Hatalmi viszonyok

A tanár-diák viszony izgalmas terepe a diskurzuselemzésnek: talán lerágott csont ugyan, de mégsem szűnik aktuális maradni. A táptalaj bőséges, kimeríthetetlen: ahány diák- és tanárszemélyiség, szituáció, életkor (és a szempontsor is valószínűtlenül hosszúra nyújtható), annyiféle kommunikáció.

Érdemes észben tartanunk, hogy mindenfajta kommunikáció dominanciajáték is egyszersmind. Az iskolához kötődő szituációkban remekül megfigyelhető az alapvető hierarchia, amelyet sokszor komplikál a minél demokratikusabb viszony kialakításának igénye. Ám az iskolai demokrácia általában illuzórikus: a diák a legtöbb iskolai szituációban alárendelt, nem pedig a tanárokkal egyenrangú fél; ez legtöbbször egyszerűen az intézmény jellegéből fakad. Azonban a diákok és a tanárok sem homogének maguk között a hatalmi viszonyok tekintetében: minden szituációban vannak domináns és kevésbé domináns felek, jóllehet sokszor a dominanciaviszonyok még szituáción belül is sokszor változnak. Egy tanáriban jellemző, hogy kinek a hangjára, kérésére, közlésére mennyien figyelnek föl, és ugyanígy a diákok körében is sokat elárul, kinek a sztorijára kíváncsiak többen, kiére kevesebben. Ezek a hatalmi viszonyok nagyban befolyásolják a kommunikációt, a nyelvi választást is. Egy speciális válfaja ennek a kommunikációs helyzetnek az, amikor a diskurzus nem közvetlenül, szemtől szembe zajlik, hanem egy időben ugyan, de az interneten keresztül, nem szóban, hanem írásban – jóllehet sok szempontból a szóbeliség jellegzetességeit mutatva: ez az azonnali üzenetváltás, vagy közismertebb nevén csetelés.

Tanárok és diákok online

Tanár-diák chat – a helyzet eleve ellentmondásos. A chat angol szó ’csevegést’, spontán, tét nélküli, informális társalgást jelent, amely tipikusan baráti, de legalább azonos szintű viszonyban állók között jön létre, eredetileg szóban, utóbb internetes felületeken. Tipikus terepe ennek a Facebook, amely ha nem is a legelső, de mindenképpen a legnépszerűbb a közösségi oldalak között – legalábbis a cikk írásának jelenében. A Facebookon történő mindenféle, többek között tanár-diák kommunikációról már zajlottak és zajlanak is kutatások, és maguk a felhasználók is sokféleképpen viszonyulnak a kérdéshez. Az alábbiakban igyekszünk a téma nyelvi vonatkozására koncentrálni.

A helyzet egyrészt nagyon természetes, másrészt akadályokkal, rejtett csapdákkal teli. Természetes, hiszen a közösségi oldal felhasználóiként diákok és tanárok egyaránt napi rutinjuknak megfelelően cselekednek, amikor kapcsolatokat teremtenek vagy ápolnak a kifejezetten erre a célra létrehozott felületen. A bökkenő ott van, hogy mind az iskolai, mind az internetes, jelen esetben facebookos kommunikációhoz tartozik valamiféle nyelvi norma, illetve tartoznak hozzá olyan nyelvi formák és szabályok, amelyek itt és ott különbözőek. Az internetes nyelvhasználatot általában nagyobb szabadság jellemzi, mint az „offline” kommunikációt (a kommunikáció kifejezés jelentését most az egyszerűség kedvéért a nyelvhasználat szinonimájára szűkítve használjuk). Ez a „lazaság” nemcsak a chat-nyelvben nyilvánul meg például a rövidítések, a kisbetűzés, az emotikonok használatával, illetve az írásjelek tipikus elhagyásával, valamint a köznyelvi változatoktól eltérő nyelvi formák választásával – egy internetes fórum, egy hírportál szövegeiben is megfigyelhető. Iskolai kontextusban azonban tendenciózusan formálisabb, „köznyelvibb” nyelvhasználat jellemzi a tanár-diák kommunikációt.

