A tanár-diák kapcsolat változásai
Kovács Barna
2002/10/10 12:43
3411 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Sebesen változó korunk nem kíméli a pedagógia világát sem. Iskoláink megszűntek már a külvilágtól elzárt rejtelmes szigetként létezni. Ez természetesen a tanár-diák kapcsolatot sem hagyta érintetlenül.

Tudós. hivatalnok, nevelő

Hoffman Rózsa cikke alapján

A tanárszerepeket évszázadok óta tradicionálisan három kategóriába sorolhatjuk. Az első, legnyilvánvalóbb az ún. tudós vagy tanítói szerep. A második a hivatalnoké, vagy ha úgy tetszik, a bürokratáé; a harmadik a nevelőé.

A tanítói szereppel van a legkevesebb baj általában. Pedagógus-életpályákat vizsgáló kutatások igazolják, hogy a legtöbben azért választjuk a tanári pályát, mert szeretjük a választott szaktárgyunkat, képesek vagyunk a művelésére, és megvan bennünk a vágy, hogy az adott tudományágban szerzett tudásunkat továbbítsuk növendékeinknek. A tudós-tanító szerepnek való megfelelésünket kezdetektől fogva egyértelműen el is várja tőlünk a társadalom. (...)

Hivatalnok- vagy bürokrataszerepünket nem szoktuk szeretni. De ez is klasszikus tanárszerep, amely az oktatási rendszerek állami szabályozása (Magyarországon 1777) után vált hangsúlyosabbá. A hivatalnokszerepnek normális esetben nincs sok köze a tanár-diák viszonyhoz. Ám előtérbe, netán túlsúlyba kerülhet vagy a tanár személyiségének beállítódása folytán, vagy az oktatáspolitika vadhajtásai következtében. E téren annak a szakmai-etikai parancsnak kell engedelmeskednünk, amely óva int attól, hogy "hivatalnokivá" sivárodjék az eredendően pedagógiai, tehát nevelői kapcsolatunk növendékeinkkel. (...)

A tanár-diák viszonyban évezredek óta nevelői szerepünk volt (és marad) a meghatározó. Nem meglepő, hogy általában ezzel a szereppel van a legtöbb problémájuk a pedagógusoknak. A tanárok képesítése alapvetően nem a nevelésre (a személyiségformálódás segítésére), hanem a tanításra szól. A mindig egyedi pedagógiai szituációkban való helytállásra és az adott helyzetben legmegfelelőbb nevelői reagálásokra sohasem lehet kész receptekkel felvértezni a tanárjelölteket. (...)

Tudás, személyiség

A tanár-diák kapcsolat sikerességéhez tanárként három tényező együttes meglétére van szükségünk: tudásra, személyiségünk alkalmassá fejlesztésére és a pedagógiai technológia ismeretére, illetve ennek alkalmazási képességére.

Bár vizsgálatunk tárgya nem a tanítás, hanem a szűken értelmezett nevelés, az első helyre mégis a szaktárgyi tudást kell tennünk. Ha ebben nem vagyunk magabiztosak, mi több, tudósok, akkor a nevelésünk hatástalan marad, formalizmusba torkollik, és az általunk képviselt célok és saját példánk ellentmondásossága folytán alkalmatlanokká válunk az iskolai nevelő szerepére. (...) A szükséges tudás másik, egyértelműen nem definiált területe általános műveltségünk, amely alatt ma már nem pontosan azt értjük, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt. (...) Napjainkra azonban a műveltség fogalma, a koràbbi humanista-klasszikus müveltségfelfogàshoz képest sok vonatkozásban kiegészült, módosult. Elsősorban azokra a gyakorlati területekre terjedt ki, amelyeknek a befogadása az emberi társadalomban, az élő és a mesterséges környezetben való sikeres közlekedés érdekében nélkülözhetetlen. (...) A szükséges tudás harmadik dimenzióját a szakmai (pedagógiai) ismeretek, képességek, jártasságok jelentik. (...)

A tanár-diák kapcsolat szempontjából meghatározó személyiségünk milyensége. A "milyen a jó nevelő" kérdéssel tapasztalatok szerint nem szívesen szembesülnek a kollégák. (...) Mégis a személyiség igen fontos szerepet jàtszik a nevelési munkàban, és szàmos olyan tulajdonsàg van, amely nélkülözhetetlen egy tanàr szàmàra.

A szükséges tulajdonságok és képességek sorában az első helyre az emberszeretetet kell tennünk. (...) Az optimizmus is olyan tulajdonság, amely nélkül nem is gondolhatunk eredményes nevelő-nevelt kapcsolatra. A pedagógiában a hit és a bizakodás kisugárzó ereje olyan energiaforrás, amely a nevelés sikerét táplálja. (...) Lelkiismeretességre azért van szükségünk, mert lelkiismeretes, tisztességes fiatalok nevelése a célunk. Igazságérzetre és igazságszeretetre a jó döntések meghozatala érdekében, különösen a tanulói értékelések alkalmával van szükségünk. (...) A szakirodalom ritkábban említi a megbocsátani tudás képességét mint kívánatos nevelői vonást. Nélküle azonban nincs tartós szeretet, és hiányában könnyen eluralkodhat rajtunk a tanítványaink ellen táplált harag, ellenszenv vagy más negatív érzelem. (...) További szükséges tanári személyiségjegyek a sikeres tanár-diák kapcsolatban a nyitottság és a nyíltság, a türelem, az empátia, az önzetlenség, az állandó önkontrollra való készség, az együttműködési készség, végül a felelősségvállalás képessége és készsége.

A felsoroltak együttesen alkotják a nevelői természet négy alapvonását. Ezek: hajlam az egyéniség lelki kialakítására, képesség e hajlam sikeres kielégítésére, az a sajátos jellemvonás, hogy az éppen fejlődő lélek felé forduljak, állandó elhatározottság a nevelt befolyásolására.

Külső körülmények, pedagógiai technológia

(...) A nevelési munka során tekintetbe kell venni a külsõ körülményeket is. Ezek a körülmények történelmi koronként változtak. Így alakult ki az ezredfordulóra az a sajátos gyermekvilág, amelyet hazánkban - akárcsak a fejlett világ országaiban - a következők jellemeznek.

Korunkban a gyerekek mögött meggyengültek a családok. A mondottakkal ellentétesen (voltaképpen a hiányosságok kompenzálására) a fogyasztói társadalom kitermelte magából a gyermekkor sajátos tárgyi környezetét, amely gyakran luxusszínvonalon kényezteti a gyerekeket, alakítja-torzítja értékrendjüket. Az ezredfordulós évtizedek gyermekkorának sajnálatosan meghatározó jellemzője a valóság fokozatos elvesztése. Az elektronikus képi világ illúziókat keltve a valóság látszatát közvetíti napi több órán át, hónapokon, éveken keresztül a fogyasztóvá lett gyerekeknek és fiataloknak. A mai fiatalok többnyire jóval korábban leszakadnak a családjukról, mint elődeik akár csak néhány évtizede. Soha nem látott mértékben megnőtt tehát a kortárscsoportok szerepe a nevelésben. Összegzésképpen elmondható, hogy az ezredfordulón a magyar gyerekek-fiatalok lényegesen jobb materiális, ám sokkalta rosszabb szellemi-érzelmi körülmények között nőnek fel, mint szüleik, nagyszüleik. Ebben a megváltozott környezetben kell a mai tanároknak megfelelniük nevelői hivatásuknak. A hivatás részben új vonásait a társadalmi változások rajzolták meg.

A tanár-diák kapcsolat eredményessé tételéhez tudásra, személyiségünk alkalmassá fejlesztésére és a pedagógiai technológia birtoklására van szükségünk. Az előző kettőt már érintettük, most a tanári eljárások néhány szükségszerű változásáról szólunk.

(...) A fiatalok emberarcot, hiteles személyiséget várnak a tanártól. Érző embert, partnert igényelnek a kapcsolatukban, olyan felnőtt társat, aki nem palástolja az egyéniségét. (...) Ősidőktől fogva használatos és régtől fogva vitatott eszköz a nevelésben a büntetés. Szükségességét ma sem tagadjuk, de alkalmazását a perifériára ajánljuk szorítani. A hagyományos büntetések (az eltiltás, a megvonás, a bezárás, a fenyítés) ma már csak ritka kivételként használható nevelési eszközök. Helyettük a pozitív előjelű, alkotó jellegű, esetleg kárpótló célzatú cselekvéseket kell kiróni a tanítványokra, kerülve akár a büntetés kifejezésének használatát is. (...) Még ma sem ritka jelenség a pedagógia világában, hogy a tanár hatalmi viszonyként éli meg a növendékeivel való kapcsolatát. A jogaik tudatára ébresztett gyerekek az ilyen autokrata nevelési stílust ma már nem tűrik el, ezért teljes mértékben száműznünk kell a pedagógiai módszertani repertoárunkból. (...)A nevelésnek évszázadok óta, Rousseau után pedig mind nyilvánvalóbban az az egyik legsúlyosabb filozófiai kérdése, hogy a nevelőnek van-e joga és milyen mértékig beavatkozni a nevelt személyes életébe. (...) Magunk azon az állásponton vagyunk, hogy a beavatkozás szükséges, nélküle nem is beszélhetünk nevelésről (...). Ám lépéseink megtételekor állandóan korlátozni kell önmagunkat abban a tekintetben, hogy engedjük neveltjeinket az egyéniségük szabta lehetőségek irányában haladni, és azon őrködjünk, hogy a gyerekek és a fiatalok emberi méltósága csorbítatlanul érvényesüljön. (...) A változó világ a tanár-diák kapcsolat meghatározó dimenziójára a tanítási-tanulási folyamatra nézve is megköveteli a paradigmaváltást. A tanítás hagyományos módját, az egyeduralkodó tanári közlést (...) ideje megtörni végre, és jelenvalóvá tenni az osztálytermekben az együttműködést feltételező csoportmunkát. (...)

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten