|
A második világháború pusztításaiból levont tanulságok reális alapot teremtettek az egységesített, intézményesített Európa létrehozására. Ekkor vált világossá, hogy a laza kormányközi alapon szerveződő együttműködés, mint a két világháború között működő Népszövetség is volt, nem biztosítja az európai államok békés egymás mellett élését, fejlődését. Az említett intézmény kudarca igazolta, hogy egy ellenőrzés nélkül működő szupranacionális szervezet nem jelent garanciát az együttműködés fenntartására, a megállapodásokat bármelyik állam saját nemzeti érdekeinek megfelelően bármikor felrúghatja. A második világháborút követően, a szétszakadó Európa nyugati felében hamar felismerték, hogy a kétpólusú világrendben az öreg kontinens csak egységesülése révén képes régi politikai és gazdasági súlyának visszaállítására. Az integráció központi kérdése lett, hogy az európai béke és felemelkedés megteremtéséhez, megőrzéséhez politikai, katonai vagy gazdasági egységre van-e szükség és ennek mely államok lehetnek részesei.
A legproblematikusabbnak bizonyult a német kérdés megoldása. Az amerikaiak sürgették Nyugat-Németország katonai megerősítését, de Franciaország és a szövetséges nyugat-európai állam vonakodott ettől a lépéstől megfelelő biztonsági garanciák nélkül. Nyilvánvalóvá vált, hogy Európa jövője szempontjából alapvető fontosságú a francia- német viszony rendezése, az egység gondolat hívei pedig világosan látták, hogy az évszázados német-francia ellentét feloldása a közös Európa megteremtésének alapfeltétele. Franciaország félt az esetleges német felemelkedéstől, szükségesnek tartotta fokozott ellenőrzését, kordában tartását, de azt is tudta, hogy a Franciaországot és Németországot egyaránt magába foglaló nemzetek feletti intézményrendszer képes a békés fejlődést biztosítani.
A nyugat-európai integrációs törekvések fokozásához jelentős mértékben hozzájárultak a közép- kelet-európai folyamatok is. A második világháborút követően a Szovjetunió által megszállt területeken gyors ütemben folyt a pártállami, kommunista rendszerek kiépítése. A szovjetizálódó közép-kelet-európai blokk politikailag és gazdaságilag is igyekezett elszakadni a demokratikus berendezkedésű nyugat-európai államoktól.
|
Európa gazdasági megosztottsága az 1947-es Marshall-tervvel intézményesült, amelyet meghirdetőjéről, George C. Marshallról, az Egyesült Államok külügyminiszteréről neveztek el. A terv maga Európa háború utáni újjáépítését célzó amerikai segélyprogramot takar, amit az USA minden európai államnak felajánlott, de amit a szovjet befolyás alá került országok, szovjet utasításra nem fogadhattak el. Ezt a visszautasítást követően a segélyprogramban résztvevő nyugat-, észak- és dél-európai országok az Egyesült Államokkal együtt 1948-ban létrehozták az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetét, az OEEC-t, melynek feladata az európai kereskedelem, a gazdasági stabilitás és növekedés ösztönzése, valamint a Marshall-terv keretében érkező amerikai segélyek koordinálása, szétosztása. Az OEEC-t nem lehetett integrációs szervezetnek tekinteni, de megalapítása jelezte, hogy Európa a politikai, gazdasági megosztottságából fakadóan eltérő irányba halad.
Az OEEC 1961-ben, céljaiban és működésében is jelentősen átalakult, európai újjáépítési szervezetből a fejlett ipari országok együttműködési szervezetévé vált létrehozva az OECD-t, a gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet. Ez egy kiemelkedő jelentőségű szakértői fórum, 1961-ben, Párizsban alapították a legfejlettebb gazdaságú országok. Célja a gazdasági növekedés, a pénzügyi stabilitás biztosítása, a világkereskedelem diszkrimináció mentes fejlődésének előmozdítása. Elemzései és állásfoglalásai a nem tagországok gazdaságának fejlődéséhez is hozzájárulnak. Döntéshozó szerve a tanács, amelybe a tagállamok egy-egy képviselőjüket delegálják. A Tanács döntéseit konszenzussal hozza, ezek a tagállamokra nézve kötelező érvényűek.
(benek)
