A bírákról

Az olimpiai játékok vallásos ünnepségek voltak, így az állam (Élisz) szervezte azokat, s felelt gondtalan lebonyolításukért. Minden olimpiai játék idejére különleges tisztviselőket választottak, hellanodikészeket, vagyis hellén bírókat. Megbízatásuk kizárólag az olimpiák idejére vonatkozott, számuk először 2 volt, majd a Kr.e. V. sz. elején 10 lett. Élisz polgárai először népszavazáson döntöttek a lehetséges személyekről, majd sorsolás útján döntöttek arról, hogy a listára kerültek közül kik lesznek a bírók. Feladatkörük igen kiterjedt volt, a modern olimpiai bizottság, a versenybírák és a játékvezetők szerepét együttesen végezték. Munkájuk végzése közben különleges bíboröltözéket viseltek, amely a tisztség és tekintély szimbóluma volt az ókori világba

n. Fizetést nem kaptak, sőt ők maguk járultak hozzá tetemes vagyonuk révén a játékok költségeihez. Erre annál is nagyobb szükség volt, mivel a nézők nem fizettek belépődíjat. A bírák felügyeleti szerve az olimpiai tanács volt, amelyet Kr.e. 400-ban alapítottak. A bírák újításokat nem vezethettek be, csak kisebb korrekciókat javasolhattak, s hajthattak végre, pl. a versenyszámok sorrendjére vonatkozókat. Magukat a szabályokat egy különleges bizottság állította össze, melynek tagjait nomographoinak (törvényalkotók) nevezték. Ők igazították el az olimpiák előtt a bírákat is. A nomographoi felelőssége messze túlmutatott a játékokon. Mint manapság, úgy az ókorban is erkölcsi és politikai súlya is volt döntéseiknek. Az ókori olimpia helyszíne ma

A konkrét teendők

Bírói emelvény

A bírák aktív munkálkodása az olimpiát megelőző hónapban vette kezdetét, ugyanis a résztvevőknek ekkor kellett megérkezniük. A később érkezők fellebbezhettek a bíráknál, s azok dönthettek arról, hogy elegendőnek tartják-e a fellebbezés indokait, vagy a későt kizárják a játékokból. (A döntés nem volt egyszerű, hiszen voltak olyanok, akik az időjárás szeszélyei vagy kalóztámadás miatt nem tudtak megjelenni, de voltak olyanok is, akik útban az olimpia felé versenyeken vettek részt, így gyarapítva vagyonukat.) A bírák a nevezés során csak magánszemélyeket vettek listába, ugyanis sem csapatok, sem hivatalosan benevezett versenyzők nem voltak akkoriban. A versenyzőknek szabad görög szülők törvényes fiának kellett lenniük. Az ellenőrzés azonban nem volt mindig alapos, ezért az is előfordulhatott, hogy görögül alig tudó versenyző is győzhetett a játékokon.

A bírák következő teendője az volt, hogy eldöntsék, hogy az indulók a gyermek vagy a felnőtt kategóriába sorolandók. (Miután anyakönyvi kivonat, s egyértelmű bizonyíték nem állt a bírák rendelkezésére, a külső alapján kellett dönteniük.) A besorolást követően a versenyzőknek a bírák előtt kellett esküt tenniük, hogy az előző tíz hónapot edzéssel töltötték, s hogy tisztességes eszközökkel fognak egymással küzdeni. A rendelkezésre álló egy hónapot a versenyzők edzéssel töltötték. Eközben a bírák megállapították a gyakorlatok rendjét, s próbamérkőzéseket is rendeztek. Ez utóbbinak az volt a rendeltetése, hogy a felelőtlen nevezőket kiszűrjék, s az esélytelen próbálkozók még idejében elhagyhassák a küzdelem helyszínét. Persze ennek végletes következményei is lehettek, pl. az, hogy egy versenyszámban csak egyetlen versenyző maradt talpon. A sorrendet sorsolták, így voltak olyanok is, akik a sorsolás után azonnal elhagyták a helyszínt. Ha valaki már a verseny megkezdése után tagadta meg a részvételt, azt pénzbüntetéssel sújtották.

Visszaélések és büntetések

Az ostor mint fegyelmező eszköz

A versenyek alatt a bíráknak egy nagy gonddal még számolniuk kellett, mégpedig a nem is ritkán adódó megvesztegetésekkel. A római korban az olimpiákon a korrupció már bizonyíthatóan is igen elterjedt volt, de valószínűsíthető, hogy a korábbi időszakokban sem volt ez ritka esemény. Egyesek eladták a mérkőzéseket, mert az elpuhult életvitel következtében nem is volt már kedvük versenyezni, mások minden áron győzni kívántak, s a tiltott módszerekkel elért győzelem elérésében időnként poliszuk is segítette őket. Viszont, ha a verseny után derült fény a vesztegetésre, akkor már nem büntették. Érdekes, hogy míg a görögök szenvedélyes szerencsejátékosok voltak, addig az olimpiákon erre nem fektettek nagy hangsúlyt. A verseny ideje alatt a bírák többféle büntetéssel is élhettek. Pénzbüntetéssel sújthatták a renitenskedőket, s az ebből befolyt összeget arra fordították, hogy Zeusz dicsőségére szobrokat emeljenek.

