A felkészülés
Hat évtizeddel ezelőtt a Don csendjét harckocsik, lövegek, fegyverek zaja és halálsikoly zavarta meg. A sikoly a messzeségbe hatolt - térben és időben egyaránt. Hat évtizeddel később ezt a halk, de nem szűnő üzenetet két tucat diák, illetve tanár készült megfejteni.
A Nemzeti Emlékezet Program keretében nyílt lehetőségük arra, hogy lássák, hallják, érzékeljék a múltat, s adják tovább a jelennek.
Az Oktatási Minisztérium és a Történelemtanárok Egylete pályázatot írt ki a 2. magyar hadsereg doni hadszínterére irányuló tanulmányi kiránduláson való részvételre. Ezt követően gyorsan pörögtek az események. A több mint háromszáz pályázóból kiválasztott részvevők komoly próbatételen küzdötték végig magukat: intézték az adminisztratív ügyeket, készültek az útra, számba vették a családi emlékeket, s ráadásul helytálltak a félév utolsó megmérettetésein is. Végül eljött a várva várt nap, január 20-a, amikor a tanulmányi kirándulás kezdetét vette.
Hétfő délután még egymást méricskélő tekintetek vizslatták egymást. A szülők a múlt emlékeinek és a távoli ismeretlennek a hatása alatt egyre óvóbb tekintettel kívánták maguk mellett tudni gyermekeiket. Végül az utolsó jó tanácsokat és a búcsút követően útra keltünk, hogy az első, de annál ígéretesebb program részeseivé válhassunk. A Hadtörténeti Múzeum "Don-kanyar. A magyar királyi honvéd hadsereg a keleti hadszíntéren 1942-1943" c. kiállítását néztük meg. A múzeum főigazgatójának, Holló Józsefnek ösztönző, útravalónak szánt gyakorlatias gondolatai már sejtették, hogy nem mindennapi élményekben lesz részünk. Szabó Péter tartalmas és céltudatos előadása, a kiállítás, valamint a vendéglátókkal folytatott szakmai konzultációk számos korábban felmerült kérdést oszlattak el, s még tovább csigázták érdeklődésünket. Ettől kezdve egészen az út végéig állandó szakmai konzultációk zajlottak, sokszor hajnalig tartó viták, eszmecserék keretében is.
Moszkva és Voronyezs
Másnap (21-én) reggel visszavonhatatlanul szárnyra keltünk, s a kétórás út után megérkeztünk Moszkvába. Az akklimatizálódás és a szállás elfoglalása után a Bolsoj Tyeatr által rendezett balettelőadáson találkoztunk először a moszkvaiakkal. A Holland Királyi Balett előadását követően éjszakai városnézés következett. Kóstolgattuk a Moszkva-parti hűvös szellőt, csodáltuk a város nevezetességeit, s észre sem vettük, hogy a Kreml, a Vörös tér feltérképezése közben elszaladt az idő. Kedvünket az sem szegte, hogy a Vörös térről kiszorultunk egy bombariadó következtében.
22-én a Lomonoszov Egyetem bölcsészkarának oktatói és hallgatói fogadtak, s a hallgatók rögtönzött felolvasással vívták ki elismerésünket. Gyors címcserék, bátorító gondolatok után nem sokkal már a Veréb-hegyi kilátásba gyönyörködhettünk. Délután nappali pompájában ismerkedhettünk a Kreml nevezetességeivel, s most már a Vörös teret is bejárhattuk - még ha nem is díszlépésben. Este újabb kalandban volt részünk, egy AN-24-es gép fedélzetén repültünk Voronyezsbe, ahol pazar fogadtatásban volt részünk. Rendőrségi felvezetéssel érkeztünk minden kényelmi szempontot kielégítő szállásunkra, s orosz szokás szerint kiadós vacsora mellett összegezhettük a napi élményeket.
23-án reggel buszra pattantuk, s a szervezésből jelesre vizsgázott orosz kísérőink vezetésével Voronyezs felé vettük az útirányt. A rögtönzött buszos városnézést követően egy általános iskolát kerestünk fel, melyben egy II. világháborús emlékszobát rendeztek be. Amikor beléptünk az épületbe, meglepetések sora fogadott. A kedves invitálás mellett szerfelett alapos szervezéssel szembesülhettünk, tágra nyílt szemű diákok sorfala között jutottunk az emlékhelyre, ahol igazán katartikus hatású élménnyel gazdagodhattunk. Egy helybéli veterán fogadott bennünket, aki valaha találkozott déd/nagyapáinkkal, csak éppen a másik oldalon harcolt. Élettapasztalata, embersége és őszintesége eloszlatta bennünk a kételyt. Éreztük, hogy ugyanúgy áldozata az eseményeknek, miként hozzátartozóink, az embert láttuk benne, s nem akart, s nem is tudott más lenni ő maga sem ... Az iskola bejáratánál közös fényképek készültek, majd a diákok pillanatok alatt egymásra találtak, címeket adtak, vettek, előkerültek az apró ajándékok, melyek két világ találkozásának a szimbólumaivá váltak. Az ellenérzésnek nyoma sem volt, a legifjabb generáció már közvetlen kapcsolatot talált egymással, emlékek és sztereotípiák béklyója nélkül.
A részvevők egy voronyezsi iskola bejáratánál.
