A kutatási anyag két fő területre fókuszál, az eredményes óvoda-iskola átmenet és az esélyegyenlőség, hátránykompenzáció támogatására vonatkozó hazai és nemzetközi jó gyakorlatok területére. A programban olyan óvodai intézményrendszert érintő kutatás-fejlesztés valósul meg, amelyek alapvetően kapcsolódik a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről óvodákat érintő szabályozásához és a hatályos Óvodai nevelés országos alapprogramjához.
A család szerepe a szocializációban
Az elmúlt évtizedek szociológiai kutatásainak eredményei azt mutatják, hogy a magyar társadalom erősen rétegzett, a családoknak a társadalomban elfoglalt helye hatással van a gyermekek iskolai sikerességére, ezáltal a társadalomban később elfoglalt pozícióikra.
Ismert továbbá az is, hogy a társadalmi különbségek erősíthetik az oktatási rendszer polarizációját, ugyanakkor az oktatási rendszer is befolyással lehet a társadalmi egyenlőtlenségekre.
A 90-es évektől kezdve nőttek Magyarországon a társadalmi különbségek és - mint ahogyan azt több nemzetközi és hazai kutatás megerősítette - az iskolák közötti különbségek is.
Az oktatáspolitika összegzései
A szelekció problémáját az oktatáspolitika is felismerte, és az elmúlt években több hazai intézkedés történt a korai kiválasztódásból adódó problémák kezelésére. Az egyes települések között jelentős különbségek vannak a közszolgáltatások - így a köznevelés - tekintetében is. Az oktatási rendszer decentralizálása, önkormányzati feladatkörbe utalása erősítette a rendszerben levő különbségeket. Ennek egyik oka, hogy az oktatás színvonala nagymértékben függ a fenntartó helyzetétől.
A 2011. évi köznevelési törvény és kormányrendeletei többek között új fenntartói struktúrát alakított ki, az óvodai nevelés továbbra is az önkormányzatok fenntartása alatt maradt. A kisebb, elmaradottabb településeken meg kell oldani a 3 éves kortól kötelező óvodai ellátás biztosítását.
Az feladatellátással küzdő önkormányzatoktól átvállalta az állam a köznevelés terheit, megtartva a köznevelés hagyományos sokszínűségét.
Az OECD stratégiája
Számos kutatási eredmény hangsúlyozza, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében a korai fejlesztés kiemelt jelentőséggel bír, s az Európa 2020 stratégia is kiemelten fontosan kezeli az iskolai éveket megelőző kisgyermekkori nevelést.
Az OECD nyolc alapvető stratégiai pontban foglalja össze, hogyan lehet javítani a minőségi óvodai, bölcsődei programokhoz való hozzájutás esélyein:
- Koherens gyermekpolitika, a minisztériumok és a kormányzati szervek közötti koordináció e területen
- Partnerség az oktatással, ami elősegíti a közös célok és megközelítések kialakítását
- Egyetemleges hozzáférés, amely egyrészt a 3–6 éves korosztály számára az ingyenes férőhelyek növelését jelenti, valamint a három évesnél kisebbek esetében a speciális igényű gyermekek számára biztosítja a szolgáltatások kiépítését
- Jelentős állami ráfordítás
- Minőségbiztosítás
- Megfelelő képzési és munkahelyi körülmények biztosítása
- Értékelés, monitoring és rendszerezettebb jellegű, a kimeneti eredményekre koncentráló adatgyűjtés
- Kutatás és értékelés
Hazai projektek
Hazánkban e célkitűzések mentén indultak el a több ágazatot érintő gyermekszegénység elleni programok, melyek között találjuk a kistérségeket célzó 5.2.1, a TÁMOP 5.2.2, illetve a TÁMOP 5.2.3. kezdeményezéseket.
A projektek céljai szorosan kapcsolódnak az országgyűlési határozatban elfogadott „Legyen Jobb a Gyerekeknek! - Nemzeti Stratégia” kiemelt fejlesztési irányaihoz, melyek indokoltságát a gyermekek és családjaik nélkülözésének csökkentése, a szegénységi ciklus megszakítása és a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés feltételeinek megteremtése jelentik.
