programok
(39)

  • Fizetni a bűntudatért
    Tegye mindenki a szívére a kezét: kivétel nélkül, azaz teljesen jogtiszta programokkal működtetni egy számítógépet szinte lehetetlen, és erre ő sem képes. Elég egy próbaverziót fennfelejteni a gépünkön, máris jogot sértünk. A felmérések szerint a ...
    2013. december 11.
  • Iskolások és a szabadidő
    Mindaddig, amíg a társadalmak a gyereket miniatűr felnőttnek tekintették, sok egyéb mellett a gyerek szabadidejének eltöltésével kapcsolatos kérdések sem foglalkoztatták a gondolkodókat. Az igazi változást ezen a téren is a 18. század, a polgárosodás ...
    2003. május 27.
  • Forgatókönyv
    Az általános forgatókönyvet a négy alábbi lépésben tárgyaljuk, folytatólagosan Tervezési szakasz Szervezési szakasz Lebonyolítási szakasz Tevékenységek a rendezvény után Szervezési szakasz Forrásteremtés Célja: A rendezvény pénzügyi feltételeinek ...
    2004. január 7.
  • Kísérleti képzés
    A források elosztását különböző tevékenységi körökre kiterjedő határozat szabályozza. A határozat többek között az alábbiakat rögzíti: Az intézet azzal járul hozzá az INFO XXI. akcióterv megvalósításához, hogy kísérleti információtechnológiai programokat ...
    2003. november 28.
  • A kétnyelvű oktatás
    A különböző nyelvi szocializációval, nyelvelsajátítási folyamattal, eltérő kulturális háttérrel rendelkező gyermek sajátos oktatási lehetőségekkel, nyelvi programokkal találkozhat az iskolában. Azon népcsoportok esetében, amelyek a többségi társadalomtól ...
    2005. május 18.
  • Újra gyereknap!
    Pünkösdi Piknik és Gyermeknap – Zalakaros A zalakarosi sportcentrumban egész nap gyerekprogramok, vetélkedők, sportversenyek és gyerekműsorok szórakoztatják a kicsiket és a nagyobbakat. Ha valaki ideutazna, annak ...
    2012. május 25.
  • Együttműködés
    Bevezetés A felfokozott társadalmi és gazdasági fejlődés eredményeként a mai ember újszerű elvárásokkal és kihívásokkal szembesül a nemzetközi és a hazai munkaerőpiacon is. (...) A tizenévesek - akiknek az életkori sajátosságaiknak megfelelő kihívásokon ...
    2004. július 7.
  • Segédlet
    A Minisztérium a kiadvány elkészítésével a KFPT - Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programigazgatóságot2 bízta meg - a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület és az Országos Közoktatási Intézet közreműködése mellett, összesen 13 közoktatási intézmény ( ...
    2004. február 23.
  • Gondolkodom, tehát...
    (...) Minden ember alapvető joga, hogy az értelme és a tanulási képessége a legteljesebb mértékben fejlődhessék. Ma már nyilvánvaló, hogy mind az egyén, mind valamely közösség fejlődése a képzésen, a tanítás, tanulás minőségén múlik. Mindannyiunk érdeke, ...
    2003. december 14.
  • Médianevelés
    Tudható, hogy a médianevelés tanterveinek eredményes bevezetése azon múlik, hogy a tanárok kaptak-e megfelelő képzést ezen a területen. Ugyanakkor egy médianeveléssel foglalkozó nemzetközi áttekintés az elmúlt évtized végén azt az összegzést tette közzé, ...
    2003. november 22.