(...) Az ötvenes évekkel kezdődően a gyermekszegénység területén sok szempontból látható mértékű javulás következett be a háborút követő időszakhoz képest. (...) Ám fennmaradtak a korábbi problémák is, sőt újabb, másféle gondok is jelentkeztek. Ez az új szegénység azonban nem jelentette szükségszerűen az anyagi javak közvetlen hiányát (bár a legtöbb esetben ezzel is együtt járt); mind több nehézség adódott ugyanis egyéb - elsősorban szociális - jelenségek hatásmechanizmusának messzebbre mutató következményeiből. (...)
Amerika gyerekeinek a 20%-a még a hatvanas években hagyományos mércével mérve is szegény volt, közöttük a többség fekete, spanyol ajkú, illetve egyszülős családokban élt. Johnson elnök akkoriban hirdette meg a szegénység elleni harcot; melynek eredményeként a szegény gyerekek aránya az 1973-as statisztikai adatfelvétel idejére 13%-ra mérséklődött, de ez az arány nem ment lejjebb, és nem is tudta magát sokáig tartani.
Hasonló trendek érvényesültek a világ más területein is. 1975 után ugyanis a korábbi javulás üteme mindenütt érezhetően lassulni kezdett. (...) 1979 és 1987 között megduplázódott az átlagjövedelem feléből élő családok száma, amivel együtt járt a gyermekszegénység és a depriváció minden egyéb társadalmi következménye is. (...) Ebben a periódusban ugyancsak kimutathatóak voltak a családstruktúrában végbemenő változások is. Az iparilag fejlett országokban ugyanis tovább csökkent a termékenység és a házasságkötések száma, emelkedett viszont a házasságon kívüli születések aránya. (...)
1989-ben az Európai Bizottság felmérései alapján a Csehszlovákiában élő gyerekek 8%-a, a Magyarországon élők 12%-a, a lengyelországiaknak pedig 23%-a tartozott a szegénynek tekinthető hányadba. (...) A helyzet a kilencvenes évek folyamán sem látszott könnyebbedni. 1994-ben az Európai Unió országaiban 52 millió, a szegénységi szint alatt élő embert regisztráltak;
Szegény gyerekek - utcagyerekek
Bár a szegény gyerekek többsége különböző okokból szegény családokban él, óriási azoknak a száma is, akik ma is család nélkül, részben vagy teljesen az utcán élnek, annak ellenére, hogy az előző évtized alatt az ENSZ Gyermeksegély Alapjának (UNICEF) és más szervezeteknek a figyelme is egyre erőteljesebben az utcán élő gyerekek problémái felé fordult. (...)Az okokat pedig a sok országban meglévő, illetve fokozódó szegénység és munkanélküliség jelenségei mellett az illegális menekültek nem csökkenő számának, valamint a lakáshiány miatt nehéz helyzetbe kerülő családok növekvő arányában jelölték meg a szakértők. Az Európa Tanács adatai egy csapásra azt a legendát is szétoszlatták, mely szerint az utcagyerekek problémái elsősorban Brazíliában, Mexikóban. Számszerűen kimutatták ugyanis, hogy Európa országait is igencsak terhelik ezek a nem csökkenő gondok. (...)
Az utcagyerekek problémái azért is nagyon súlyosak, mert egyrészt leképezik a szegénység okozta problémákat, (...) másrészt pedig a gyerekek személyes és gazdasági kiszolgáltatottságából következő ezernyi, az életüket közvetlenül is fenyegető ártalom tetézi is ezeket a nehézségeket. (...)
Gyermekmunka - a gyerekek kizsákmányolása
(...) Ma a világban - a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO adatai szerint - legalább 100 millió gyerek végez kenyérkereső munkát. A gyerekek korai munkaerő-piaci jelenléte pedig egyértelműen a szegénység jele; s ezen a helyzeten az elmúlt évtizedek megannyi munkaügyi szabályozási kísérlete sem tudott javítani. (...)
A gyermekmunka világában ugyancsak különböző arányokban vannak jelen a fiúk és a lányok; általános megfigyelés szerint azonban az ún. látható szektorokban a munkaadók túlnyomórészt fiúkat foglalkoztatnak. A lányokat - akik a fiúknál ma is jóval kisebb arányban vesznek részt a keresőmunkában - inkább a háztartásokban dolgoztatják világszerte, az ő foglalkoztatásuk tehát inkább a láthatatlan munka kategóriájába tartozik. A láthatatlan munkavégzésre a legjobb példa azonban az a 140 ezer 15 év alatti thaiföldi kislány, aki prostituáltként kénytelen biztosítani a maga és családja megélhetését. (...)
Szükséges azonban a gyermekmunka fogalmának bizonyos mértékű finomítása, legalábbis így látja az UNICEF egyik-másik szakértője. Főleg paraszti társadalmakban ugyanis a gyerekeknek a termelőmunkában való rendszeres és felelős részvétele semmiképpen sem vonható párhuzamba a gyerekek kizsákmányolását jelentő foglalkoztatással. A felnőtté válás folyamata csak úgy lehet teljes, ha a gyerekek a család megélhetését biztosító munkába is folyamatosan beleszoknak; természetes azonban, hogy az a fajta munka, melyet velük végeztetnek, csak nem megterhelő, egészséget nem veszélyeztető feladat lehet, legfőképpen pedig olyan, amely nem vonja el a gyermeket más, fejlődése szempontjából ugyancsak meghatározó jelentőségű tevékenységtől. Ez az álláspont tehát a gyerekek által elvégzett munka fogalmát élesen elválasztja a gyerekek intézményes dolgoztatásától, s az előbbit nemcsak hasznosnak, hanem egyenesen szükségesnek is tartja, míg az utóbbit következetesen elítéli.
A szegény gyerekek oktatásának tapasztalatai
Eddig nem beszéltünk azokról a nehézségekről, amelyekkel az oktatásuk során az intézményeknek, a pedagógusoknak szembe kell nézniük. (...) A gyermekszegénység egyik legsúlyosabb következménye ugyanis éppen az, hogy - megfelelő iskolázottság híján - a gyerekeket olyan kognitív, szociális és egészségügyi hátrányok is sújtják, amelyek miatt felnőttként is elkerülhetetlenül szegények lesznek.
A szegény gyerek ugyanis legtöbbször nem jár iskolába, így nincs módja elsajátítani sem a legfontosabb ismereteket, sem pedig a társadalmi beilleszkedéshez szükséges alapvető viselkedési mintákat. (...) Rengeteg pedagógiai probléma adódik a szegény gyerekek körül akkor is, ha egyébként járnak iskolába. Nemcsak az anyagiak szabhatnak gátat a rendszeres iskolalátogatásnak, hanem gyakorta szerepet játszik ebben a mulasztásban a szülők és a környezet intézménnyel szembeni negatív attitűdje is. Azt is sokan megállapították, hogy az ő esetükben az oktatás hagyományos modelljével aligha lehet igazi eredményeket elérni; ha pedig a pedagógusok mégis azzal próbálkoznak, eleve számíthatnak a sikertelenségre, a kudarcra. (...)
Milyeneknek kellene lenniük a sok szegény gyermeket fogadó iskoláknak?
Nem szabad - például - büntető jellegű atmoszférát megjeleníteniük. Igénybe kell venniük a gyerekek által egymásnak nyújtott és nyújtható segítséget is. Alkalmazniuk kell a tanulói önértékelés formáit. Választási lehetőségeket kell felkínálniuk a tanulóknak. "Életközeli" curriculum alapján kell dolgozniuk. Nagy hangsúlyt kell helyezniük a gyerekek alkotókészségére. Az elmondottakon kívül oda kell figyelniük a szülőkkel való kapcsolattartás fontosságára; a szülők megnyerése nélkül ugyanis nehéz elérniük azt, hogy munkába kényszerítés helyett iskolába járassák a gyerekeket.