A TÁMOP 5.2.1 által kialakított Biztos Kezdet Gyerekházak – amely kiemelten a 0-3 éves korú gyermeket nevelő családokra koncentrál - programjának kiterjesztése a TÁMOP 3.1.1 I. szakaszának alprogramja, a Biztos Kezdet Óvodai Program. A kiemelt program a Gyerekházak melletti óvodáknak nyújt szakmai támogatást. Vezérelve a szülőkkel való szoros együttműködés, a családok közvetlen támogatása, amely közel 2700 kisgyermeket és családjaikat ért el. A program a leghátrányosabb régiók településein, a Gyerekházakkal együttműködésben valósult meg.
Óvodai Integrációs Program
A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek óvodai nevelését kívánja segíteni, a programot megvalósító intézmények normatív támogatása mellett. Legfőbb jellemzője a gyermekközpontú és családorientált szemlélet, valamint az interdiszciplináris megközelítés, amely a kora gyermekkori fejlődés kérdésében kompetens valamennyi szakma szerepét egyenrangúan fontosnak és egymást kiegészítőnek tartja.
Az Iskolakultúrában publikált kutatási eredmények alapján bizonyított, hogy a kedvezőtlen körülmények között élő gyermekek később kerülnek óvodába, mint szerencsésebb társaik. Az elmúlt évek közoktatási statisztikái azt jelzik, hogy az óvodákban és az iskolákban is nőtt a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya, ráadásul a növekedés igen jelentős: az óvodában megháromszorozódott, az iskolákban megkétszereződött ez szám. A háttérben egyrészt az ehhez a minősítéshez kapcsolódó normatívák, fejlesztések elterjedése áll.
Kötelező óvodába járás
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) hatályos rendelkezése szerint 2014. szeptember 1-jétől „ A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.”
A korai óvodáztatásra való ösztönzés, a családokkal való együttműködés további módszertanainak feltárása, működtetése és fenntartása segíti az egyes társadalmi rétegek leszakadásának megakadályozását, amely a köznevelési törvény egyik kiemelt célja.
A halmozottan hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek eredményesebb iskoláztatásának elengedhetetlen előfeltétele, hogy 3 éves koruktól rendszeresen járjanak óvodába. (…) Ha nincs esély a kibocsátó családok életkörülményeiből adódó hátrányok iskoláskor előtti csökkentésére, már az iskolába kerüléskor nagy valószínűséggel prognosztizálhatók a súlyos iskolai kudarcok. Az óvodáztatási esélyegyenlőség megteremtése nem az egyetlen, de elengedhetetlen feltétele annak, hogy a legszegényebb, leghátrányosabb helyzetű családok gyerekei az eddiginél sikeresebb iskolai pályafutásban reménykedhessenek.
Rugalmas vagy kötelező beiskolázás
Az iskolaérettség társadalmi meghatározottságát támasztják alá azok a hazai és nemzetközi vizsgálatok is, amelyek szoros összefüggést tártak fel a gyerekek szociális háttere, etnikai és rasszbeli hovatartozása és az iskolaérettség, illetve az iskolaérettséggel összefüggő teljesítmény között. E kutatások arra mutattak rá, hogy a sikeres iskolakezdéshez szükséges készségeknek és képességeknek e csoportok tagjai kevésbé vannak birtokában, mint a jobb szociális körülmények között élő, nem kisebbségi csoporthoz tartozó gyerekek (Kende–Neményi 2005;)
Mindezek alapján egyértelmű, hogy a rugalmas beiskolázás egy merev, a gyerekek életkori, egyéni és kulturális sajátosságaihoz alkalmazkodni képtelen iskolarendszerre adott válasz. A rugalmas beiskolázás, illetve az iskolaérettségre épülő iskolakezdés mögött elsősorban az iskola szempontjai érvényesülnek. „Ha az iskola nem tud alkalmazkodni a gyerekek eltérő sajátosságaihoz, akkor várjuk ki, amíg a gyerek képes lesz az alkalmazkodásra.”
