"Ego Wilhelmus Cognomine Bastardus - Én, Vilmos, a fattyúnak nevezett" (1027-1087)
Normandia másodszülött hercege, Róbert beleszeretett egy cserzővarga Herleva nevű leányába, aki 1027-ben egy Vilmos nevű fiút szült neki. E pár a társadalmi különbség okán soha össze nem házasodhatott, de Róbert gálánsan gondoskodott gyermeke anyjáról és annak családjáról. A herceg kétes körülmények között elhunyt bátyja halála után megörökölte ugyan a normandiai trónt, de - valószínűleg lelkiismeret-furdalástól hajtva - 1035-ben otthagyta éppen megszilárdulóban lévő államát, hogy részt vegyen egy Szentföldre induló zarándoklaton. Innen már nem tért vissza. Róbertnek nem volt ugyan örököse, "csak" egy fattyú fia, Vilmos, ám még indulása előtt elérte, hogy a feudális urak hűbéresküt tegyenek a kisgyerek előtt, engedelmességet fogadjanak neki. Apja halála után Vilmos trónigényét sokan kétségbe vonták, többször komoly veszélybe került az élete, de gyámjainak és a szerencsének köszönhetően ezeket a merényleteket mindig túlélte. Az ifjúvá növő Vilmos - ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő módon - bátor, határozott, kemény, sőt kegyetlen férfivá vált, írni és olvasni viszont soha sem tanult meg. Kitűnő lovas, rettegett bajvívó volt, a lovagi tornák hatalmas erejű hőse, akinek íját rajta kívül senki sem tudta kifeszíteni.
A törvénytelen származás korrigálása legjobb módjának egy előnyös házasság látszott, s választottja Flandriai Matild, a francia király unokahúga lett. IX. Leó pápa megtiltotta ugyan e nászt, sőt kiátkozással fenyegette meg Vilmost, ő azonban kérlelhetetlen és eltántoríthatatlan volt. A korabeli történetek szerint még egy ember tiltakozott az esküvő ellen, maga a menyasszony, akit azonban a leendő férj meglehetősen erőszakos udvarlással meggyőzött arról, hogy úgy sincs más választása, jobb ha beletörődik a sorsába.
Amikor ugyanis Hódító Vilmos feleségül akarta venni Flandria grófjának lányát, Matildát, aki Vilmos törvénytelen születése miatt visszautasította a kérőt, akkor Vilmos titokban elutazott Bruges-be, megleste a miséről kijövő hajadont, és "Mikor Matilda kilépett a templomból, Vilmos rátámadt, ökölcsapásokkal, rúgásokkal és ütésekkel fenyítette meg, majd pedig felpattant a lovára, és övéivel együtt hazavágtatott. A lány pedig az elszenvedett ütések következtében az ágyat nyomta. Ekkor odament hozzá az atyja, és megkérdezte, kit választana jegyesül. A hajadon erre azt válaszolta: sohasem megy férjhez, hacsak nem lehet Vilmos hercegé. És így is történt." 1053-ban össze is házasodtak. Valószínűleg a pápai beleegyezést nagyban elősegítette az az ígéret, aminek értelmében két apátságot alapít az ifjú pár Caenben. Az apátsági templomok ma is állnak, a frigyből pedig kilenc gyermek született …
Anglia meghódítója
A közvélemény azonban ezután sem felejtette el Vilmos származásának valódi történetét, így előfordult, hogy egy hódítása alkalmával a városi polgárok úgy akarták kigúnyolni őt, hogy nagyapja foglalkozására utalva cserzett bőröket lengettek a vár fokán. A büntetés könyörtelen volt: a város elfoglalása után kezük és lábuk elvesztésével fizettek e meggondolatlanságért. A példa statuálásának híre gyorsan elterjedt: Vilmos kíméletlensége tiszteletet parancsolt.
A pápa oly mértékben megbocsátott Vilmosnak, hogy amikor Hitvalló Edward, Anglia utód nélkül maradt uralkodója unokafivérét, Vilmost jelölte meg örökösének, akkor a Szentatya is támogatta ezt az elképzelést. Vilmos egyetlen igazi ellenfele Edward sógora, a Goldwin-klánból származó Harold lett. A helyzetet valamelyest bonyolította, hogy az angolszász törvények szerint az új királyt a nemesek tanácsának is jóvá kell hagynia.
Vilmos eközben biztos kézzel, intelligenciájára, céltudatosságára, kiváló stratégiai érzékére, ravaszságára, no és szerencséjére alapozva megerősített hatalmát Normandiában, sőt hódításokkal hívta fel magára a figyelmet.