Háborús helyszíneken
Voronyezsből Osztrogozsszkba mentünk, ahol először a II. világháborús áldozatok emlékműve előtt tisztelegtünk, majd egy középiskola diákjai és tanárai fogadtak bennünket. Végigjártuk az iskolát, betekintettünk a diákok mindennapjaiba, összevethettük otthoni helyzetünkkel, de ezenközben mindvégig kíváncsi, melegszívű tekintetek öveztek bennünket. A délelőtti izgalmakat finom és bőséges ebéddel oszlathattuk, s a diákok fogadtatását és vendéglátását már csak a délutáni bemutatkozó műsor múlta felül. Korrekt beszédet hallhattunk az emberek és népek közötti kapcsolatok fontosságáról, s a háború elembertelenítő hatásáról, a tánc és zene viszont a ráció inspirálta beszédet harmonikus és emberi érzéssel átjárt emlékké formálta. Ezt az is bizonyítja, hogy a műsort követően a diákok hosszasan beszélgettek egymással, ajándékokkal és címekkel halmozták el egymást. Már csak a feltételek hiányoztak ahhoz, hogy a közeljövőben ismét találkozhassanak.
A találkozót követően a kisváros rendkívül gazdag és színvonalas múzeumát látogattuk meg. A szerény külső mögött szakmailag igényes, gazdag leletanyagot felvonultató várostörténeti kiállítást láthattunk. Érdeklődésünk empátiát keltett a tárlatvezetőkben, s ez még szívélyesebbé tette a múzeumi sétánkat.
Este bőséges vacsora, de már tudtuk, hogy miként lássunk hozzá, s lassan, tartalmas beszélgetések közepette töltekeztünk a finomabbnál finomabb ételekkel. Este közös beszélgetésre került sor, melyen értékeltük a nap történéseit. Időközben megérkezett Magyar Bálint oktatási miniszter, Kontra Ferenc moszkvai magyar nagykövet, Medgyes Péter helyettes államtitkár és Vágó István a Nemzeti Emlékezet Program szóvivője, akik azonmód be is kapcsolódtak a beszélgetésbe, melyhez inspiráló kérdéseikkel újabb témákat szolgáltattak. Beszélgettünk az út addigi élményeiről, a különböző nézőpontokról. Elementáris történetfilozófiai és etikai kérdések is felmerültek, s késő éjszakáig tartó eszmecserét eredményeztek.
Másnap reggel kissé szorongva keltünk útra, mert tudtuk, hogy az egykori harcok helyszínét keressük fel, s utunk célja beteljesedik: közvetlenül tárul szemünk elé az a helyszín, ahol rokonaink, hozzátartozóink harcoltak, ahol megpróbáltatásokat okoztak és szenvedtek el.
Először Bolgyirevkába mentünk, s a helyi lakosokkal megkoszorúztuk az orosz áldozatok emlékművét. Az orosz emlékművek ebben a térségben nem kizárólag a szovjet katonáknak szólnak, hanem az áldozatoknak, a háborúban elesetteknek. Itt láthattunk olyan embereket is, akik megélték a hatvan évvel ezelőtti eseményeket, de haragot nem láttunk a szemükben.
A csendben kanyargó Don.
Ezt követően a magyar katonai emlékhelyen koszorúztunk, miközben mindenki a maga emlékeibe mélyedve kívánt tisztelegni hozzátartozói előtt. Bolgyirevkából a Rudkinói temetőbe vettük utunk. Itt helyben is berendeztek egy múzeumot, melyben a katonasírokban talált emlékeket és tárgyakat helyezték el. A temető emlékművéhez vezető út két oldalán a hadszíntéren elesett magyar katonák és munkaszolgálatosok nevét tüntették fel - a lista alapos, kimért, tekintélyt parancsol - egyszóval töprengésre késztet, a felelősségtudat átgondolására. Volt, aki a hozzátartozója nevét is megtalálta, volt aki gyertyát gyújtott, volt aki a fejfák között sétálva idézte fel a történéseket. A kanyargó Don mentén álltunk, s közvetlenül érzékeltük a genius locit.
Késő délután visszatértünk Moszkvába, ahol a nagykövetségen várták a csoportot. Éjszaka egy utolsó városnézés következett, melynek során az addig elmaradt nevezetességeknek jártunk utána. A diákok egy csoportja egész éjszakán át beszélgetett az aznapi élményekről, nem jött álom a szemükre.
25-én szombaton Moszkvából hazarepültünk, s ekkor a búcsú nehéz pillanatai következtek. Összeforrott a társaság lélekben és barátságban egyaránt. Megegyeztünk egy közeli élménybeszámolóban, majd sorjában elhagytuk a repülőteret, s indultunk haza, hogy tovább adhassuk a megélt emlékeket. Emlékeztünk, s az emlékek már örökké velünk maradnak. Ezt követően az adott korszak tanításakor emlékeink hitelessé varázsolják a tananyagot, a memento valósággá válik, a tananyag pedig őszinte, megélt gondolatok formájában tárulhat diákjaink elé.
Ha az úttal, illetve a 2. magyar hadsereg sorsával kapcsolatban kérdésed, véleményed merül fel, akkor kapcsolódj be a "Don-kanyar" fórumba, melyet a Történelemtanárok Egyletének honlapján találsz.