Szabálykövető tanár, szabálykövető diák

Lássunk egy egyszerű helyzetet! Most a számtalan lehetséges kombinációból (diákszemélyiség, tanárszemélyiség, az iskola hozzáállása a közösségi oldalakon való tanár-diák kommunikációhoz stb.) egy jellegzeteset vázolunk. A kontextus: információcsere az iskolával kapcsolatban a Facebookon keresztül. Először a diák kérdezi a tanárt valami efféle nyelvi köntösben: „Jó napot! Meg tudná mondani a tanárnő, hogy…?” Tegyük fel, hogy a szóban forgó tanárról tudva lévő, hogy nem veszi rossz néven, ha valaki „ráír” cseten, sőt ő maga is rendszeresen használja az azonnali üzenetmegosztást; „laza” tanárnak számít, akivel még Facebookon is lehet beszélni. A diák rendkívül tisztelettudóan, az iskolai tanár-diák viszonynak megfelelő nyelvi normát betartva érdeklődik, csak éppen teljesen más hangot üt meg, mint ahogy a közösségi oldalon általában kommunikál: a helyi facebookos, vagyis „házi” normát megsértette, az itt szokatlan iskolai „vendégnormát” betartotta. Jön a válasz: „figy gábor asszem arról van szó, h…” Ez a tanár a „házi” normát tartotta be, a „vendégnormát” sértette: „laza” nyelvhasználattal felelt a diák formálisan feltett kérdésére. A rövid üzenetváltás úgy ér véget, hogy a diák kis betűvel a következőt írja: „köszönöm”.

Hol itt a hiba? A diák igazodott ahhoz a nyelvi normához, amelyet szerinte a tanárok elvárnak a diákoktól, a tanár azonban ahhoz a nyelvi normához igazodott, amely szerinte a diákok egymás között zajló kommunikációját jellemzi. A jó szándék vezérelte mindkettőjüket, mégis akad feszültség ebben a rövid üzenetváltásban: a diák valószínűleg egy kicsit kényelmetlenül érezhette magát tanára válaszát olvasván, úgy gondolhatta, hogy valamit „rosszul csinált”, hiszen a válasz stílusa feltűnően elütött a kérdésétől. Viszontválaszában már ehhez a „lazább” stílushoz közelítette a saját nyelvhasználatát. Hol a hiba? Talán ott, hogy nincs tisztázva, milyen hangnemben zajlik egy tanár-diák beszélgetés az interneten. Erre előzetes szabályokat alkotni valószínűleg felesleges (az élő nyelv úgyis kialakítja a maga kereteit), beszélni róla osztálytermi keretben azonban annál inkább érdemes. Talán kiderülne: a tanár túlzott lazasága sem feltétlenül célravezető. Inkább azon kellene gondolkodni, hogy ezen a nem igazán iskolai, de nem is teljesen informális baráti közegben nem születhetne egy új, szituációhoz kötött nyelvi norma, amelyet minden résztvevő alapértelmezettként, rutinszerűen követhet. A cél az, hogy akár minden különösebb érzelmi töltet nélkül tudjon tanár és diák kommunikálni egy közösségi oldalon, illetve hogy legalább a rutinkommunikációt ne jellemezzék felesleges frusztrált pillanatok. Figyeljünk az arányokra, ezeken belül pedig: csak lazán!

További érdekes ötletek: 

A csetelés mint kommunikációs forma a tanórákon sokszor áhított életszerű szituáció, amely ha témaként megjelenik a magyar nyelv órán, az valószínűleg sok diák számára motiválólag hat. Foglaljuk bele feladatainkba a „chat-nyelvet”! Néhány feladatöttlet a témában:

• Vizsgáljuk helyesírását, miközben hangsúlyozzuk eltérését a köznyelvtől!
• Gyűjtsük össze, mennyivel több, és mennyivel kevesebb a köznyelvnél!
• Szervezzünk gyűjtőmunkát, amelyben a személyiségi jogokra fokozottan figyelve ugyanazon mondanivalónak több írásbeli megvalósulását tűzzük ki célul! Írassunk át verseket csetszövegként!
• Esetleg játsszuk el, hogyan reagálna egy pályázati iroda egy „chat-nyelven” beadott anyagra!

Kerek Roland cikke