Angliában nem volt olyan rendszer, amelyet abszolutizmusnak nevezhetünk. A hagyományos felfogás szerint a király a parlamenttel kormányzott, s mivel igen kevés jövedelme volt, csak nagyon kis létszámú hadsereget, hivatalnok-apparátust tarthatott fenn. A politikai válság okait a pénzügyi, jogi és vallási problémákban találhatjuk meg, valamint I. Károly király (ur. 1625-49) személyiségében.
Az áremelkedés következtében a királynak egyre több jövedelemre lett volna szüksége. Ezért I. Károly kísérletet tett a társadalom fokozottabb megadóztatására, de ezzel nagy felzúdulást váltott ki. Az ellenzékkel szemben a király magántörvényszékei (Csillag Kamara, Legfelsőbb Bizottság) segítségét vette igénybe, a képviselők és a bírák azonban ezt törvénytelennek tekintették. A királyt azzal is vádolták, hogy az anglikán vallás helyett a katolicizmussal rokonszenvez. Ráadásul I. Károly félénk, beszédhibás, kisebbrendűségi komplexussal küzdő személyiség volt, aki megközelíthetetlennek tűnt, képtelen volt tisztázni céljait a parlament előtt, s nem tudta megnyerni alattvalói bizalmát. Amikor megpróbált a parlament nélkül kormányozni (1629-40), az angol uralkodó rétegek tagjai közül egyre többen tartottak attól, hogy vagyonukat, vallásukat és szabadságjogaikat veszély fenyegeti.
A skótok lázadása után kénytelen volt összehívni parlamentjét. Ezután a válság különösebb társadalmi-gazdasági ellentétek nélkül is, pusztán politikai alapon éleződött ki a király és a parlament kölcsönös bizalmatlansága miatt. Mindkét fél szélsőséges szándékokkal gyanúsította a másikat, a király köztársasági törekvésekkel a parlamentet, a képviselők pedig zsarnoki szándékkal a királyt. Ezért a parlament megnövelte saját hatáskörét, és korlátozta a király hatalmát, aki viszont 1642. januárjában megpróbálta letartóztatni a parlament vezetőit. Kísérlete hatalmas népi felzúdulást váltott ki Londonban, ezért elhagyta a fővárost, és hozzálátott sereget gyűjteni.
A válságból tehát két év alatt, viszonylag lassan, fokozatosan polgárháború lett. S e polgárháború feszültségei vezettek forradalmi átalakuláshoz. A franciáknál mindez jóval gyorsabban zajlott le.
XVI. Lajos
A francia monarchia uralkodójának sokkal több adó, katona és hivatalnok állott a rendelkezésére, de ez sem volt zsarnoki kormányzat, hanem inkább széleskörű társadalmi támogatást élvező, az önkormányzat elemeit megőrző rendszer. Az állam nagy gondot fordított az ipar és a kereskedelem támogatására, az életszínvonal pedig minden társadalmi réteg körében emelkedett. A lakosság egy jelentős része természetesen megélhetési gondokkal küszködött, Európa legtöbb országában azonban jóval nagyobb volt a szegénység, mint Franciaországban.
A társadalmi ellentéteket sem szabad eltúloznunk. A nemesség nem volt élősködő: fizette az adókat, felső rétege bekapcsolódott a nagyipari és nagykereskedelmi vállalkozásokba, és nyitott volt a feltörekvő polgárság előtt. A gazdag polgár és a gazdag nemes között nem létezett semmiféle kulturális vagy gazdasági ellentét - mindössze jogi helyzetük volt különböző. A polgárság öntudatra ébredése és a nemességgel való szembefordulása inkább következménye, mint oka volt a forradalmi válságnak.
A régi politikai rendszert két egymástól függetlenül keletkező, majd összekapcsolódó, s egymás hatását kölcsönösen felerősítő válság buktatta meg. Az egyik egy rövid gazdasági válság volt, amely az 1788-as rossz termés és a rendkívül hideg tél által felerősítve 1789-re mozgósította a városi és vidéki tömegeket. A másik a politikai válságba átnövő pénzügyi válság volt, amely 1789-re megbénította a kormányzatot, s rákényszerítette a rendi gyűlés összehívására. Amikor pedig a rendi gyűlés politikusai 1789 nyarán úgy érezték, hogy az egész régi rend válságban van, olyasmit tettek, amit az angol forradalom vezetőinek eszébe sem jutott: augusztus 4-e éjszakáján felszámolták a teljes régi rendszert, a kiváltságokat, a papi tizedet, a hivatalvásárlás rendszerét stb. Egyszerűen tiszta lapot teremtettek. Miért? Mert ők már a felvilágosodás hatására hittek abban, hogy van fejlődés a történelemben, hogy új világ teremthető, és ez mindenben magasabb rendű lesz a réginél. A felvilágosodás eszméi (népszuverenitás, hatalmak szétválasztása, emberi jogok stb.) még ismeretlenek voltak másfélszáz évvel korábban az angolok körében.
