- Mikor, miért és hogyan kezdtél el könyveket illusztrálni?
- Szüleimmel négyéves koromig Barabásban laktunk, mesés környezetben (kis falu a magyar-ukrán határ mellett). A kertünk végén patak csordogált, a hatalmas fák alatt egész nap kint bogarásztam. Később Fótra költöztünk, itt sem unatkoztam, órákig eljátszottam három mértani alakzat rakosgatásával. Hamar világossá vált, hogy ilyen jellegű iskolát kell választani. A Képzőművészeti Szakközépiskolában még ötvösként tanultam, de rájöttem, hogy nem nekem való. Sok mindent kipróbáltam restaurálástól kezdve a dekorációs feladatokig. Az Iparművészeti Főiskolán már tipográfia grafika szakra jártam. Itt foglalkoztunk először könyvkészítéssel és annak illusztrálásával. Mészáros Mártival, Gyulai Katival és Nagy Istvánnal együtt, saját merítésű papírokon, kézi szedéssel és linóba metszett illusztrációkkal elkészítettük Heltai Gáspár: Fabulák című könyvének imitációját. Persze ez csak egy 14 oldalas füzetecske volt, de mi nagyon büszkén vállaltuk, hiszen mindent magunk csináltunk. Jobban élveztem azonban a színes, festett, laza rajzok készítését, mint a linómetszést. A Mesterképző ideje alatt, már ezt a technikát is használtam. Cirkuszi plakátokat készítettem úgy, hogy közben kitaláltam a szereplőket, a produkciókat, és a körítést is. Megszületett egy groteszk és szürreális világ, ahol "Didi Jackson Hatalmas Mell" számával fő attrakció lett. Ekkor készültek első igazi illusztrációim, ahol nem az irodalmi szöveg volt az inspiráló, hanem a különleges műsorszámok. Nemcsak rajzoltam, hanem festett só-liszt plasztikákkal keltettem életre a különböző karaktereket. Azóta is bánom, hogy ebből nem készült egy cirkuszos mesekönyv.
- Mit csinálnál, ha nem illusztrátor lennél, mi érdekel még ezen kívül?
- Én inkább grafikusnak tartom magam, hiszen nem is készítettem még annyi könyvet, hogy ezt mondhassam magamról, másrészt úgy gondolom, hogy az illusztrátori szakma még mindig a grafikán belül létezik, és nem válik olyan markánsan külön, mint külföldön.
Most sem csak illusztrációkat készítek, mással is foglalkozom, igaz, hogy ezek közel állnak egymáshoz. Tehát ha nem készítenék rajzokat vagy nem festenék, akkor biztosan zenélnék, és megpróbálkoznék a zeneszerzéssel is.
- Szerinted a szülő egy mesekönyv kiválasztásakor mennyire tartja fontos szempontnak gyermeke vizuális kultúrájának fejlesztését?
Én szeretném azt hinni, hogy nagyon fontosnak tartja, de a tapasztalatok nem mindig ezt bizonyítják. Számtalan olyan könyv van, ami külföldről átvett, sablonos rajzokkal illusztrált, vagy éppen hazai, igénytelen kiadvány, mégis remekül fogy. Sőt gyakran ezekkel a könyvekkel példálózik a kiadó. És persze megvan ennek az ellenkezője is, hogy minden szempontból nívós kiadványok a polcokon maradnak. De bízom benne, hogy ez a helyzet lassan megváltozik és az igazi értékek a helyükre kerülnek.
- Szerinted a művészeti ágak közül mennyire tartják fontosnak az illusztrátori szerepet?
- Már előbb is említettem, hogy szerintem ez a szakma még nem vált igazán
önállóvá, ezért nincs is megfelelő elismertsége. Az Óperencián Túliak Társasága kapcsán (tagjai: Szegedi Katalin, Kállai Nagy Krisztina és Szalma Edit) meg próbálunk egymásnak segíteni, és valamennyire az érdekeinket is képviselni.
- Szívesen írnál mesét, amit magad illusztrálnál?
- Igen. Szívesen írnék mesét, és olyan könyvvé alakítanám, ahol a rajzok és a szöveg nem válnak el egymástól, a kettő együtt szól. Talán még lesz rá alkalmam.
A beszélgetést a Csodaceruza készítette, és bocsátotta rendelkezésünkre.