Egy kanadai pedagógiai kutatási program jóvoltából sikerült rendkívül értékes részleteket is megtudni a szegény gyerekekkel való foglalkozás mindennapos tapasztalatairól. (...) A vizsgálat a szakértők által a tanórákon felvett, rendkívül pontos jegyzőkönyvek alapján tárta elénk azokat a tényeket, melyek alapján a kutatók maguk is értékelhették a tapasztalatokat. Kiderül a feljegyzésekből, hogy a tudás átadásának hagyományos ösztönzéses-válaszadásos modellje az osztálytermi környezetben is nagyon erősen hangsúlyozza az információ hierarchikus szervezettségét, és ez - mivel a külső tapasztalatokat képezi le - ösztönös elutasítást vált ki a gyerekekből. Megállapítható még az is, hogy a gyerekek kommunikációs készségeit rengeteg hiányosság. Gyakoriak a tanár-diák interakciók során a félreértések. Mindezekből az is következik, hogy a tanárok egyedül nem tehetők felelőssé ezeknek a gyerekeknek a kudarcaiért, de gyakran tudatában sincsenek annak, hogy saját maguk mivel járulnak hozzá egyik-másik tanulójuk eredménytelenségéhez. (...)
A megoldás és a segítségadás lehetőségeiről
Rendkívül sok szinten és sokféle formában lehet és kell keresni a nehézségek feloldását. A szintek átfogják a kormányzati segítés szintjét, de a helyi közösségek által biztosított különféle támogatásokét is. A formák egyike pedig nyilvánvalóan az anyagi-pénzügyi támogatás rendszerének kidolgozása. Támogatásra szorul ugyanis egyrészt a család, és támogatást igényel maga a tanuló is. E támogatási formának az a célja, hogy segítséget adjon a családoknak az oktatási költségek előteremtéséhez, és ezzel növelje a szegény családok gyerekeinek részvételi esélyeit az oktatásban. (...)
Természetesen az anyagi juttatásokon kívül számtalan egyéb mód van arra, hogy a szegény gyerekek intézményes segítséget kapjanak tanulmányaik folytatása során. Alkalmat lehet teremteni például a különféle gyermek-egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájuttatásra. (...) De segítséget jelenthet a gyermekétkeztetésben való részvétel biztosítása. (...) Segítséget jelenthet általában a gyermekjóléti szolgáltatások bármely formájának működtetése, illetve az azokhoz való hozzájutás lehetőségeinek megteremtése is.
Van azonban a szegénység okozta problémák kivédésének, hatásmechanizmusuk csökkentésének néhány olyan eszköze is, amely az oktatási rendszer struktúrája által nyújtható lehetőségekből kínálkozik. Az egyik az iskola előtti nevelés következetes expanziója, a másik a kötelező iskolába járást előíró esztendők utáni, az oktatásból a munka világába való átmenet intézményrendszerének megfelelő kiépítése. (...)
Az Európai Unió országaiban az iskola előtti nevelés intézményeinek munkáját szabályozó pedagógiai dokumentumok egyre kevésbé használják a mi óvodánknak megfelelő jelölést. Ennek az időszaknak a kapcsán ugyanis az utóbbi években az érintettek szívesebben beszélnek általában az iskola előtti nevelésről, hiszen egyre több helyen az iskola előtti nevelés kezdete már a 3 éves kor előtti időszakra esik. (...) Ezek a programok pedig - számtalan meggyőző példa is bizonyítja - rengeteget tehetnek a szegény gyerekek szocializációja, a későbbi sikereket ígérő társadalmi mobilizáció lehetőségei érdekében.
Az említett átmenet kérdéseivel kapcsolatban pedig elég arra a vizsgálatra utalni, melyet 1996-ban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Oktatási Bizottsága 14 ország részvételével indított el. Ennek eredményeit egy 2000-ben összeállított jelentés foglalta össze. Ez az áttekintés ugyanis egyértelműen rámutatott arra, hogy azokban az országokban okoz legkevesebb gondot a fiatalok iskolából történő lemorzsolódása, a munkaerőpiacon való szakképzetlen megjelenésüknek a veszélye (ezek egyszersmind a gyermekszegénységnek is hagyományos megjelenési formái), ahol segítő oktatási rendszer, jól kiépített tranzitintézmények és erős biztonsági háló szolgálja az esendőbb, sebezhetőbb rétegek megkapaszkodását is.
Nagyon fontos feladat lehet a helyi szintű közösségi kötődések tudatos újraélesztésére való vállalkozás is. E téren a civil társadalom ilyen szándékú szerveződésétől várhatók el leginkább valós, a szegény gyerekek sorsának alakulását is jó irányban befolyásoló eredmények.
