Napóleon dicstelen távozása
Napóleon oroszországi hadjáratáról sokat olvashatunk, még részletekbe menő leírások is élnek az olvasó emlékezetében. Elég, ha a borogyinói csatára, Napóleon moszkvai bevonulására, a régi orosz főváros tűzvészére vagy a partizánháborúra utalunk. Tél tábornok és az orosz hadvezér, Kutuzov halogató taktikája megtörte Napóleon seregének erejét, de a nagy bukást a Berezinán történő átkelés készítette elő, mivel itt pusztult el a francia császár tapasztalt seregének java. Erről az átkelésről viszont alig esik szó, holott jelentős mértékben járulhatott hozzá közvetetten Napóleon politikai bukásához is. Jelen írásunkban igyekszünk a látóterünkbe emelni az eddig kissé háttérbe szorult eseményeket. Napóleon 1812-ben 560 ezer katonával lépte át Oroszország határát, a visszavonulást követően azonban mindössze 30 ezer bevethető katonája maradt.
Indulás haza
Napóleon az austerlitzi csatában
Napóleon úgy vonult be Moszkvába, hogy Borogyinónál nem tudott jelentős veszteséget okozni az orosz seregeknek, ráadásul saját serege is legyengült. Abban bízott, hogy I. Sándor cárral sikerül egyezséget, békét kötnie, egy új Tilsit lebegett a szeme előtt. Az már meg sem fordult a fejében, hogy forradalmi háborút szítson a cár ellen, holott megpróbálkozhatott volna azzal, hogy felszabadítja a jobbágyokat, kísérletet tehetett volna a felvilágosult nemesi értelmiség megnyerésére, igaz ebben az esetben is számolnia kellett volna „a hazafiság vallásos fanatizmusával”, amely a védelem sikere értelmében minden eszközt megengedhetőnek tartott. Napóleon ehelyett immár a dinasztikus politika játékszabályait betartó uralkodóként kívánt cselekedni.
Amikor belátta, hogy a cár nem hajlandó semmilyen egyezkedésre (a cár háromszor utasította vissza Napóleon békejavaslatait), és Moszkva kétharmada is egy tűzvész áldozata lett, Napóleon végül a hazaút mellett döntött. Október 19-én a hadsereg elhagyta a várost, de az egyszerűbb déli utat Kutuzov seregeivel elzárta (október 24. – malojaroszlaveci ütközet), és kezdetben egy újabb, a borogyinoihoz hasonlóan nagy ütközetre készültek Kutuzov seregei, most viszont Napóleon kezdett hátrálni. Ugyanazon a feldúlt útvonalon kellett visszavonulnia, amelyen betört az országba (Borogyino harcmezején még a nyári ütközetben hátrahagyott tetemek is kísért(ett)ék a katonákat), ráadásul az utánpótlás kérdésessé vált. A korai hideg – az első fagyok már október 30-án beköszöntöttek –, a folyton nyomában loholó ellenség, a partizánok rajtaütései megtizedelték a zsákmánnyal együtt vonuló, így a haladásban igencsak hátráltatott francia sereget. (A hadsereg a rakománnyal együtt állítólag olyan hosszú szekérkaravánt képezett, hogy egy napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a várost végre elhagyják, pedig a széles kalugai úton a kocsik nyolcas sorokban haladhattak.) Szmolenszket elhagyván még hidegebbre fordult az idő, nem volt ritka a mínusz 20, 30 fok hideg sem, ráadásul a gyors haladás reményében Moszkvában hagyták a téli ruházatot, és biztonsági okokból viszont tüzet nem rakhattak a francia katonák, nehogy az ellenség meglássa őket.
Először a holttesteket, majd az ágyúkat, idővel pedig a harci szekereket voltak kénytelenek hátrahagyni. Napóleon most is katonáival tartott, órákon át menetelt egy botra támaszkodva, és beszélgetett a katonákkal. Egy ideig azt tervezgette, hogy Szmolenszkben szállásolják el a francia sereget, és itt vészelik át a telet, ám amikor értesült arról, hogy egy orosz hadsereg a Berezina folyó felé tart, hogy elvágja a francia sereg útját, akkor a visszavonulás folytatása mellett döntött. Közben (november 16-án) Napóleon egyik hadtestét az orosz csapatok gyakorlatilag szétverték, a lengyel csapatok pedig föladni kényszerültek Minszket, melyben jelentős tartalékokat halmoztak fel, és ami most orosz kézre került.
A Berezina jegé(be)n
Amikor a Berezina folyóhoz értek, az orosz csapatok már várták a francia erőket, de Napóleon ügyes manőverekkel visszakozásra késztette ellenfeleit, majd elterelő hadműveletekkel félre is vezette őket. A Berezina jeges vízében ez idő alatt két hidat ácsoltak a franciák, amin azonnal megkezdték az átvonulást. Az "emberekből, lovakból és harci szekerekből álló, végeláthatatlan kusza tömeg" ellepte a szűk hídfeljárókat, sokakat sodortak a hátsó sorok a jéghideg vízbe vagy a jégtáblák közé. Időközben megérkeztek az orosz csapatok is, és csatát kezdeményeztek, melynek következtében november 27-29. között öldöklő küzdelem zajlott. A franciák végül felrobbantották a hidakat, így Napóleonnak kb. 50 ezer katonával sikerült átjutnia, de a megpróbáltatások ezzel még nem értek véget. A Szmorgonytól Vilnóba vezető utat mínusz 36 fokos hidegben kellett megtenniük a katonáknak, ami azzal a következménnyel járt, hogy 20 ezer sebesült, beteg és dezertőr maradt Vilnóban. December 16-án már csak 16 ezer katona tudott átkelni a Nyemen folyón, őket még néhány kisebb csapat követte, de ők sem feledtethették a mintegy 380 ezer főnyi veszteséget.
A Nagy Hadsereg rövidesen "elnyújtott, nyomorult és reszkető menetté hullott szét". Így amikor a Berezina folyóhoz értek már csak 100 ezer főből állt Napóleon serege.
1813-1814 fordulóján a súlyosbodó harctéri veszteségekkel párhuzamosan a katonai morál is romlott, a fiatal férfiak újból megtagadták a behívóparancs teljesítését. Franciaország nyugati felében újabb gerillaháború kezdődött, ami tovább nehezítette a besorozást. Idővel az ország középső részében sem akartak hallgatni a behívóparancs utasításának, hiszen a munkanélküliség, az ellátási gondok megnehezíteték az othhonmaradottak életét, és mivel nem volt bevethető rendfenntartó erő, így az ellenállás nem járt súlyosabb következményekkel.
Napóleon visszavonulása
Felhasznált és ajánlott irodalom
- Hahner Péter: Franciaország története
Műszaki K., 2002 - Roger Price: Franciaország története
Maecenas, 1994 - Francois Furet: A francia forradalom története 1770-1815
Osiris K., Bp., 1999 - Jean Tulard: Napóleon
Osiris K., Bp., 1997 - Tarle: Napóleon
Gondolat K., Bp., 1967