A pénzbüntetés volt az általános, a büntetés második formáját, a kizárást csak végső esetben alkalmazták, ha a pénzbüntetést nem tudta kifizetni sem a versenyző, sem annak polisza. A büntetés harmadik változata viszont megint csak igen elterjedt volt. Ez a korbácsolás. Teljességgel szokatlan - lévén, hogy görögökről van szó- akik ezt a büntetési nemet szabad emberhez méltatlannak tartották, s csak rabszolgák esetében alkalmazták, mint testi fenyítést. A képek viszont arról tanúskodnak, hogy nem lehetett ritka esemény a korbácsolás. Meglepő, de kezdetben a bírák maguk is részt vehettek a versenyeken, s csak Kr.e. 364-ben hoztak ezt tiltó szabályt. A bírák mellett jelentős számban vettek részt a játékok gondtalan lebonyolításában segédkező pályamesterek, korbácsosok s a személyzet. Az olimpiai futás ókori helyszíne

Olimpia Delphoiban?!

Kevésbé ismert, de Delphoiban a két olimpia közötti időszak második évében rendeztek "olimpiákat". Csak míg másutt a sport játszotta a főszerepet, itt Delphoiban zenei és művészeti versenyeket is rendeztek. (Ez nem is lehet meglepő, hiszen Apollón tiszteletére rendezték a játékokat, aki pedig a művészetek istene, a múzsák pártfogója volt.) A Pythia játékokon az amphiktyónok (szomszédos poliszok szövetsége) volt felelős a rendezésért, a hivatalos szervezők megnevezése agónothetés volt. (Az agón görögül versenyt jelent.) Számuk hat volt, s feladatkörük megegyezett a hellanodikészekével. Évente két alkalommal - ősszel és tavasszal - ültek össze, hogy megvitassák a szükséges teendőket. Költségvetést készítettek, kijelölték a feladatköröket és azok tisztségviselőit, rendelkeztek az utak, hidak és épületek karbantartásáról. A versenyek idején a sikeres lebonyolítás érdekében tettek meg mindent. Teendőik ellátásában segítségükre voltak az epimeltészek (intézők, rendezők). Ez utóbbiak a rend fenntartásáról gondoskodtak, s ha kellett, büntettek is, pl. sportszerűtlenség miatt itt is megkorbácsolásra ítélhették a renitens versenyzőt. A lóversenypálya és a szent körzet forrásainak rendben tartását a hieromnémónok (küldöttek) végezték. A lóversenyek lebonyolításáért pedig a brabeutészek (döntnökök) feleltek.

Az ünnepség a poliszok küldöttségeinek színpompás bevonulásával kezdődött. A küldöttségek presztízs kérdést csináltak abból, hogy minél fényűzőbb külsőségek között jelenjenek meg. Ezt követően áldozatokat mutattak be, majd a lakoma következett, a feláldozott állatok húsának elfogyasztása. A játékok közötti időben külön nyájakat tenyésztettek Apollón tiszteletére, s állatok százait áldozták fel ebből az alkalomból. Ezután már ténylegesen következhettek a versenyszámok is. A versenybírák feladata volt a díjak átadása is. Sem Olympiában, sem Delphoiban nem kaptak pénzjutalmat a győztesek, s csak az első helyezettet tüntették ki babérkoszorúval, időnként ehhez járult még egy (gránát)alma is. A Pythia-versenyek győztesei a babérkoszorú mellé időnként egy pálmaágat, vagy levelet is kaptak jutalmul. A győzteseknek később szobrot állítottak, s poliszukban nagy hírnévnek örvendhettek, sőt sokszor a polisz állami juttatást is biztosított életük hátralévő részére (adómentesség), hiszen a játékok győzteseinek sikerei a polisz dicsőségét is szolgálták. Delphoi: stadion

Forrás

• M. I. Finley - H. W. Pleket: Az olimpiai játékok első ezer éve Móra K., 1980.
• Maróti Egon: Delphoi és a Pythia sportversenyeiAkadémiai K. Bp. 1995.
• Peter Levi: A görög világ atlasza Helikon, 1994.
• Schill: Görög régiségek 4. k.
• Anton Powell: Az ókori Hellász műveltsége Holnap K.
• A görögök Park. K. 1990.