S bár Haroldot a jószerencse egyszer hajótörött fogolyként a kezére játszotta, és ekkor hűbéresküt csikart ki tőle, Vilmos mégis megütközéssel vette tudomásul, hogy Edward halála után egy nappal a hűbérest megkoronázták. A formális tiltakozás mellett elkezdte szervezni inváziós hadseregét, a pápától felszentelt zászlót kapott, és elérte az európai fejedelmek jóindulatú semlegességét is.
Harold taktikai hibát vétett (nem készítette elő az utánpótlási vonalat) Vilmos pedig az angolok kényszerű visszavonulása miatt akadálytalanul szállt partra, sőt érdemi szárazföldi ellenállással sem találkoztak kezdetben. A partraszállás kapcsán két "jel" maradt fenn a krónikákban: egyrészt Vilmos elbukott, és amikor kezével megtámaszkodott, akkor az egyik harcosa a következőt mondta "Anglia földjét máris a kezedben tartod, Herceg". A másik jel a Halley üstökös felbukkanása, szintén sok babonás megjegyzés forrása lett.
A csata (1066) felidézése
Harold hibáit újból kihasználva Vilmos váratlanul tört ellenfele seregére, a Hastingsnél vívott csatában maga Harold is elesett. Tetemét egyházi szertartás nélkül a tengerparton temettette el Vilmos, újból a példastatuálás szándéka érződik e könyörtelenségben. A kíméletlenség jellemezte további előrehaladását, ezért a városok végül ellenállás nélkül adták meg magukat, magát Londont kiéheztette. 1066. december 26-án koronázták Anglia királyává a Westminster-apátságban. Ekkor kezdték el építeni a Towert is.) Vilmos uralma ellen azonban lázadások törték ki, ezeket időről időre kegyetlenül felszámolta. Dolgát időnként új trónkövetelők megjelenése is bonyolította, de ezek nem voltak méltó ellenfelei, sorban elbuktak törekvéseik. Saját híveinek hatalmát az angolszászoktól elvett birtokok adományozásával erősítette meg. Ezen adományok jegyzése a Domesday Book.
Vilmos, a király
Vilmos kilenc gyermeke közül - a középkori szokásoknak megfelelően - a fiúkról tudunk többet. A legidősebb, Róbert ellen párbajban kellett megvédenie hatalmát. Richárd fiatalon meghalt egy vadászat alkalmával, Vilmos, a későbbi angol király pedig kicsapongásai, nyíltan vállalt homoszexualitása miatt szerzett nehéz percet az egyébként végtelenül puritán életet élő apának. A legkisebb fiú Henrik örökölte bátyjától az angol trónt - lehet, hogy annak halálában sem volt ártatlan, hiszen egy vadászaton az egyik lovag a vadkan helyett véletlenül az uralkodót nyilazta le -, s bár igen művelt ember volt, gátlástalan szoknyapecérként feleségéhez mindvégig hű apja ellentéte lett.
Hódító Vilmos halálát egy megbokrosodott ló okozta. A nyereg markolatgombjába ütötte be magát oly szerencsétlenül, hogy súlyos belső vérzései miatt állapota válságosra fordult. Iszonyatos fájdalmak között élte utolsó napjait, magas összegű adományokat tett. Szívós, erős testét nehezen gyűrte le a halál.
A temetéséről hátborzongató történeteket mesélnek a krónikások. Állítólag nem tudták tetemét e kőszarkofágba beletenni (később meglelt combcsontjai tanúsága szerint kb. 175 cm magas lehetett, amivel a kor fogalmai szerint kitűnt társai közül), ezért a szolgák valósággal beletuszkolták a már bomló testet, és a tömjénfüstölők garmadája sem volt képes az oszló test szagát elnyomni.
Ahogyan életében, úgy halálában is nehezen találta meg helyét ezen ellentmondásos jellemű, de rendkívül tehetséges fattyú …
Felhasznált irodalom
- Morton: Az angol nép története I.
Hungária Kiadó Bp. - Szántó György Tibor: Anglia története
Kozmosz könyvek Bp. 1986 - U. Tamussino: A szerelem gyermekei
Merhavia Kiadó 1996 - Hegedűs Péter- Szabó Zoltán: Elátkozott királyok
ALTER - NATÍV Kiadó Bp. - Zombori István: Lovagok és lovagrendek
Kozmosz Könyvek, 1988
