kereshető online változata is létezik (http://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh). Jelenleg az először 1922-ben megjelent kiadvány 11. kiadása van érvényben 1984 óta, de a hírek szerint nemsokára felváltja a 12. kiadás. (A magyar helyesírás szabályai ugyan törekvésében azonos az 1832-ben kiadott A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai című szabályzattal, mégis két különböző kiadványról és kiadástörténetről van szó.)
A tétel összegző leírása
A magyar helyesírás olyan írásrendszer, ami betűíró rendszerű és hangjelölő jellegű. Négy alapelv irányítja: a kiejtés, a szóelemzés, a hagyomány és az egyszerűsítés elve.
Kerek Roland cikke