Még mielőtt rátérnénk a lényegre, vagyis, hogy milyen lehetőségeket kínál egy középiskolát elvégzett diák számára Anglia, érdemes jobban szemügyre venni, milyen keretek között, s hogyan épül fel az angol oktatás a szigetországban. Kezdjük talán azzal, hogy Angliában és Walesben akár csak hazánkban is lehetőség van arra, hogy a gyerekek részt vegyenek egy az általános iskolát megelőző felkészítésen. Ez a felkészítés 2 éves kortól 5 éves korig tart, ami természetesen nem kötelező, viszont nem árt, abban az esetben, ha a szülők szeretnék, hogy a gyermekük már egyfajta előképzettséggel kezdje meg az általános iskolát.
Az oktatás 5 éves és 16 és kor között kötelező, ez tehát az általános tankötelezettséget jelenti, s ahogy ez mindenki számára kitűnik, ez az időszak a szigetországban korábban veszi kezdetét, mint hazánkban. A kötelező oktatás az alapfokú (primary) valamint az alsó középfokú oktatási szakaszt jelenti, s ebből is az alapfokú tudás elsajátításának időszaka 5-től 11 éves korig tart, tehát ez jelenti nagyjából azt a fajta iskolai szakaszt, amelyet nálunk az általános iskola alsós tagozata. Az alsó középfokú oktatás 11 éves kortól 16 éves korig tart, de ezeket az éveket a diákok saját döntésük alapján különböző iskolatípusokban tölthetik el, vagyis választhatnak a comprehensive school, grammar school, secondary modern school, technical school között.
A továbbtanulás szempontjából azonban a legtöbb diák az általános középiskolában, vagyis a comprehensive school-ban tanul tovább. Ha az általános tanulmányaikat befejezték, vagyis elérték a 16 éves kort, s még mindig tovább szeretnének tanulni, akkor a nebulók folytathatják tanulmányaikat tovább a saját középiskolájukban, vagy pedig a kötelező oktatás utáni különböző képzések valamelyik típusában.
Ezen iskolatípusok bármelyike biztosítja azt, hogy a diák, ha úgy dönt a későbbiekben tovább tudjon tanulni valamilyen felsőfokú intézményben, egyetemen vagy főiskolán. Az angol oktatási rendszer 3 tantárgyat sorol az alaptantárgy kategóriába, a többit pedig az alapozó tantárgyak közé.
Ezek a tantárgyi órák a tanítási idő 80 százalékát teszik ki, a többit a diákok személyiségének fejlesztésére fordítják. A tanulók értékelése különböző tesztek megoldásával valamit záróvizsgák letételével történik, a bizonyítványokban pedig a vizsgán elért eredmények betűjelét is feltüntetik. Ezek tehát a lényeges elemei az angol oktatásnak, s most lássuk, hogy mi a helyzet, ha úgy dönt az ember, hogy nekivág a középiskola elvégzése után egy angliai tanévnek.
A Transculture nevű csoport, olyan diákoknak kínál lehetőséget, akik a következő tanévben, 2008. szeptemberétől, az alábbi tárgyakat szeretnék főiskolai vagy egyetemi szinten tanulni az Egyesült Királyságban:
- Borászat
- Egészségügy
- Élelmiszergyártás/technológia
- Informatika
- Mezőgazdaság
- Mérnöki ismeretek
- Művészet és design
- Turizmus
- Ügyfélszolgálat
- Üzleti és gazdasági ismeretek
- Vendéglátás és élelmezés
Ezek egy,- illetve kétéves tanfolyamok, amelyeket különösen pályakezdő fiatalok figyelmébe ajánlanak. A diákok miután befejezték a kurzusokat, folytathatják tanulmányaikat nagy-britanniai egyetemeken, vagy visszatérhetnek Magyarországra, ahol ezzel a képzéssel javulnak munkavállalási lehetőségeik. A 19. év alatti fiatalok az EU tagországokban 2008. szeptember 1-jétõl tandíjmentesen tanulhatnak, viszont az ellátás és a szállás költségeit a diákoknak kell fizetni.
Az Angliában tanuló fiatalok azonban vállalhatnak munkát, amellyel a költségeik egy részét fedezni tudják. Fontos megemlíteni, hogy csak olyan diákok jelentkezését tudják elfogadni, akik B2 szintű (haladó) érettségi angol vizsgára jelentkeztek 2008-ben, és sikeresen levizsgáznak, vagy rendelkeznek valamilyen hasonló nyelvi szintű nemzetközi nyelvvizsgával. Az első magyar diákok, akiknek a társaság eddig segített az angliai továbbtanulásuk előkészítésében most kezdik tanfolyamaikat valamelyik partnerintézményben.
Kilenc angliai intézménnyel van a csoportnak kapcsolata, amelyek Internetes elérhetőségei megtalálhatók a honlapon - www.transculture.eu. Ezen további részletes tájékoztatás is található a szolgáltatásokkal kapcsolatosan, s amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, ne habozz ellátogatni a honlapra.