Umberto Nobile - olasz sarkkutató, pilóta: 1885-ben született. 1926-ban a Spitzbergákról indult el a Norge nevű léghajón Roald Amundsen és Lincoln Ellsworth társaságában, hogy átrepüljenek az Északi-sark felett, és Alaszkában landoljanak. Amundsennel ...
Budapest, 1961. június 23. Budapestre érkezett Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz író. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Dobozy Imre, az Írószövetség főtitkára, Passuth László és Tolnay Gábor írók fogadták. A képen: Tolnay Gábor, S. Quasimodo, Passuth László. (Salvatore Quasimodo [1901-1968]: Nobel-díjas olasz költő, kritikus, műfordító. Kezdetben hivatalnok, majd tanár volt, s működött színikritikusként is. Első verseskötete Vizek és földek címmel 1930-ban jelent meg. Firenzében a Solaria folyóirat körül csoportosult írókhoz tartozott. 1938-tól Milánóban élt, ahol 1940-ig a Tempo című hetilapot szerkesztette, majd a Konzervatórium olaszirodalom-tanára lett. A háború után a felszabadulás élménye élénkebb színekkel gazdagította költői nyelvét. Homéroszt, Vergiliust, Shakespearet fordított. Tanulmányaiban a költészet és az élet egységét, a költő elkötelezettségét hirdette. Kitűnő műfordításokat tett közzé, főként az angol és a klasszikus irodalom tolmácsolásában jeleskedett. 1959-ben irodalmi Nobel-díjat kapott lírájáért, amely klasszikus tisztasággal és tragikus életérzéssel fejezi ki korunkat. Leghíresebb költeményeit magyarul is olvashatjuk, ő maga is többször járt Magyarországon, Balatonfüreden fát ültetett.) MTI Fotó: Keleti Éva
Hogy hívták azt a Nobel-békedíjas amerikai lelkészt, aki a feketék polgárjogi mozgalmának a vezetője volt? Hogy hívták azt a Nobel-békedíjas amerikai lelkészt, aki a feketék polgárjogi mozgalmának a vezetője volt?
Budapest, 1995. május 9. Harsányi János Nobel-díjas amerikai közgazdász (b.) és Oláh György amerikai kémikus, ugyancsak Nobel-díjas, az Országház Delegációs termében megtartott sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Soós Lajos
Budapest, 1961. június 26. S. Quasimodo látogatása a Magyar Írók Szövetségében. A képen: S. Quasimodo és Illés Béla. (Salvatore Quasimodo [1901-1968]: Nobel-díjas olasz költő, kritikus, műfordító. Kezdetben hivatalnok, majd tanár volt, s működött színikritikusként is. Első verseskötete Vizek és földek címmel 1930-ban jelent meg. Firenzében a Solaria folyóirat körül csoportosult írókhoz tartozott. 1938-tól Milánóban élt, ahol 1940-ig a Tempo című hetilapot szerkesztette, majd a Konzervatórium olaszirodalom-tanára lett. A háború után a felszabadulás élménye élénkebb színekkel gazdagította költői nyelvét. Homéroszt, Vergiliust, Shakespearet fordított. Tanulmányaiban a költészet és az élet egységét, a költő elkötelezettségét hirdette. Kitűnő műfordításokat tett közzé, főként az angol és a klasszikus irodalom tolmácsolásában jeleskedett. 1959-ben irodalmi Nobel-díjat kapott lírájáért, amely klasszikus tisztasággal és tragikus életérzéssel fejezi ki korunkat. Leghíresebb költeményeit magyarul is olvashatjuk, ő maga is többször járt Magyarországon, Balatonfüreden fát ültetett.) MTI Fotó: Keleti Éva
Budapest, 1989. március 6. Günter Grass Nobel-díjas német író, költő, grafikus, 1927. október 16-án született Danzig-ban. A képen: Günter Grass felolvas műveiből Budapesten, a Német Szövetségi Köztársaság Kultúrális és Tájékoztató Központjában. MTI Fotó: Kleb Attila
Budapest, 1995. október 6. Az öt éve működő Autonómiai Alapítvány és elnöke, Bíró András kapta az 1995. évi Alternatív Nobel-díjat. Az alapítvány elsősorban roma helyi társadalmi szervezeteket támogat, de foglalkozik környezetvédelemmel is. A képen: Bíró András MTI Fotó: T. Asztalos Zoltán
Debrecen, 2003. június 20. Oláh György magyar származású, Amerikában élő Nobel-díjas professzor Debrecenbe látogatott, ahol előadást tartott a Debreceni Egyetemen. A képen: Oláh György. MTI Fotó: Oláh Tibor