A "némafilm" megszólal
Az előző részben a "filmszerűséget" kutattuk a versben. A tájat, mint látványt értelmeztük. A szövegben pirossal kiemelt szavak jelzik ennek eredményét.
Az első elemzéssorozat tanulsága: az állóképeket lendületes "kameramozgás" fogta össze. A film a költemény keletkezésének idején már kinőtte gyerekcipőjét, már tudatos a képkivágások változtatása, és a képsorok összeillesztése, vágása. József Attila is épít erre a "filmnyelvre" versében. (a fogalmak meghatározásai a SULINET Média rovatában találhatók). A filmekben a montázs az asszociáció megteremtésének eszköze. Hasonló szerepet tölt be a versben is a képiség.
Mit hallhatunk a költői tájon?
A film másik nagy újítása: a képhez társított hang. A harmincas években már alig készül némafilm. Párhuzamunkat tovább folytatva a vers hangzó anyagát vizsgáljuk meg.
A halál és a csönd rokon fogalmak, tehát a zajok életjelek. Vajon milyen hangok hallhatok a "holt vidéken"?
Emeljük ki a "kulcsfogalmakat", azokat az igéket (esetleg főneveket), amelyek a költői táj "zajait" jelentik. A szövegben kékkel emeltük ki ezeket. Ez a leltár is az egész versre vonatkozzon!
A hó felső jégkérgének roppanása, a lassan befagyó víz érdes csobogása a tél finomabb "zajait" hallatják.
A zörgő, csattogó melléknévi igenevek a száraz, fagyott, esetleg jégcsapos faágak kellemetlen hangjait idézik fel.
Az ólajtó nyikorgásának éles zaját, a lassan kántáló, alig hallhatóan mormolt "ima" ellenpontozza. A "durrog" riasztó hangja a fagytól letörő ágak meglepetésszerű hangja lehet.
Milyen az akusztika?
A hangok "leltára" összességében nem fülsértő. Nem messze visszhangzó, kemény társadalomkritikát sejtető hangorkán. Halk neszek és egy-egy "dunnába" fulladó, elenyésző élesebb zaj. Valóban "holt vidék" e táj.
A vers zenéje újabb hatáselem, mert a szó nem csak fogalom. A hangutánzó, hangfestő szavak mellett jelentős az alliteráció eszközének alkalmazása (szőlő - szilva - szalma). A szavak hangalakján túl valóban "zenei" a vers, ritmusa egy ismert népdalt (Kidőlt a fa mandulástúl) illetve ennek műdal változatát (Káka tövén költ a ruca) követi.
Ellentétek képben, hangban
A versben a tárgyias és a jelképes tájleírás érdekes, kettős látomást eredményez. Ezzel az egymásba játszó szerkesztéssel tudatos asszociációt sugall.
Az ellentéteket hol jelzi, hol kibontja. Alapvető ellentét van a "csend" és a "hangzóság"; a mozdulatlanság és a mozgás között.
Hasonló hatást ér el a magas és mély, távoli és közeli, hegy és mező, a van és a nincs, a látható és a láthatatlan, a paraszt és az uraság ellentétpár.
Érdekes, hogy a tél logikus ellentétpárjának ígérkező nyár még jelzésszerűen sem jelenik meg a versben.
Sőt inkább a kezdeti, késő őszből kora télbe hajló időszak a vers végére kemény téllé változik. A kásás jég összeáll, és páncélba burkolja a tavat.
Kérem, ez már az elemzés?
Ez is az. Újabb rétege tárult fel a versnek. A szétválasztott rétegek elemzés során azonban már egyre inkább észlelhetők a kapcsolatok, fogalmi összefüggések. A folytatásban megpróbáljuk egyesíteni a tanulságokat.
