1. CEIP Santa Ana Általános Iskola, Pedrezuela
Az általános iskola Madridtól északra fekszik, tanulóinak száma 400 fő. Az iskola egy rövid videóval mutatkozott be, melyből kiderült, hogy a 21. századi készségek fejlesztése nagyon hangsúlyos szerepet kap az iskolában, mivel szeretnének alkalmazkodni a megújult igényekhez.
Az iskolában dolgozó pedagógusok azt is fontosnak tartják, hogy a gyerekeknek legyen önbizalma, és merjenek kérdezni és szerepelni mások előtt. Ez látszott azokon a diákokon is (kb. 10-15 tíz év körüli tanuló), akik bemutatták az iskola Jövő Osztálytermét. Sorra vették a zónákat, és hogy mit szoktak csinálni az órákon az adott térben, mindezt angol nyelven. A gyerekek nem pusztán a prezentációt tudták jól, de szívesen válaszoltak a kérdéseinkre is angolul.
A diákok fejlesztése mellett fontosnak tartják, hogy a gyerekek olyan környezetben tanuljanak, amelyben élvezet tanulni, így a folyosók és az iskola is tele van színekkel, és olyan terekkel, ahol a diákok jól érzik magukat és lazíthatnak is.
Az iskolai könyvtárszoba
A látogatás a bemutatót követően feladatok megoldásával folytatódott. Az FCL nagyköveteket a gyerekek 5 csoportba osztották, és a különböző zónában elétrő feladatokat kellett megoldaniuk.
A Vizsgálódj! csoport feladata az volt, hogy az intereneten olvassanak utána az iskola Jövő Osztálytermével kapcsolatos tevékenységeinek, majd válaszoljanak egy online kérdőívre.
Az Alkoss! zóna a kreatív tevékenységeknek adott teret, ahol a kollégáknak podcastot kellett készíteniük az FCL előnyeiről egy elképzelt rádióadáshoz. Így a résztvevők rövid interjúkat készítettek a diákokkokal, akik elmondták, hogy mit szeretnek a tanteremben a legjobban, és miért szeretik az adott tevékenységet. A diákok közül többen a programozható robotokat kedvelik a legjobban, de a prezentálás – a nagy képernyő segítségével – is megjelent, mint kedvenc feladat.
A Kapcsolódj!/Légy interaktív zónában! a Jövő Osztályterme tanítási és tanulási folyamataira alapozva kellett a résztvevőknek beszélgetniük és vitázniuk egymással.
A következő csoport Bee-Bot robotokat programozott, az a csapat pedig, amelybe én is kerültem egy gondolattérképet hozott létre az FCL-lel és a hozzá kapcsolódó tevékenységekkel kapcsolatban.
Az volt a benyomásom, hogy a gyerekek nagyon magabiztosak, és angol nyelven is szépen beszélnek és jól értenek. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a teremben lévő kisszámú iPAD-eket szokták használni, mert ha technikai jellegű kérdésünk volt, a tanáriakhoz fordultak, akiket szintén megfogtunk a kérdéseinkkel.
Az FCLab Fejlődj! zónája
2. Hiperaula (University of Madrid)
Látogatásunk következő állomása a Madridi Egyetem Tanárképző Intézetében alkalmas, és egy átlátszó fallal elválasztható két külön részre. A térben minden falon található legalább egy kivetítő, így mind a négy falon meg lehet jeleníteni a tartalmat.
Az egyetem főépülete és a Hiperaula bejárata
A térben 3-4 féle mozgatható szék van, továbbá kisebb monitorok még a sarkokban.
A zónás felépítés itt hiányzik, de a tér támogatja a csoportmunkát, és a hallgatók hozhatják a saját eszközeiket, így nagyobb számú konnektor található a falakon és a padlón.
Az egyetem képviselője elmondta, hogy a tanárképző intézményben minden oktatónak használnia kell az aulát, és az oktatók kapnak technikai instrukciókat, hogy hogyan tudják használni a monitorokat és képernyőket, de a módszertani fejlesztés egyelőre elmaradt.
Átlátszó a fal, így látszódott, hogy mi történik a másik teremben: frontális oktatás zajlott, csak modern környezetben!
A másik probléma a hangzás, mivel elveszik a hang nagy térben, ami lehet egy előny, ha csoportokban dolgoznak a hallgatók, de hátrány, ha frontális előadást tart valaki.
A tér célja az, hogy az általános és középiskolai tanárnak készülő hallgatók lássák, hogy milyen fontos a technológia és a térszervezés szerepe, továbbá megismerjenek applikációkat és új technológiai eszközöket.
Arra a kérdésre, hogy vajon az oktatók mérik-e valahogyan a hallgatók kompetenciáját, hogy mit sajátítottak el a térben, az volt a válasz, hogy úgy vizsgáznak, ahogyan eddig, vagyis továbbra is tartalomközpontú a számonkérés.
A tér még nagyon új, pár hónapja nyitotta meg kapuit, és egyelőre a technológia használatára fókuszál. Talán a jövőben majd több figyelmet fordítanak a módszertanra, és arra is, hogy mekkora adottság, ha a technológián kívül ilyen könnyen alakítható, és rugalmas térben dolgozik valaki. Hiszen akkor tudják ezt a szemléletet továbbvinni a hallgatók, ha ők maguk is kipróbálják a térszervezésben és páros- és csoportmunkában rejlő lehetőségeket.
Sajnos, enélkül nem lesz több ez a tér, mint egy technológiailag jól felszerelt egyetemi előadó, ahol az asztalokat és székeket odébb lehet tolni, és a laptopokat könnyedén lehet használni. Ugyanakkor dicséretre méltó, hogy az egyetem ennyi pénzt fordított arra, hogy az oktatás elinduljon a 21. századi elvárások felé!
3. Jövő Osztályterme, INTEF
A Jövő Osztályterme látogatás harmadik, egyben befejező állomása, a spanyol oktatásügyi minisztériumban (INTEF- Instituto Nacional de Tecnologías Educativas y Formación del Profesorado) valósult meg.
A terem a minisztérium legalsó szintjén helyezkedik el, így kevés természetes fényt kap.
Az osztályterem a zónás felépítésre épül, ez a pedagógus-továbbképzések helyszíne, ahol korszerű robotokat, tableteket, okostelefonokhoz kapcsolható 3D-s szemüvegeket próbálhatnak ki a tanárok.
A tér viszonylag kicsi, nem fér el benne 15-20 főnél több ember, de már most azon gondolkodnak, hogyan tudnák bővíteni, illetve egy másik teret is létrehozni.
A látogatás élményekkel teli és nagyon interaktív volt, mivel szinte minden állomáson kaptak feladatokat az FCL nagykövetek. Így egy kicsit visszaülhettem az iskolapadba, és elképzeltem, mi lett volna, ha az én időmben lettek volna ilyen eszközeink. De nem a technikát irigyeltem a legjobban, hanem a mozgatható székeket, a nyitott és alakítható tereket, ahol nem probléma, ha elmozdítjuk a széket, mert nem nyikorog, és ahol nincsenek a padlóhoz erősítve a padok, ahol kicsit szabadabb lehet az ember.
Tóth Boglárka