Kooperatív tanulás

A kooperatív tanulás a három megközelítés közül a leginkább strukturált. A módszert alkalmazó pedagógusok használják a legtöbb olyan tudatos eljárást, ami hatással van a csoportdinamikára, illetve direkt módon fejleszti a társas készségeket. A kooperatív tanulás során gyakori a tanári beavatkozás; az együttműködésben „kezdő” tanulók számára ideális ez a módszer. A munka során az egymásrautaltság és az egyéni felelősség egyszerre van jelen, a tagok aktív részvételére és együttműködésére van szükség. Minden tanuló ugyanazt a tananyagot tanulja és egyikük sincs állandó tutor szerepben; ebben különbözik a kooperatív csoport például egy kortárs segítő helyzettől.
A közös munka tanulási célja a Bloom taxonómia minden szintjén megfogalmazható; a magasabb rendű gondolkodási képességek szintjén is.
A módszer egyik sarokköve a struktúrák alkalmazása. A struktúra viselkedésformák, lépések sorozata, amelyhez a tartalmat hozzáadva kapjuk meg a tevékenységet. A kooperatív tanulás egy sor ilyen tartalomtól, tantárgytól függetlenül alkalmazható feladatot ismer, mint a Gondolkozz! – Alkoss párt! – Oszd meg!  és ennek változatai, a Háromlépéses interjú, vagy a Mozaik. A struktúrák szabályozzák a társas interakciókat, mederbe terelik a beszélgetéseket, ezáltal elősegítik, hogy a csoporttagok egymás jelenlétéből profitáljanak.

Kollaboratív tanulás

A kollaboratív tanulás a három módszer közül a legfiatalabb, és képviselőire jellemző egyfajta nyelvi, nyelvészeti megközelítés. A tudás eszerint különböző típusú beszédek és beszélgetések során alakul ki, például érvelés és kérdésfeltevés közben. A felsőoktatásban a módszer olyan tudásépítő beszélgetések formájában is megjelenhet, amelynek egyaránt aktív tagjai a hallgatók és a tanárok.
A módszerben kooperatív tanulással ellentétben megengedett a csoporton belül a feladatok felosztása, hogy a produktum a részek összeillesztésével álljon össze. Bár a mozaik módszert is alkalmazzák olykor, az is elképzelhető, hogy a csoporttagok csak a saját részüket ismerik meg igazán, a másokra jutó részt pedig csak felületesen.
Forrestal (1990) szerint a kollaboratív tanulási folyamatnak 5 lépése van:

• elköteleződés (a tanulók szembesülnek az információval)
• felfedezés (első szembesülés, korábbi ismeretek mozgósítása, hangos gondolkodás)
• átalakítás
• prezentálás
• reflexió (visszatekintés a tartalomra és a tanulás folyamatára)

A kooperatív módszerhez viszonyítva a kollaboratív tanár kevésbé aktív, akár még egy laissez-faire stílusú vezető szerep is elképzelhető. A kollaboratív szemléletben nem szokás alkalmazni számos olyan direkt technikát, ami a csapatépítést, a szociális interakciókra reflektálást vagy éppen a motiválást szolgálja. A tanár a tanulók részéről magasabb fokú önállóságot feltételez. Gyakrabban fordul elő, hogy a tanulók alakítják ki a csoportokat, és a csapattagok számára ritkán jelöl ki a tanár szerepköröket. Ugyanakkor a közös tudásépítés során indirekt módon fejlődik a közösség és az együttműködéssel kapcsolatos készségek is.

