Létezik néhány különleges faj a Földön, melyeket jóval előbb ismertünk őskövületekből, mint élő példányokból. Gyakran az egész állat- vagy növénycsoportot kihaltnak vélték, míg ki nem derült, egy-egy fajuk még fennmaradt, általában valamilyen eldugott élőhelyen. Az ilyen fajokat, a bibliai Lázár történetére utalva Lázár-fajoknak nevezik. A Lázár-fajok mindegyike egyben élő kövület is. Élő kövületeknek azon fajokat, élőlényeket nevezik, melyek az évmilliók során alig változnak, szinte pontos másai egykor élt eleiknek. Ilyen élő kövület például a csigaházas polip, az Ammonitesek késői utóda.
A legismertebb Lázár-faj a bojtosúszós-hal, a szárazföldi gerincesek közvetlen őse. Ezt az állatot már jól ismerték az őslénytannal foglalkozók, de úgy vélték, utolsó példánayai mintegy 80 millió éve tűntek el. 1938 decemberében azonban egy halász különös halat fogott Dél-Afrika partjainál, amiről hamarosan kiderült, hogy a furcsa szörnyeteg a bojtosúszós halak közé tartozik. Hasonlóan támadt fel a kihaltnak hitt laoszi sziklapatkány is. A rágcsálók egy korai csoportjáról, a Diatomyidae családról úgy gondolták, legutolsó képviselőik 12 millió évvel ez előtt pusztultak ki, mígnem 1996-ban megtalálták a laoszi sziklapatkányt. Először teljesen külön családba tartozó állatnak hitték, csak később derült ki, hogy a kövületekből már jól ismert család tagja. A Paraguay, Brazília és Argentína bozótosaiban élő Gracilidris hangyát csak 2006-ban találták meg, bár a fajt egy borostyánba zárt kövületből már jól ismerték. Egészen a felfedezésig azt gondolták, hogy 15 millió éve végleg eltűnt.
A dinófenyő
Lázár-fajokat találhatunk a növényvilágban is: parkjaink gyakori növénye a Ginkgo, vagyis páfrányfenyő, de ilyen a bevezetőben említett dinófenyő is. A dinófenyő (Wollemia nobilis) az araukária-félékkel, ezekkel az ősi fenyőfélékkel áll rokonságban. Első kövületeit úgy 90 millió évvel ezelőttről, a Kréta korból ismerjük, de valószínű, hogy jóval hamarabb, már a Júrában megjelentek. A hatalmas Apatosaurusok étrendjében tehát új és érdekes ízt jelenthettek ezek a növények. Elterjedésük jellemzően a déli kontinensre, Gondwanára korlátozódott. A család legutolsó kövületét 2 millió évesre teszik, ennek alapján gondolták úgy, hogy ma már nem élnek dinófenyők a Földön. Mígnem 1994-ben David Noble, az ausztrál Wallabi Nemzeti Park munkatársa fel nem figyelt egy elrejtett szurdokvölgyben az ott növő érdekes fenyőkre. Egy kis ágacskát hazavitt, hogy beazonosítsa, de egy határozókönyvben sem találta meg a keresett fát. Hamarosan kiderült, hogy a kihaltnak hitt családba tartozik.
A Sidney városától 200 kilométerre található Nemzeti Parkban egy esőerdő klímájú szurdokban összesen 100 egyed maradt fent belőlük. A legmagasabbak közülük 40 méteresek, a legidősebbek legalább 1000, más becslések szerint 2000 évesek. A felfedezés után lázas kutatómunka kezdődött, kiderült, hogy a fenyő jól viseli a -10 és 30 fok közötti hőmérsékletet, gyorsan nő és remekül szaporítható. Noha a megtalálás pontos helyét (a növénygyűjtők rohamát elkerülendő) még mindig titokban tartják, egyes botanikus kertek kaphattak egy-egy csemetét a fenyőből, sőt ma már rendelni is lehet a kertbe belőle. Április 12-én mutatkozik be Wolly a Füvészkert dinófenyője a közönségnek. Ez az első példány Magyarországon. A bemutatkozó pikniket játszóház, könyvvásár és előadások teszik színesebbé, sőt az érdeklődők még a dinófenyő felfedezőjével is találkozhatnak.
