A program a gyerekek érdeklődését kívánja játékosan felkelteni a tudomány és a kémia iránt. Noha a gyerekek természettudományos érdeklődése hazánkban átlagon felüli, mégis kiemelkedő a hiány mérnökökből. Jelenleg a középiskolákban, sőt az általános iskolákban is hiányzik az a természettudományos és matematikai alapképzés, amelyre a műszaki egyetemek építeni tudnának. A helyzet megoldását a nem hagyományos ismeretterjesztés jelentheti. A legfiatalabb korosztálynak azonban csak játékos módon lehet ismereteket átadni. Ezt az ipari szereplők is felismerték, így született meg a BASF programja Ludwigshafenben 1997-ben.
A Kölyöklabor célja, hogy a 6-9 éves korosztály számára emlékezetessé tegye az első találkozást a kémiával. A gyerekek játékos történeteken keresztül, interaktívan fedezik fel, hogy mennyi mindenhez járul hozzá a kémia a mindennapi életünkben. A természettudományos szemléletmód fontos eleme az önálló kísérletezés is, amellyel közel kerülhet a kémia világa a gyerekekhez.
Magyarországon 2011 októberében indult a program, s míg a világ 32 országában évente 100.000 iskolás vesz részt a foglalkozásokon, csak hazánkban az elmúlt öt évben már több mint 10.000 lurkó ismerkedhetett meg a kémia és a laborok csodálatos világával. Ez nemzetközi szinten is számottevő mennyiség, különösen az ország méretéhez képest.
„A globális megatrendek (növekvő és öregedő lakosság, urbanizáció, energiaigény és éghajlatvédelem) megoldásában kulcsszerepe van a vegyiparnak. Nem pusztán izgalmas feladatok várnak arra, aki természettudományos területen szeretne elhelyezkedni, de tekintettel arra, hogy óriási az igény jó szakemberekre, biztos életpálya-modellt is képes nyújtani. Ha csak néhány vegyészmérnökkel több lesz a program hatására, akkor már érdemes csinálni.” – mondja Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Magyarországot és 13 délkelet-európai országot tömörítő budapesti központjának ügyvezető igazgatója.
Az első két évben a Közlekedési Múzeum, a következő két évben az Állatkert Varázshegye volt a program házigazdája, 2016-tól pedig a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont ad otthont a programnak, amelybe nemcsak gyerekek, hanem pedagógusok és pedagógushallgatók is bekapcsolódhatnak.
„Debrecen számára fontos, hogy sok-sok természettudományos érdeklődésű gyermek nőjön fel a városban, és ezen a területen bontakoztassák ki tehetségüket, hogy később a város ipari létesítményeiben biztosíthassák a szakmai utánpótlást – emelte ki a Kölyöklabor mai megnyitóján Papp László, Debrecen polgármestere. A BASF programja a társadalmi felelősségvállalás szép példája, amely nemcsak a helyi oktatás, hanem az ország jövője szempontjából is jelentős.”
„Nagyon örülök, hogy a BASF saját tapasztalatait integrálja az oktatásba, az iskolák keretei közül kilépve élővé teszi a természettudományokat a gyerekek természetes érdeklődésére alapozva.”– hangsúlyozta Varga Attila, az EMMI Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságának vezetője.
"A Kölyöklabor programja jól illeszkedik az Agóra célkitűzéseihez. Számunkra az a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressék a tudományt, lássák azt, hogy mennyi kihívást, de legfőképp örömöt tartogat számukra a kémia. A kísérletezés, a felfedezések, esetleg egy vegyész pálya nemcsak átgondolt döntés, hanem egy lehetőség arra, hogy csillapítsa a mindenkiben lappangó kíváncsiságot." – tette hozzá Somogyi Béla, az Agóra Tudományos Élményközpont igazgatója.
Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója a megnyitón bejelentette: a Debreceni Tankerület intézményenként 20 gyermek az Agóra Tudományos Élményközpont összes programjára szóló belépőjegyének kifizetését átvállalja.
Az Agóra Tudományos Élményközpontban napi szinten zajlanak a programok, a szervezett osztályok 60 vagy 90 perces Kölyöklabor foglalkozáson vehetnek részt. A témavezetők az Agóra demonstrátorai, fiatal tanárok és a debreceni egyetem hallgatói.