Problémaalapú tanulás

A módszer orvostanhallgatók képzése során alakult ki, és az első „problémák” jellemzően betegek tünetei, kórtörténetei voltak; a nagy mennyiségű információ memorizálása helyett a kritikus gondolkodás és problémamegoldás fejlesztésére helyeződött át a hangsúly a képzésében.
A problémaalapú tanulás (PBL, problem-based learning) esetében fontos kritérium, hogy a tanulás kiindulási pontja egy valós megoldandó probléma legyen, adott esetben több lehetséges megoldással. A valós problémák általában motiválóan hatnak. A módszer célja a tárgyi tudás és emellett számos készség fejlesztése. A problémaalapú tanulás változatai abban különböznek, hogy a tanulás mely fázisában és milyen formában szembesülnek a tanulók a megoldásra váró esettel.
A kooperatív és a kollaboratív tanulás során is lehet tanulási cél egy probléma megoldása, de míg a PBL-ben ennek minden esetben így kell lennie, a másik két módszerben ez opcionális.
A PBL a másik két megközelítéshez képest valahol középen helyezkedik el a nyitott/irányított tevékenységek vagy a direkt/indirekt irányítás spektrumán. Előfordulhat például, hogy a tanár a kooperatív tanulásra is jellemző osztálytermi menedzsment eszközöket alkalmaz (pl. csöndjelzés, időmérés), közösségépítő tevékenységeket szervez vagy aktívan tanít bizonyos szociális készségeket.

Pozitív egymásrautaltság

A csoportmunka egyik jellemzője ideális esetben a csoporttagok között létrejövő pozitív egymásrautaltság. Az egyes tagok csak akkor lehetnek sikeresek, ha más csoporttagok is azok. (Ezzel szemben negatív egymásrautaltság esetén csak egy másik személy kudarca által válhat az egyén sikeressé.)
Az egymásrautaltság mindhárom megközelítésben szerepet játszik, ezt a hatékony együttműködés zálogának tekintik. De abban már különbségek vannak, hogy milyen, a pedagógus által szándékosan alkalmazott eszközök teremtik meg azt. A pozitív egymásrautaltság lehetséges forrásai:

• Közös célok
• Közös feladatok
• Limitált (erő)források (pl. kevesebb feladatlap, mint ahány csoporttag)
• Előre meghatározott szerepkörök
• Külső megerősítések és jutalmak

A pozitív egymásrautaltság megteremtése érdekében a kooperatív tanulásban gyakorta mind az öt, előbb felsorolt elemet alkalmazzák. A kollaboratív tanulás esetében főképp a célokra és a feladatokra épül az egymásrautaltság, esetenként az erőforrásokra, pl. mozaik módszer esetén. Azonban szinte soha nem jelennek meg szerepkörök vagy külső megerősítések. A PBL-ben szinte mindig szerepe van a közös célnak, feladatnak és erőforrásnak; néha vannak szerepek és ritkán jutalmak.

Mit tanulhatnak az egyes irányzatok képviselői egymástól?

Tanulság a kooperatív tanulás képviselőinek: nem kell feltétlenül mindent strukturálni, különösen, ha a tanulók már rendelkeznek tapasztalatokkal a csoportmunka terén.
Tanulság a kollaboratív tanulás képviselőinek: nem biztos, hogy a tanulók rendelkeznek a megfelelő készségekkel az együttműködéshez. Fel lehet készülni ezek direkt fejlesztésére is.
Tanulság a problémaalapú tanulás képviselőinek: a való életből származó, problémamegoldó feladatokon kívül is vannak olyan érdekes feladatok,  amelyeken keresztül a tanulók együttműködve tanulhatnak.
Tanulság a kooperatív és kollaboratív tanulás képviselőinek: a való életből származó, problémamegoldó feladatok megalapozhatják a releváns, produktív csoportmunkát.
A tanulmány azzal a gondolattal zárul, hogy a tanárok többségének csak a három megközelítés egyikében van tapasztalata, pedig érdekes lenne megvizsgálni, hogyan változna a tanulók teljesítménye, ha egynél több tanulási módszerben is tapasztalatot szereznének. Az is egy érdekes kérdés, hogy van-e a módszerek alkalmazásának ideális sorrendje.

Csordás Ildikó