ADAPTÁCIÓ (filmre)
Valamely műalkotás (regény, novella vagy dráma, de akár zenemű, opera, musical) átdolgozása filmre az eredeti szelleméhez hűen. Amikor az alapműtől a rendező jelentősen eltér, s inkább csak főbb motívumaiban kapcsolódik az eredetihez, helyesebb inspirációról beszélnünk.
A film megszületése pillanatától legszívesebben irodalmi műveket adaptál, a ponyvaregényektől Shakespeare-ig szinte bármit. Ám míg a lektűrből, ponyva-irodalomból gyakran színvonalas filmadaptáció készül (pl. Psycho, A postás mindig kétszer csenget, Jules és Jim, Ragyogás), a rangos irodalmi szövegekből készült filmváltozatok gyakran csak a regény vagy novella cselekményének egyszerű mozgóképi illusztrációi. Az irodalmi művel egyenértékű filmalkotás mint pl. Murnau Nosferatuja (Bram Stoker regényéből), Peter Brook A legyek ura (William Golding regényéből), Volker Schlöndorff Az ifjú Törless-sze (Robert Musil regényéből), Stanley Kubrick Mechanikus narancsa (Anthony Burgess regényéből), Huszárik Zoltán Szindbádja (Krúdy Gyula regény- és novellaciklusából) viszonylag ritkán születik.
Képességfejlesztő módszertani javaslat a feldolgozáshoz
Olvassátok el figyelmesen az alábbi szövegrészletet!
Válasszátok ki azokat a mondatokat, amelyeket megfilmesíthetõnek éreztek, illetve azokat, amelyekrõl úgy gondoljátok, hogy nem vagy csak nagyon nehezen lehetne õket filmre vinni!
Indokoljátok döntéseiteket!
Nézzétek meg Bereményi Géza Eldorádó címû filmjét! Vessétek össze a szövegrészletet és a filmet! Nevezzetek meg olyan konkrét részeket, ahol a mozgókép és a szöveg alapvetõen eltérõ eszközökkel közvetítette a mondanivalót!
"Gyerek vagyok. Átlépem a lakás küszöbét, és az udvaron találom magam, erős napfény támad fentről. Felismerek mindent a sugárzásban. Tíz ajtó, tíz ablak, tíz szobakonyhás lakás az udvar két oldalán, a végében a közös vécé barna ajtaja, szemközt vele a nehéz kapu. Egyik szárnya kitárva, kint egy hatalmas piac lármázik. Itt nevelkedtem eddig. Most mégis szokatlan minden. A torkomban van valami. Köhögtet. Rángat, lökdösve kergeti a levegőt belőlem, és nem engedi, hogy visszavegyem, nem enged semmi mást, csak rémületes hangokat, amik visszaverődnek az udvarunk fölé emelkedő szomszédos bérkaszárnya függőfolyosóiról. Majd elenged. Csönd lesz, és én lélegzem. Senki sem jött elő az ajtók mögül a zajos köhögésre. Talán minden lakó a piacon van. Oda indultam én is. Kimegyek a házból. Útközben a torkomban érzem, hogy beteg vagyok.
A piacon szombati tömeg, vásárolnak és eladnak. Megállok a kavargó felnőttek között, lócitromokon verebek ugrálnak a hőségben, a szünet nélküli lármában és büdösségében az eldobált dinnyedaraboknak, amiken legyeket látok futkosni és megtorpanni hirtelen. Valameddig állok a piacon, aztán visszafordulok. A nagyszüleim standjához akartam eljutni, de nem sikerült. A lakásunkig talán még elmehetek. Már torzít a látásom. Nem élvezem. Csak félelem nélkül veszem tudomásul. Egy ismerős macska vezet vissza a házba, látom, amint besétál a kapun, és bentről nyugodtan, némán hátratekint. Állatszemmel nézünk össze. Most alig tudok magamról. Megint fuldokolni kell. Ez nem olyan durva, mint az előbbi roham, rövidebb, csak emlékeztetni akarhat magára az a valaki, aki ezt csinálja velem, még azt is megengedi, hogy közben a kapuig lépkedjek. De amikor ismét levegőt kapok, mindent kicserélve találok, ami volt. Mintha álomban haladnék az udvarunkon, vagy emlékek közt. Példátlan játék folyik velem. Egy óriás kezébe kerültem. Délután van, most veszem észre a bajt, pedig reggel óta nem csinálhatom azt, amit akarok. Napközben olykor elszédültem, máskor kinyújtott kezem nem érte el azt, amit meg kívántam fogni. Nem tudtam akkor, hogy ezek előjelek, és már nem én játszom, és időközben ismeretlen szabályok lettek. Egyszer csak benn találtam magamat az udvaron valahol."
Bereményi Géza: Eldorádó (1988)
