Narodnyikok
Az eszerek elődei mind szervezetileg mind ideológiailag a narodnyikok voltak, akik a XIX. század utolsó harmadában széleskörű és igen sokszínű társadalmi mozgalmat hoztak létre. Bergyajev így jellemzi a mozgalmat:
„ugyanolyan jellegzetesen orosz jelenség, mint a nihilizmus és az anarchizmus: jobb- és baloldali, szlavofil és nyugatos, vallásos és ateista formái egyaránt ismeretesek. … A narodnyikság mindenekelőtt az orosz népbe vetett hitet jelenti … szentül hitték, hogy a nép őrzi az igazi élet titkát, amely a művelt uralkodó osztályoktól viszont továbbra is rejtve marad.”
A mozgalom neve is az orosz nép, a narod szóból származik. Képviselői tanaikkal élesen el akartak határolódni azoktól az eszméktől, társadalmi csoportosulásoktól, melyek a narodnyikokhoz némely tekintetben hasonló elveket fogalmaztak meg. Így megkülönböztették magukat a szlavofilektől, a talajosság képviselőitől, a tolsztojanizmustól, valamint a nemesi és polgári liberalizmustól. Céljuk az önkényuralom, a fennálló gazdasági és társadalmi rend megdöntése, új, igazságosabb társadalmi rend megteremtése, voltaképpen egyfajta parasztdemokrácia kialakítása volt.
A narodnyik mozgalom elterjedését siettette a jobbágyreformot kiteljesíteni szándékozó, földet követelő parasztság, éppen ezen paraszti érdekek kielégítése mentén szerveződött maga a szervezet. A narodnyik ideológia alapját részint Herzen és Bakunyi tanai, részint a forradalmi demokraták (Csernisevszkij, Dobroljubov) nézetei képezték, akik azt hirdették, hogy Oroszország sajátos fejlődése következtében a nyugati kapitalizmus megkerülendő, ehelyett a földközösség (obscsina) alapján kell megteremteni a szocializmust. Egy ilyen radikális forradalmi átalakulás levezénylését szerintük csakis az értelmiség vállalhatta magára, amelynek egyfajta vezeklésképpen (mivel eddig a nép „kontójára” tartotta fenn magát) a nép érdekeit kell szem előtt tartania – népen elsősorban az orosz társadalom túlnyomó többségét kitevő parasztságot értették. Oroszország tőkés fejlődését a narodnyikok véletlen jelenségnek tekintették, így nem is számoltak az orosz munkássággal. A narodnyikok akkor kezdtek megszerveződni, amikor a csajkovisták 1874-ben kezdeményezték a "nép közé járást", ami azt jelentette, hogy fiatal értelmiségiek kiköltöztek a falvakba, és ott a lavrovi elveknek megfelelően terjesztették az ismereteket. Úgy vélték, hogy a nép felvilágosításával automatikusan robban ki egy sikeres felkelés, ami átalakítja Oroszországot. A mozgalom azonban teljes kudarccal zárult, mivel a parasztok maguk adták fel a rendőrségen a számukra idegen elveket hangoztató értelmiségieket.
Szellem és/vagy terror
Míg az 1860-as években a narodnyik mozgalom a forradalmi (nem nemesi eredetű) értelmiség (raznocsinyecek) viszonylag szűk rétegére terjedt csak ki, és Lavrov és Mihajlovszkij elveit követte, addig az 1870-es években ez a kör bővült, a mozgalomba bevonták a munkások radikális képviselőit is, és egyre gyakorlatiasabb megoldásokkal kívántak előállni. A parasztforradalom megszervezése érdekében számos titkos társaságot hoztak létre. A forradalmi erők összefogása érdekében 1876-ban Föld és Szabadság néven egységes titkos szervezetet hoztak létre. Ez a nézeteltérések miatt 1879-ben két részre szakadt. A régi taktika hívei létrehozták az Általános Földfelosztás nevű szervezetet (pl. Plehanov, Vera Zaszulics). Az új taktika, az egyéni terror hívei megalakították a Népakarat nevű szervezetet (tagjai A. Mihaljov, V. Figner, N. Morozov). A szervezet tagjai számos merényletet hajtottak végre, többek között meggyilkolták II. Sándor cárt is (1881), emiatt tagjait tömegesen tartóztatták le. Szabadon maradt képviselői azonban nyílt levéllel fordultak III. Sándor (1881-1894) cárhoz, amelyben lemondtak a forradalmi harc folytatásáról, és bejelentették készségüket a békés kulturális munka folytatására azzal a feltétellel, hogy a kormány garantálja bizonyos politikai jogok gyakorlását, és amnesztiát ad a politikai foglyoknak.
Az 1880-as évektől a forradalmi narodnyikizmus liberális áramlattá vált, ami a parasztság további rétegződésével, a munkásság számszerű növekedésével és kibontakozó forradalmi harcával állt összefüggésben. A liberális narodnyikok már csak a parasztság helyzetének bizonyos fokú megjavításának igényével léptek fel. Az 1880-90-es években alakult még néhány forradalmi narodnyikszervezet, amely a "népakarat" ügyét képviselte. Közülük az egyik, a Népakarat pártjának terrorista frakciója 1886-ban előkészítette a III. Sándor elleni merényletet. (Közéjük tartozott Lenin bátyja is.)
