A tellúr a periódusos rendszer VI. főcsoportjában található az oxigén és a kén társaságában. A félvezető tulajdonságú elem gyakorlati haszna nem túlságosan jelentős, elsősorban ötvözőelemként, illetve zománcokban és detonátorokhoz használják. Érdekes, hogy az első atombomba építésekor a külső burkolat készítéséhez is használtak tellúrt.

A tellúr felfedezése sok más elemmel együtt a XVIII. században történt. Az akkori Magyarországhoz tartozó területen, Erdélyben már akkoriban is számos értékes ércet bányásztak. Az ércek között volt egy olyan, mely sokáig nem fedte fel titkát. 1782-en Born Ignác volt az, aki Nagyág (mai neve Sacaramb) mellett rábukkant egy ércre, melyből megpróbáltak aranyat kinyerni. Ez nem a várt sikerrel valósult meg, kevesebb aranyat állítottak elő, mint amennyire számítottak. Ugyanilyen ércre bukkantak a Felvidéken és a Börzsönyben is. A kérdéses érc (metallum problematicum) összetételével kapcsolatban Anton Ruprecht, a selmecbányai főiskola professzora az antimonra, míg Born Ignác a bizmutra gyanakodott. A megoldás azonban az erdélyi kincstári bányaigazgatóság tanácsosának a nevéhez fűződik.

terméstellúr

Az osztrák származású Franz Joseph Müller von Reichensteinvon Reichenstein először ugyancsak a bizmutra gyanakodott. Így írt:

„szóbanforgó félfém nem antimon, mint azt Ruprecht bányatanácsos és professzor úr állítja, de nem is bizmut... Mi tehát? ... Erre annál kevésbé merek válaszolni, mert nem ismerek sem olyan fémet, sem olyan félfémet, mely olyan tulajdonságokat mutatna, mint egyesek az általam vizsgáltak közül, hogy csak a kénsavval adott vörös színeződését említsem…. Vajjon ez a problematikus ásványásvány talán egy új, eddig nem ismert félfém?”

Müller nem rendelkezett Nagyszebenben (Sibiu) megfelelően felszerelt laboratóriummal részletesebb vizsgálatok elvégzéséhez, ezért Torbern Bergmanhoz fordult. Tudományos levelezésük azonban a svéd tudós halála miatt megszakadt és egy évtized múlva kerülhetett csak pont a történet végére. Martin Heinrich Klaproth berlini professzor hírét vette ennek az érdekes ásványnak, mintát kért Müllertől és sikerült minden kétséget kizáróan igazolnia, hogy egy új, addig nem ismert elemről van szó. Tőlük függetlenül, 1789-ben a magyar Kitaibel Pál is felfedezte a tellúrt.

szilvanit ásvány

A tellúr végleges elnevezéséhez szintén kalandos út vezetett. Born Ignác „ismeretlen fémnek” (métal inconnu) nevezte. Néhány évvel később azonban már szilvanit (sylvanite) találjuk Richard Kirwan ásványtanában. Ez a név Erdély nevéből (Transsylvania) származik.  Később megjelent a sylvan, a sylvanium és a silvan név is. Ennek öröksége mai is él a szilvanit ásvány nevében. Ez az ásvány az arany és az ezüst mellett tellúrt is tartalmaz. A tellúr nevet Klaproth adta az elemnek, mely a Tellus földisten nevéből származik. A nyelvújítók sem voltak restek, mivel számos, ma már érdekes hangzású nevet adtak a tellúrnak. Ilyen a fődi, a földany és az Irinyi János által adott irany is, valamint a titkosérc. Nemrégiben derült ki, hogy Kitaibel Pál is nevet adott ennek az elemnek az 1780-as években, amikor ő szintén foglalkozott a Nagybörzsönyből származó ásvánnyal. Kitaibel kézirataiból kiderül, hogy ő Nagybörzsöny német neve (Deutschpilsen) alapján pilsumnak nevezte a fémet.