A filmes mezőnyről
Általánosságban elmondható az, hogy a Mozgókép és médiaismeret OKTV döntőjén szereplő fotósorozatok jobbak voltak, mint a versenyben szereplő rövidfilmek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem voltak kivételek mindkét műfajban. Az alábbiakban három beérkezett alkotást elemzünk: a filmjéért különdíjat kapott Karcagi Klára művét (Vásznon innen, vásznon túl), a filmjéért és munkanaplójáért különdíjas Tóth Flóra alkotását (Üvegszemmel a világ), valamint Szilágyi Szabolcs rövidfilmjét (Szomjúság).
Az első filmjét alkotó "rendezőpalánta" számára a legnagyobb veszély rendszerint a túl nagyot vállalás jelenti, amikor pedig egy igen egyszerű történet elmesélése is éppen elég nehézséget okoz. Amikor az ember először készít filmet, legyen szó akár egy kezdetleges videókamerára forgatott 10 perces anyagról is, szembesülnie kell azzal az alapvető kérdéssel, hogy "mit is akarok elmesélni?". Ezért aztán, ha a kíváncsi filmrajongó ellátogat egy-egy amatőrfilmes rendezvényre, néha úgy érzi magát, mint egy olyan zeneklubban, ahol az elmúlt évek slágereire képeket vetítenek. A kezdő filmkészítők történetei rendszerint a sok összezsúfolt és szervesen nem illeszkedő cselekményelem, motívum között "a földre esik", dramaturgiai szerkezet és szilárd koncepció csak nyomokban van jelen a filmekben, a rendező pedig jó zenével igyekszik ellensúlyozni a hiányosságokat.
Karczagi Klára: Vásznon innen, vásznon túl
Karczagi Klára Vásznon innen, vásznon túl című alkotása elegánsan kerüli el ezeket a buktatókat. Nemesen egyszerű és arányaiban pontos munka, amely telistele van szellemes fricskákkal. A szerző homokanimációval készítette első filmjét, ami valljuk be, nyugodtan elindulhatna bármelyik amatőrfilm fesztiválon, de még a Filmszemlét is megkockáztatnám. Az anyag nem akar több lenni, mint ami: egy, a mozi témakörét érzékenyen visszaidéző, kedves mozgóképsorozat. Az alkotás a mozi legenda- és mítoszteremtő képességére hivatkozik. Klára kiválasztott négy - szinte mindenki által ismert és a homokanimáció technikájával jól felidézhető filmet a mozi történetéből... Egy mozi belső terét látjuk, ahol elkezdődik a vetítés és a nagy "érzelmi utazás": Először Chaplin érkezik, a nagy nevettető, majd a Ingrid Bergman és Humphrey Bogart a Casablanca örök reménytelen szerelmesei, őket Hitchcock rémisztő horror-madarai követik, végül a sort a Titanic tragédiája köben győzedelmeskedő szerelmesek, Winslet és Caprio zárja. Majd a függöny összezárul, vége az előadásnak, a nézők moraja hallatszik. Van ennél szebb szórakozás?
Chaplin egy banánhéjon csúszik el, majd egy arcot látunk, mosolyog. Ezután két csókolózó szerelmest mutat a film, csókjukban fekete masszává, majd elsuhanó repülővé olvadnak össze. Gyönyörű kép. Egy villanydrótra madarak érkeznek, a sok kistermetű madárka után egy hatalmas, maga a rém-madár. Külön csemege a filmbarátok számára, hogy közben a Psycho zenéje hallatszik! Majd ismét a homokanimációval kialakuló arc, ezúttal a félelem torzítja. A süllyedő után nem marad más az összecsapó hullámok között, csak a segítségért nyúló kezek... Finom, precíz, nehezen felejthető munka.
- A film letölthető .MPG formátumban >> (5,53 MB)
Tóth Flóra: Üvegszemmel a világ
Tóth Flóra alkotása (Üvegszemmel a világ) egy üveg, pontosabban műanyag flakon életútját szubjektív nézőpontból örökíti meg. A film a gyárban indul, a flakon születési helyén, ezután megtöltik, majd a boltba kerül, onnan egy otthonba, végül pedig egy szeméttelepre. Némi technikai malőr ellenére a film nagyon kifejező, elsősorban az igen jó szemre valló beállítások (üveg utazik a bevásárlókocsiban, vonalkódos leolvasás, üvegből öntenek, az üveget fújja a szél, más üvegekkel együtt) miatt. Az ötletesen alkalmazott szubjektív nézőpontok feszültséggel töltik fel a film - egyébként nem túl izgalmas - történetét. A következetesen végigvezetett koncepció azonban néhol megsérül, mint ahogy a külső zajok megszűnése is zavarólag hat.
Szilágyi Szabolcs: Szomjúság
Egy meglehetősen összetett történetet három percben elmesélni komoly kihívás: a rendezőnek szilárd koncepcióra és biztos dramaturgiai vázra van szüksége, amelytől egyetlen másodpercig sem térhet el. Az ilyen tömör forma esetén minden pillanatra, minden képre nagy súly nehezedik. Egy, a jövőben játszódó sci-fit három percben pontosan, érthetően és kifejezően elmesélni szinte lehetetlen. Szilágyi Szabolcs Szomjúság című rövidfilmje mégis erre vállalkozik. Viszonylagos sikertelensége oka nem abban keresendő, hogy a fikcionalizált történet olyan komoly technikai apparátust, díszleteket, trükkfelvételeket követel volna meg, amely hiányában a történet nem elmesélhető. Ami igazán hiányzik, az a biztos dramaturgiai szerkezet. Szabolcs munkája ennek hiánya miatt széteső és hiteltelen.
A film a jövőben játszódik, a víztartalékok kifogytak. Az utcán bandák tartják rettegésben az embereket, a víz már a kórházakba is alig jut el. A főhős testvére súlyos beteg, víz kell neki, így főhősünk "alászáll a pokolba", kimegy az utcára vizet szerezni, megküzd a gonosz bandafőnökkel, majd nagy küzdelemben legyőzve őt, távozik. Három percben azonban mindez csak vázlat, sajnos annak is hamis. Nem épül fel a megteremtendő világ, nincsenek részletek, csak tempótlan akciók és saját karikatúrájuknak tűnő szereplők. A Szomjúság más látott filmek emlékmorzsáiból építkezik, de sajnos nem bizonyítja, hogy az alkotó valóban el akart volna valami olyasmit mondani, ami neki, személyesen neki fontos.
