A tanügyben is óriási üzlet kezd lenni a "második gazdaság". A mindennapi tapasztalatok és a statisztikák számai egyaránt ezt mutatják, és már a PISA 2000 vizsgálat is foglalkozott ezzel a témával: a háttérkérdőívek adatai szerint a vizsgálatot megelőző három esztendőben a tanulók jelentős hányada - időnként vagy rendszeresen - járt különféle különórákra, felzárkóztató vagy felkészítő foglalkozásokra. Az OECD-országok átlagában ez az arány akkor 25 százalékot tett ki; kiemelkedik azonban az átlagból Japán és Dél-Korea; az előbbi országban ugyanis ez az arány 71, az utóbbiban - átlagosan - 64% volt.
Japánban a közoktatás és a hagyományosnak tekinthető magánoktatás rendszere mellett újabban mind népszerűbbé válik egy harmadik intézménytípus is, az ún. Juku-hálózat, amely a nonformális képzés lehetőségeit kihasználva alapvetően a tehetséggondozás, illetve a felzárkóztatás feladatait vállalja magára az iskolai oktatáshoz kapcsolódó kiegészítő programjaival. A tanulók iskolaidő után - fél öt és este tíz óra között - vesznek részt az intézményrendszer által felkínált, rendkívül költséges foglalkozásokon. (...) Görögországban pedig - a folyamatosan növekvő igényekre válaszul - mostanra már egy önálló árnyék-iskolarendszer is létrejött: 5000 erre szakosodott intézményben korrepetálják 1400 gimnázium tanulóit pusztán azért, hogy nagyobb sikerrel vehessék a felsőoktatási felvételi vizsgák igencsak magasra tett akadályait. A számok tanúsága szerint a gimnázium utolsó évében - a formális oktatás hiányainak pótlása céljából - négy görög diákból három igénybe veszi ennek az intézményrendszernek a szolgáltatásait. (...)
Köztudottan Magyarországon is igen magas a különórákra járó tanulók száma; az általános iskolások háromnegyede, a gimnáziumi tanulók több mint 80 százaléka - a legmagasabb arány természetesen a 12. évfolyamokra jellemző - vesz részt különórákon. (...) Különórákat - természetesen - az iskolákban is tartanak; többségük korrepetáló-felzárkóztató foglalkozás; ezek azonban általában nem túl népszerűek a tanulók körében, s akik részt vesznek rajtuk - többségében a szegényebb családok nagyon gyenge teljesítményt produkáló gyermekei -, azok is jobbára iskolai nyomásra, azaz kényszerből teszik ezt. A magasabb státusú családok ugyanis inkább hajlandók fizetni - gyakran nem is keveset! - a gyermekük személyére szabott, az iskolainál sokkal intenzívebbnek ígérkező külső foglalkozásokért.Egyáltalán nem meglepőek tehát azok a vizsgálati eredmények, amelyek az iskolán kívüli oktatásban részt vevők családi hátterének kutatása során nyilvánosságra kerültek. Több felmérés azt mutatta ki, hogy a fiatalok iskolán kívüli tanulási programjainak mennyiségét és minőségét egyértelműen a szülői háttér jellege határozza meg. Ennek alapján megfogalmazhatjuk, hogy az árnyékoktatás rendszere tulajdonképpen meg- és felerősíti a társadalmi egyenlőtlenségeket, azaz tovább növeli az eltérő társadalmi helyzetű tanulók között amúgy is meglévő esélykülönbségeket. Pedig a rendszeres iskolán kívüli elfoglaltságoknak - egyebek között - komoly kiegyenlítő szerepük is lehet(ne).
Egyes szociológiai vizsgálatok eredményei mindenesetre azt állítják, hogy bizonyos, iskolán kívüli tevékenységekben való részvétel (és itt elsősorban a sportra és a művészeti foglalkozásokra hivatkoznak a kutatók) egyrészt csökkenti az iskolai hiányzások gyakoriságát, másrészt kisebbíti a lemorzsolódás valószínűségét. (...) Ezek a megfigyelések tehát bizonyos tanulói rétegek számára kifejezetten kívánatossá teszik az oktatás második gazdaságába való bekapcsolódást; sajnos azonban, épp az ő családjuk nem eléggé motivált vagy pedig anyagilag akadályozott abban, hogy ezeket a szolgáltatásokat az iskolán kívül igénybe vehessék.
Az árnyékoktatás terjedésének okai
Az iskolán kívüli oktatás jelenléte természetesen korántsem új jelenség a pedagógiában, mégis érdekes, hogy az utóbbi időben ennyire elterjedt gyakorlattá vált. (...) Az árnyékoktatás expanzióját magyarázó érvek elsősorban a formális oktatás világszerte tapasztalható színvonalcsökkenését teszik felelőssé, valamint azokat a gazdasági megszorításokat, amelyek sok helyütt az oktatásra fordított költségek fogyatkozását is magukkal hozzák. Mások a jelenség hátterében a gazdasági szerkezetváltást vélik látni, melynek gyorsan változó igényeit az igen merev oktatási rendszer nem képes rugalmasan kielégíteni, s nem utolsósorban említik a közép- (és felső)fokú oktatás tömegesedésével - mint mondják: elkerülhetetlenül - együtt járó minőségromlást. (...) Vannak olyan szakértők is, akik szerint az árnyékoktatás létében a társadalomnak az oktatás javítására való törekvése mutatkozik meg, ugyanis ezekben az intézményekben és programokban elsősorban a formális rendszerben elkövetett hibák következetes kiküszöbölésének az igényét látják. (...)
