Henri de Toulouse-Lautrec, 1864-1901

A Vörös Malom, ami fennállása óta oly sok művészt megihletett.

Többek közt Henri de Toulouse-Lautrec-et, aki a mulatóban készített rajzaival világhírnévre tett szert. Megpróbáljuk néhány pillanat erejéig az ő szemüvegén keresztül látni a századforduló előtti éveket.

Vagy Baz Luhrmann-t, aki elkészítette minden idők talán legtökéletesebb zenés moziját, a Moulin Rouge-t, híven visszaadva és megtestesítve mindazt, amit a mulató közönsége képviselt valaha: a szépséget, a szerelmet, az őszinteséget és a szabadságot. Hármójukról lesz tehát szó...Függönyt fel!

Amikor III. Napóleon és Baron Hausmann, a császár kedvenc főépítésze azon tanakodtak, hogy miként lehetne Párizst Európa leggyönyörűbb városává varázsolni, az első lépés, amit ez ügyben tettek, természetesen az volt, hogy a központhoz közeli városrészt alaposan megtisztogatták Hausmann barátai és üzleti befektetői számára.

Ez azt jelentette, hogy Párizs őslakossága a város peremére szorult: a Clihy, a Le Villette, és a Montmartre területére.
Miután a Montmartre hivatalosan is kívül esett a városon és mentesült az adók alól, az apácák pedig ott készítették a boraikat, pillanatokon belül a legolcsóbb hely lett a kocsmázni vágyók számára.
Innentől kezdve pedig csak egy lépés választotta el a Montmartre-t attól, hogy a szabadság és a dekadencia fellegvárává váljon.

Az élet a Montmartre-on a századfordulóhoz közeledve, különösen a népszerű Moulin Rouge kabaréban, zsúfolásig tömve volt olyan figurákkal, mint amilyeneket a mozifilmekben láthatsz. Jó néhány karakter a Moulin Rouge című filmben valós személyekre épített - különösen a John Leguziamo által megformált művész, Henri de Toulouse -Lautrec alakja.

12 évesen nyomorék lett

Henri de Toulouse-Lautrec egy arisztokrata család sarjaként látta meg a napvilágot 1864-ben, Dél-Franciaországban. Apja, Alphonse Gróf egy hóbortos, megrögzött különc volt, aki mindig váratlan dolgokat művelt: hol a harisnyáját mosta nyilvánosan a folyóban ( arisztokraták ilyet sosem tettek! ), hol nevetséges kosztümben lovagolt ki a vadászatra, vagy csak épp eltűnt beláthatatlan időszakokra.

A kis Henri sosem tudott közel kerülni hozzá, ami mindig is rettentően bántotta. Természetesen nem a papát.
Egy akkoriban ismeretlen genetikai eredetű betegség megtámadta Henri szervezetét, és megakadályozta csontjai tökéletes fejlődését. 12 éves volt, amikor eltört a bal lába, majd 14 éves volt, amikor a jobb. Soha nem gyógyult meg, mindig eltört, újra és újra. Mindkét lába megállt a növekedésben, míg testének többi része normálisan fejlődött.

18 évesen törpének számított. Érdekes, hogy ő mégsem ezt tartotta igazi szerencsétlenségének eleinte, hanem azt, hogy nem élhette az arisztokraták mindennapi életét, nem lovagolhatott ki apjával, nem vadászhattak együtt ama ritka alkalmakkor sem. Elkeseredésében a rajzolás és a festészet felé fordult - a mi igen nagy szerencsénkre.

A művészet és az alkohol

Kamaszkora vége felé Henri Fernard Cormon tanítványa lett, akinek stúdiója a város fölötti dombon, a Montmartre-on volt található. Miután végzett Cormon iskolájában, teljes gőzzel belevetette magát a bohém életformába, ideje java részét alkoholizálással és tivornyázással töltötte - miközben folyamatosan készített szkeccseket a kabarékról, lóversenyekről és a bordélyokról.

Törpe termete miatt sok bántás és csúfolkodás érte, megvetették és lenézték. Rengeteg dolog kimaradt az életéből, amit a Montmartre egyébként mindenkinek nyújtott - főként a testi örömök. Fájdalmában, bánatában az alkohol volt az egyetlen vigasza. Eleinte sört és bort ivott. Később brandy-t, whisky-t, majd a mindenki megrontója, az Absint következett.

A művészet és az alkohol, ők ketten voltak Henri úrnői. Minden energiáját és idejét nekik szentelte. Gyakorlatilag halála napjáig ennek a két szenvedélyének élt.

A Japán stílusú rajzkészítés ( aszimmetrikus kompozíció, határozott, erős színkezelés ) átvétele, mely átitatta a Francia művészetet és az útjára induló, bimbózó plakát-művészetet, Henri számára az önkifejezés tökéletes formája lett. Rajzok ezreit készítette barátairól és barátainak. Gyakran hirdette vállalkozásaikat, vagy épp a tehetségüket egy adott műfajban. Közülük is, akiknek képei most különböző múzeumok falán lógnak, talán a legfontosabbak a Moulin Rouge táncoslányai: Louise Weber és Jane Avril, valamint a nagyszájú énekes/előadó barát: Aristide Bruant.