Egyéb narodnyik típusú pártok
Eneszek
1906-ban alakult párt, melynek elnevezése az orosz népi szocialisták (narodnije szocialiszti) szóból származik.
Trudovikok
A Munka Csoportja pártjának tagjai, közkeletű nevükön a trudovikok. Eredetileg Kerenszkij is közéjük tartozott, majd 1917-ben az eszerek közé állt. 1917-ben az eneszek és a trudovikok pártja egyesült, de komolyabb politikai szerephez így sem jutottak.
Eszerek
A terror egykori hívei az 1890-es években visszatértek az emigrációból (pl. a forradalom nagyanyjának nevezett Jektyerina Bresko-Breskovszkaja), és Oroszországban fokozatosan visszatértek a politikai életbe. 1894-ben Népjog néven szervezetet hoztak létre, 1896-ban Szaratovban, majd pedig 1897-ben Moszkvában eszer uniót szerveztek. A következő évben kiadták programjukat, melynek címe: Feladataink. Ebben egyértelművé tették, hogy már nem annyira a parasztság, mint inkább a munkásság körében kellene szervezeteket létrehozniuk, alapvető célként pedig az alkotmányosságot és a politikai szabadságjogok kivívását határozták meg. De nem vetették el mindannyian a terror eszközét (pl. Jevno Azef (aki eredetileg besúgó is volt), Gersunyi és Glotz), ők 1901-ben Berlinben megalakították az eszer pártot, és a következő évben már merényletet követtek el az orosz belügyminiszter ellen.
Az 1902-ben alakult orosz polgári párt alapítói G. Gersunyi, V. Csernov, A. Gotz voltak. Az elnevezés a párt teljes orosz nevének, a szocialrevoljucionyer-nek (szociálforradalmár) a közhasználatú rövidítése. Nézeteikben a narodnyikok elvei és a munkásmozgalom nyugati opportunista vonásai keverednek, eszmei ellenfelei a marxistáknak. Kivették részüket a cárizmus elleni megmozdulásokból, több merénylet is a nevükhöz fűződik, pl. ők gyilkolták meg a háború előtti időszak nagy reformerét, Sztolipint is, az oktatási minisztert egy diák pedig azért ölte meg (1901), mert a zavargásokban részt vevő diákokat erőszakosan besoroztatta a hadseregbe vagy örökre kizárták minden egyetemről. (Egyébként az így besorozott eszer és szociáldemokrata diákmártírokból került ki az 1905-ös forradalom tiszti kara.) 1905-7-ben az eszer pártnak volt néhány tucat pártszervezete, tagjainak létszáma mindössze 2,5 ezer ember volt. Az adott helyzet okán hozzákezdtek a párt program kidolgozásának hosszadalmas folyamatához, melynek legfőbb kérdése az volt, miképp egyeztessék össze az orosz szocializmus narodnyik hagyományát a kapitalista valósággal.
"A föld szocializálása"
1917-ben a legnagyobb orosz párt volt, tagsága több mint fél millió főre tehető. A tagsága főként a hivatalnoki és az értelmiségi rétegből került ki, de szép számmal voltak paraszti származású tagjai is. Baloldali szárnyuk helyet kapott az 1917. november - 1918. március közötti szovjet kormányban. A breszt-litovszki béke megkötése után ellenzékbe vonultak, lázadásokat szerveztek Moszkvában, a Volga vidékén és Szibériában a szovjet kormány ellen. Közülük kerültek ki a Lenin és más bolsevikok elleni merényletek szervezői. Egy kisebb csoportjuk 1920 őszén belépett az SZKP-ba. A többieket a szovjethatalom politikailag felszámolta. A radikális pártok közé tartozott, programja magában foglalta a földosztást, amit a „föld szocializálásának” neveztek, és amit a bolsevikok később a gyakorlatban is alkalmaztak. Eszerint a föld állami tulajdonban marad, ám használatra kiosztják a parasztok számára, akik mint saját földet birtokolják a kapott parcellát. A program további elemei a cárizmus megszűntetése, a köztársaság kikiáltása. A nemzetiségek számára jogokat kell biztosítani, a lengyelek és a finnek függetlenedési szándékát is elismerték.
Irodalom
- Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete Századvég K., Bp. 1989
- Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története Maecenas, 1997
- Mihail Heller – Alexandr Nyekrics: Orosz történelem I-II. Osiris K. – 2000, Bp., 1996
- Oroszország és a Szovjetunió XX. századi képes történeti kronológiája 1900-1991 Akadémiai K., Bp. 1992
- Isztorija Rossziji 2. Moszkva, 2003
- Krausz Tamás: A cártól a komisszárokig Kossuth K., 1987
- P. P. Aprisko: Az orosz filozófia története Osiris K., Bp. 2007