Intranet, intézményi levelező rendszer, video stream és videokonferencia is megvalósítható ebből az alapcsomagból, tájékoztatott Papp István, a Microsoft Magyarország vezetője, aki arról is tájékoztatott, hogy a csomag szinte azonnal használható, hiszen a bevezetéshez szükséges technikai kialakítást is segíti a vállalat. Az iskoláknak nincs szükségük saját szerverparkra sem, így sok költség megspórolható. Mivel a digitális csomag egyszerű szolgáltatásokat kínál, így az intézményi hardverről is működtethető.
Papp István megjegyezte, hogy az alapcsomag segíti a magyar diákok fejlődését, bővíti ismereteiket, hogy piacképest tudást szerezve versenyképessé váljanak a munkaerőpiacon. A szakember elmondta: a felajánlást egyfajta befektetésnek tekintik a magyar oktatás, valamint a magyar gazdaságba.
Lázár János államtitkár elmondta, a felajánlás óriási lehetőséget biztosít kétmillió tanuló számára, és egy új típusú együttműködés első lépése is egyben. Kiemelte, olyan gesztusról van szó, amely nagy segítség a tanulási körülmények javításához és a digitálishátrányok csökkentéséhez. Kijelentette, a Miniszterelnökség egyik legfontosabb célja, hogy Magyarországon biztosítsa a felzárkózás lehetőségét és ennek érdekében támogatnak minden olyan programot, amely ezt a célt szolgálja Lázár János elmondta, bízik benne, hogy a Microsoft példája „ragadós lesz”, ami a cégnek is jó befektetés, mivel a képzés színvonalának növekedése által megteremtheti saját háttérbázisát is.