Egy iskolai hálózat sokban hasonlít egy nagyvállalat hálózatához. Természetesen cégek esetén a gépek minősége és a kiszolgálók árkategóriája messze meghaladja egy átlagos iskola lehetőségeit és szükségleteit, viszont a felhasználók számát, illetve ezen felhasználók fluktuációját tekintve egy egyszerű iskolai messze túlteljesítheti akár hazánk nagyobb munkaadóit is. Kívülállókban, illetve számítástechnikát nem oktató kollégákban felmerülhet a kérdés, hogy miért is van egy iskolában ennyi felhasználó, hiszen pár tucat tanár jár oda dolgozni. Ennyi dolgozója meg a sarki fűszeresnek is van. Igazat kell nekik adni, mivel félig igazuk van. Ők még abban a bűvös korban élnek, ahol a legfőbb adathordozó a flopi lemez: és a diák használja a saját lemezét.
Pedig az iskolai gépek legfőbb felhasználója az az emberpalánta csoport, akik az iskolába járnak, és valljuk be: egy tucat lemez kapacitása is kevés már egy év megfeszített munkáját eltárolni, s meg sem említettük a lemez sérülékenységét. Egy átlagos középiskolába járó diákok száma viszont gyakran túlmutat a félezren, de nagyobb városokban előfordulhat heti szinten 2-3 ezer gyereket befogadó intézmény is. Gyakran az iskolai hálózatban ugyan elérhető az Internet néhány szolgáltatása, ugyanakkor a munkát megkönnyítő helyi hálózat nincs kialakítva, vagy csak az iskolai dolgozók számára elérhető. Ennek nem a rendszergazda hanyagsága vagy nemtörődömsége az oka, hanem egyszerűen az, hogy ennyi felhasználó kiszolgálására nincs az iskola számára elérhető áron kiszolgáló szoftver.
Mire is van szüksége egy iskolának, hogy megfelelően tudja felkészíteni a diákjait a munkaerőpiac informatikai kihívásaira? Először is el kell felejtenie a flopi lemezt, mint elsődleges adathordozót, és korszerű, más technológián alapuló adathordozóra váltania. A flopi lemezt inkább használja arra a diák, hogy az órai munkáját haza tudja vinni dicsekvés céljából, illetve a letöltött képeket, videókat a barátaival megoszthassa (bár erre a célra futótűz gyorsasággal terjed az USB "kulcstartó"). Az egyik gyakran alkalmazott megoldás, hogy a diák arra a gépre dolgozik, amelyik előtt az órán ül. Ez tökéletes megoldás egészen addig, amíg az iskolának csak egy vagy kettő számítógép terme van, de azonnal előjönnek a hiányok, amikor a tanulóknak heti egy helyett kettő vagy több számítástechnika órájuk van, és a terembeosztás szűkössége miatt a két órát kénytelenek másik teremben eltölteni. Ez azonnal megöli a legjobb pedagógiai munkát is, mivel nem lehet az előző órán megkezdett anyagot folytatni.
A másik gyakori megoldás már épít a hálózati a erőforrásokra, de azok szűkössége miatt (például kevés felhasználóra van engedély): jó esetben tancsoport, többnyire osztály, rossz esetben iskolai szintű tárterülettel találkozik a tanuló. Ez megoldja az előbbi bekezdésben felfedett hiányosságot, viszont előbukkan néhány másik. A leginkább zavaró hiányosság, hogy tancsoportnak adott névvel és jelszóval egy tárterületet lát a csoport minden tagja. Első órán, mintegy bevezetésképpen mindenki a saját nevével könyvtárat hoz létre, és oda dolgozik. Mindenki boldog, a diák is, és a tanár is, mert megy a munka szépen. Néha még jobban is megy, mint azt a csoport tudása indokolná. Aztán a kolléga szemfülességétől függően kiderül előbb-utóbb, hogy csak pár diák dolgozik, a többi meg a kész munkát másolja, hiszen egymás könyvtárait elérik. Rosszabb esetben osztályozás előtt, természetesen véletlenül, minden eltűnik könyvtárból, még a tanulók könyvtárai is.Ezeket az áldatlan állapotokat tudjuk egy megfelelően beállított Samba nevezetű programmal áthidalni. A Samba ugyanis képes arra, hogy Windows kliensek számára - az úgynevezett megosztásokkal - a szerver tartalmát elérhetővé tenni.
Ez nem nagy szó, mert erre a Novell Netware és a Windows Server is képes, de a Samba abban tekinthető nyerőnek, hogy ingyenesen használható és nem tartalmaz korlátokat, gondolok itt elsősorban a felhasználók számára. A Samba legújabb verziója a teljesen újraírt és átdolgozott 3.x sorozat, a cikk írásakor a 3.0.5 verzió volt a széleskörűen elérhető és stabil példány (a UNIX világban ugyanis egy programnak legalább két ága él egyszerre, egy stabil és egy fejlesztői). FreeBSD esetén ez biztos elérhető, Linux disztribúcióknál a SuSE 9.1 már ezt tartalmazza, régebbi Linux terjesztések esetén előfordulhat, hogy még a 2.2.x programokkal futunk össze. A program telepítésére, illetve az indításához-leállításához használható parancsok használatára nem térnék ki, ez a téma a használt operációs rendszer adminisztrációjához tartozik.
