A „Chemgeneration Roadshow” országos programsorozat célja, hogy felkeltse a pályaválasztás előtt álló középiskolás fiatalok érdeklődését a kémia tudományága iránt, és ezáltal biztosítsa az egyetemi és főiskolai szintű utánpótlás magas szintű oktatását.
A roadshow első állomásán az MKE és a BASF, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának elnöke közös kísérletezéssel egybekötött sajtótájékoztató keretében mutatják be a programsorozatot.
Vendégek:
- Joó Ferenc akadémikus, az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke
- Simonné Sarkadi Livia egyetemi tanár, az MKE elnöke
- Pokol György egyetemi tanár, BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának dékánja
- Herbert Fisch, a BASF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója
A roadshow-ról a Sulinet élőben közvetít!
Helyszín és időpont
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Szervetlen és Analitikai Tanszék labor (1111 Budapest, Szent Gellért tér 4.), 2012. szeptember 27, csütörtök, 11:00h