Az állatvilágban szinte minden csoportban találhatók olyan fajok, melyeknél a párosodást valamilyen rituálé előzi meg. Ezek lehetnek egyszerűek vagy hosszantartóak és bonyolultak.
Mi is megfigyelhetjük tavaszonként az egerészölyveket órákon át keringeni az égen, vagy a búbos vöcsköket, amint hínárral kedveskednek szívük választottjának, de még csodásabb látványt nyújtanak a kecsesen ugrándozó darvak, esetleg a karmuknál fogva egymásba kapaszkodó és pörögve zuhanó afrikai halászsasok. Ha csak a célszerűséget tekintjük, ezek a rituálék puszta energiapazarlásnak tűnnek. Elméletileg az a faj, amelyik nem pazarolja a násztáncra az idejét és az energiáját, sokkal több utódot tudna létrehozni. Miért van mégis jelen olyan sok élőlénynél a násztánc?
A válasz egyszerű, azért mert nagyon sok haszonnal szolgál a fajok számára. A násztánc legfontosabb szerepe ugyanis, hogy az adott egyed biztosan egy fajtársával párosodjon. Ha ugyanis nem azonos fajba tartozóval párosodik, az utódok vagy nem jönnek létre, vagy sterilek lesznek. Evolúciós értelemben mindkét esetben oda a befektetett energia.
A násztáncok kialakulásának a fajképződés (speciáció) során nagyon fontos szerepe van. A fajképződés leggyakoribb formáját mutatja be az alábbi animáció.
Az ilyen fajképződésnél gyakori, hogy kezdetben a fajok között külső, látványos különbség nincsenek, azok csak valamilyen belső tulajdonságukban (például a kromoszómák számában) térnek el egymástól. Ilyenkor a két faj egyedei nem képesek közös utódot létrehozni, de párosodni minden további nélkül tudnak. Az ilyen fajok közötti korlátot posztzigotikusnak nevezik, hiszen csak a zigóta létrehozása után lépnek működésbe. Ilyen posztzigotikus korlát van a szamár és a ló között is: létrejön a zigóta, sőt még meg is születik az egyed, de az már nem képes továbbszaporodni, a két faj között korlát van.
Könnyen belátható, hogy az ilyen, posztzigotikus gát micsoda pazarlás. Sokkal gazdaságosabb, ha maga a párosodás sem jöhet létre, hiszen akkor nem vész el az ivarsejtek létrehozásába fektetett energia.
Ilyen prezigotikus gát lehet, ha az ivarszervek nem illenek össze, vagy még gyakrabban a násztánc. Ha a faj egyedei csak egy arra a fajra jellemző násztánc után képesek párosodni, akkor biztosan csakis fajtársaikkal fogják ezt megtenni. Az ilyen jellegű násztáncoknál általában mindkét fél aktívan részt vesz, hiszen ebből lehet megállapítani, hogy mindketten az adott fajba tartoznak. Az is jól megfigyelhető, hogy általában minél nagyobb az adott faj energiabefektetése az ivarsejtbe, annál gyakrabban jár násztáncot. Nem véletlen tehát, hogy a madarak és a rovarok körében találkozhatunk a leggyakrabban vele.
Ha egy faj populációja továbbszakad, akkor általában a már meglévő násztáncra rakódnak újabb elemek, így alakulnak ki a hosszadalmas és sok elemből álló násztáncok.
Teljesen más szerepe van az olyan párzási rituáléknak, melyekben az egyik nem (általában a hímek) egyedei harcolnak a másik kegyeiért, annak kialakulására a szexuális szelekció ad magyarázatot.
Nádori Gergely