Más vélemények viszont azt hangsúlyozzák, hogy az árnyékoktatás létrehozója, fenntartója és az árnyékoktatás rendszerében bekövetkezett változások előmozdítója is a mindenkori formális oktatás, mert tulajdonképpen hozzá viszonyítottan alakul a tanügyi második gazdaság mérete és a tartalma is. Más kérdés, hogy a hivatalos oktatáspolitika sok helyen még mindig nem szereti tudomásul venni az árnyékoktatás létezését (annak ellenére, hogy a tanulók és a családok életében már igencsak domináns szerepet tölt be), holott még pozitív visszahatása is van a formális oktatásra.Az e téren jelentkező igények ugyanis mindig félreérthetetlenül jelzik a társadalmi elvárásokat, ezáltal a formális oktatás számára is mintegy kijelölik a fejlődés-továbbhaladás irányát. Az árnyékoktatás által betöltött feladatok sokaságát a következő felsorolás szemlélteti: segítés-támogatás: az iskolai tanítás kiegészítése; művészeti nevelés (zeneoktatás stb.); az "otthonhoz kötöttek", azaz a fizikailag vagy mentálisan iskolába járni képtelen tanulók tanítása; terapeutikus célú oktatómunka; speciális támogatás biztosítása valamilyen vizsgára való felkészüléshez stb.
...És a tanügyi második gazdaság oktatói?
A különórákat tartó tanárokat a szakirodalom általában tutorként emlegeti. Rendszerint ugyanolyan felkészültségük-végzettségük van, mint a formális iskolarendszerben tanítóknak; munkájukat vagy az iskolai munka mellett, vagy erre specializálódott üzleti vállalkozások formájában, de mindenképpen piaci feltételek között végzik. A házhoz járó (vagy saját lakásán tanító) tutor tiszteletdíja is többszöröse a hivatalos intézményi óradíjaknak, annak ellenére, hogy az esetek nagy részében a tutorok munkája is teljesen iskolaszerű. (...) A tapasztalatok azonban arra figyelmeztetnek, hogy az iskolán kívüli oktatás nem lesz igazán eredményes, ha az általa átadott ismeretek csupán kiegészítik az iskolában tanultakat, ha ez a tevékenység pusztán a házi feladat minél jobb elsajátíttatására törekszik. Az ilyenfajta vállalkozásnak - tanácsolják - a tradicionális korrepetálással szemben kifejezetten kerülnie kell(ene) a formális iskolával való versengést: ki kellene dolgoznia saját tananyagát is, és ki kellene alakítania azokat az iskolaitól eltérő tanulási tartalmakat és módszereket is, melyek elsősorban a fontos készségek hosszú távú kifejlesztését segítik. (...)
Sokat segít természetesen az is, hogy a tutorral a tanuló nem iskolai környezetben találkozik, hanem vagy a saját, vagy a tanár otthonában; ez a körülmény is minden bizonnyal kedvezően alakítja az együttes munka légkörét. A tutori munka eredményessége azonban jórészt annak köszönhető, hogy az oktató egyénileg foglalkozik a tanulóval, személyre szabott módszereket alkalmaz, és közvetlen - kétoldalú - kapcsolatot tud vele kialakítani. Jó esetben a tanulmányi eredményekben és az interperszonális kapcsolatokban születő sikerélmények még az iskolával szembeni attitűdön is javíthatnak! Tutori szerepet azonban nemcsak tanári diplomával rendelkezők tölthetnek be. Sőt! Egyes vélemények szerint az igazi tutor nem is pedagógusképzettségű, hanem olyan ember, aki jól érti a témát, és interaktív módon, szisztematikusan foglalkozik a rábízott tanulóval. (...) A legmegfelelőbb tutoroknak sokan a kortárs segítőket vagy az adott tanulónál alig idősebb diák "tanárt" tekintik. (...) Arra - természetesen - az ilyen esetekben számítani lehet, hogy a kortárs segítő tárgyi tudása korántsem olyan széles körű és alapos, mint egy diplomás tanáré, de lehet, hogy a közös munka során egy kortárs többet tud alakítani a tanuló attitűdjén, motivációján, mint egy életkorban és társadalmi státusban tőle távolabb lévő felnőtt. (...)
Sok helyütt az árnyékoktatás mintha kezdene kilépni az árnyékból a napvilágra; ugyanis egyre gyakrabban láthatóvá teszi magát, főleg azáltal, hogy intézményesül. (...) Egyes szakértők egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a családi otthonokban működtetett hagyományos árnyékoktatás helyett mind nagyobb teret kapnak a tanügyi "második gazdaságban" a tanulóközpontok, az oktatási szolgáltatócentrumok. (...) A hivatalos oktatáspolitika azonban a legtöbb országban, mint említettük, változatlanul nem akarja tudomásul venni az árnyékoktatás létét, működését. Ez meglátszik azokon a fejlesztőprogramokon is, melyeket - például a PISA-vizsgálat tapasztalatai nyomán - a tanulói teljesítményeken javítani szándékozó országok terveznek. Többségük ugyanis az oktatás eredményességének növelését továbbra is a formális iskolarendszeren belül kívánja megoldani: ehhez különféle iskolai felzárkóztató foglalkozásokat, kiegészítő taneszközcsomagokat terveznek igénybe venni, nem beszélve arról, hogy a tanulásban minden korábbinál nagyobb szerepet szánnak a szülőknek, az otthoni segítségadás lehetőségeinek, akár azon az áron is, hogy előbb a szülőket készítik fel erre a feladatra. (...)
- Cikkünk Mihály Ildikónak az Új Pedagógiai Szemle című folyóiratban megjelent tanulmánya alapján készült.
