Új oktatási tartalmak a BETT-en
2013/02/18 09:24
2654 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A 29. BETT kiállításon egyszerre 7 helyszínen (Learn Live A, B, C, D, E és SEN valamint BETT Aréna) zajlott előadás illetve workshop, és mintegy 650 kiállítónál lehetett tájékozódni a legújabb fejlesztésekről, mind hardver, mind pedig szoftverek tekintetében.

kisgyermek-520  

A kisiskolásoknak és az óvodás korosztálynak szóló termékeket és szolgáltatásokat 264 kiállító képviselte, 280 kiállító a felsős és középiskolás évfolyamokon tanító tanárokat szólította meg, 212 kiállítónak a felsőoktatásban érdekeltek alkották a célcsoportját, de a munkahelyi képzés is megjelent 73 kiállítóval, és 146 standnál a sajátos nevelési igényű tanulók támogatását célzó szoftvereket és hardvereket mutattak be az érdeklődőknek.

A BETT kiállítás kínálatát nézve az oktatóanyagok, digitális tananyagok száma, jellege, technológiája nem változott nagymértékben. A 3D technológia több kiállítónál is megjelent (pl. Designmate vagy az amerikai CyberAnatomy), illetve a green box videotechnika is jobban megmutatkozott, mint korábban. Az interaktív táblákon jól megjeleníthető és kezelhető 3D megjelenésű modelleket több standnál (pl. Brasil IT +, eAnimation) is bemutattak, főleg természettudományos tartalmakkal kapcsolatban, mint például az atomok vagy az emberi test. Ez utóbbinál látványos megoldásokat alkalmaztak a zoom technológia segítségével.

Espresso Education

Egy világszerte ismert cég, mely több díjat is bezsebelt a szakmai rendezvényeken, és minden tantárgyat lefed az alsós évfolyamokon. Leginkább videoklipekből, tevékenységekből, és nyomtatható forrásanyagokból állnak a segédanyagok, melyek a tanárok felkészülési idejét csökkentik legalább 50%-kal.

PrometheanWorld

A Promethean standon a tavaly debütált interaktív asztalt tekinthettük meg és próbálhattuk ki, mely nagyszerű lehetőségeket teremt a kollaboratív munkára, motiválva a tanulókat. A 46”-os asztal multitouch technológiával készült, és több mint 70 olyan foglalkozást tartalmaz, melyek összhangban vannak a brit nemzeti tantervvel, sajnos Magyarországon még nem született ilyen tartalom.

Primary Games Ltd.

Az immár 10 éve BETT-díjas Primary Games főleg matematikai játékokat fejleszt, nemrég pedig mobilra is elkezdték fejleszteni az applikációkat. Az idei BETT-en a következő új appokat mutatták be: Stop the Clock, Airport Arithmetic, Wipeout Walls and Tiles.

Az előre gyártott digitális tananyagok mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a tartalomkészítő és -kezelő alkalmazások, hiszen a tanulók valódi részvétele a tanulási folyamatban éppen ezekkel érhető el.

A Google App Iskoláknak egy olyan terület, amelyhez sok előadás és speciális fejlesztésű eszköz is kapcsolódott. Ezt a lehetőséget világszerte több mint 20 millióan használják.

Little Bridge

Oktatási tartalmak terén idén kevés újdonság volt a kiállításon. Érdekesnek tűnik a Little Bridge, amely egy virtuális valóság, ahol avataruk segítségével mozoghatnak az angol mint idegen nyelven tanuló, feltehetően fiatalabb gyerekek. A környezetben számos feladat és tevékenység várja a gyerekeket, de egyben egy biztonságos webes gyerekközösség tagjai is lehetnek.

Early Years World

Óvodás és kisiskolás korosztály számára készített tartalmakkal ismerkedhettünk az Early Years kiállítóinál. A stand kis gyerekek számára ajánl több mint 160 tevékenységet és 60 online kalandot, mely során különböző képességek fejlesztése valósul meg. Szoftvereiknek köszönhetően a gyerekek sok apró küldetés segítségével gyakorolhatnak bizonyos készségfejlesztő feladatokat. Egyaránt ajánlották minden gyereknek preventív céllal, illetve a fejlődésben megkésett gyerekek számára is. A felület érdekessége, hogy a szülők is követhetik a gyerekük fejlődését, otthoni játékot is ajánl, illetve az óvónő számára olyan felületet biztosít, ahol kategóriákra bontva végigkövetheti minden gyerek képességfejlődését.

10monkeys.com

Egy finn modellre épülő program, mely a 6-10 éves gyerekeknek ajánl matematikai játékokat, összeadás, kivonás, szöveges feladatok témakörökben. A gyerekeket a szép, kellemes környezet, a megszerezhető badge-ek és a kedves majomfigurák is motiválják.

Alsós tananyagok mobil eszközön Oktatási tartalmak a BETT-en

SNI

Sajátos nevelési igényű tanulók számára kialakított Sensory Pod kabinjában megnyugtató környezetben a földre és a falakra vetített fények és képek, a hanghatás, a hőmérséklet és az enyhe légmozgás, egy nagy érintőképernyő, világító huzalkötegek (ezekbe lehet kapaszkodni) támogatják a különböző érzékelési formákat, a gyerekek játszhatnak, és interakcióba léphetnek a felületekkel.

A Timocco játékok az ismétlős feladatokat kerülve olyan fejlesztő tanulási környezetet teremtenek, ahol a gyerekek képesek a saját mozdulataik kontrollálására. Profi szakemberek segítségével SNI-s gyerekek számára terveznek fejlesztő játékokat, otthoni és szakmai használatra egyaránt. Figyelmet fordítottak a motiválásra, a rehabilitációra, a pozitív tanulásra, a biztonságos környezetre, a gyermekek szükségleteinek megfelelően.

Mozgásjavító szoftverek

A Timocco szoftverének működésének alapja, hogy laptopba építetett webkamera segítségével egy érzékelő ismeri fel a tanuló kezében lévő színes labdákat a színük alapján, és a tanuló által kivitelezett mozgást a képernyőn mutatja be. A felhasználót valamilyen állatfigura jeleníti meg, és például buborékokat kell mindkét kéz igénybevételével kipukkasztani, ezzel próbálják a nagymozgások kivitelezésének gyakorlásának élvezetes módját biztosítani mozgásos terápiában. A Positive Gaming szintén a játék élményének biztosításával (tánc, különböző csapatjátékok) csalogatta az érdeklődőket. Az eszköz fejleszti a téri tájékozódást, az irányok megkülönböztetésének képességét, a ritmusérzéket, a szerialitást, és mindemellett az összekapcsolt eszközök motiválják a felhasználókat akár az együttműködés, akár a versenyszellem által.

Keretrendszer

A frog standjánál az érdeklődők megismerkedhettek az Egyesült Királyság vezető keretrendszer szolgáltatójának fejlesztéseivel, és kipróbálhatták a tabletekre optimalizált felhő alapú FrogOs-t. Barátságos, egyszerű megjelenésű, drag and drop technikával mozgatható dobozokból építhető felület, amely a tanulók fejlődésének nyomon követését is lehetővé teszi, támogatva a formatív és fejlesztő értékelést. A keretrendszer transzparenssé teszi a tanulási-tanítási folyamatot, a szülők is betekinthetést nyernek az osztálytermi munkába és a gyermekeik értékelésébe. Könnyen testreszabható a felület, intelligens keresőrendszerrel rendelkezik, címkézés, fájlok, multimédia feltöltése, megosztása, fórumozás, tesztek kialakítása, kérdőívek létrehozása, szavazások indítása lehetséges.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten