A mammutok – azaz két m-mel – az ormányosokkal állnak rokonságban, másik és talán szerencsésebb tudományos elnevezésük, hogy Mastodon. A masztodonfélék valamivel több, mint 30 millió éve jelentek meg a földön, hatalmas testű, nagyméretű agyarral rendelkező, elefántszerű állatok voltak. Legutolsó példányaik kb. 10 ezer évvel ezelőtt pusztulhattak ki. Gyakorlatilag valamennyi kontinensen találtak mammut leleteket, ez széles körű elterjedésükre utal.
A mamutok – azaz egy m-mel – szintén az ormányosokhoz tartoznak, azon belül azonban az elefántfélék családjába, azaz nem a masztodonfélék családjába. Közeli rokonságba vannak a ma is élő elefántfajokkal, de senkit ne tévesszen meg, a mai elefántok nem a mamutok leszármazottai! A masztodonokhoz képest lényegesen később, kb. 5 millió éve jelent meg első képviselőjük, utolsó példányai pedig kb. 3,5 ezer évvel ezelőtt pusztult ki.
Fontos különbségek
Életmódjuk és testfelépítésük terén csupán néhány, érdekes különbséget emelnénk ki. A masztodonok (mammutok) főként magasabb fák leveleit fogyasztották, míg a mamutok legeltek. Lényeges különbség mutatkozott őrlőfogaikban is, a masztodonok fogainak rágófelületét gumók figyelhetők meg, míg a mamutoknál és a ma élő elefántoknál redők. Konkrétumok megemlítése nélkül különbséget látunk koponyájuk és csontvázuk felépítésében, továbbá agyaruk alakjában és méretében.
Akkor térjünk rá a mamutokra
A fogalomtisztázások után térjünk rá a mamutokra! A jégkorszak hatalmas óriásai Észak-Amerika, Afrika északi területein, valamint Eurázsiában éltek. A már említett redős zápfogainak köszönhetően sokféle növényi táplálékot voltak képesek elfogyasztani. Mai ismereteink szerint legalább hét fajuk élt, Európában és Ázsiában főként a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) – senkit ne tévesszan meg a tudományos, latin névben kettő m-mel írják – maradványai kerültek elő.
A gyapjas mamut
A gyapjas mamut nőstény (tehén) és hím (bika) példányai is rendelkeztek agyarral, amely akár az 5 méteres hosszúságot is elérte. Az agyar részben a táplálék kitúrására, részben védekezésre szolgált, a bikáknál az egymás közötti erőfitogtatásban és hierarchia kialakításban is szerepet játszott. Magasságuk valamivel nagyobb volt a ma élő elefántokénál, a legnagyobb példányok marmagassága akár a 4 métert is elérte, míg tömegük akár 1000 kg is lehetett. Hátsó testrészük lényegesen lejjebb volt, így hátuk jelentősen lejtett. Testüket sűrű és hosszú szőr borította. Az akár 70 évig is elélő állatok napjaik nagy részét táplálkozással töltötték, becslések szerint napi 200 kg növényi táplálékot vettek magukhoz és további közel ugyanennyi vizet. Utódokat 3-4 évente hoztak világra, a vemhesség ideje közel megegyezhetett a mai elefántokéval, kb. 22 hónap. Kipusztulásuk okára számos elmélet született, azonban végleges továbbra sincs. Van, aki a túlzott vadászatott teszi felelőssé, még más kutatók az éghajlat melegedésére, megint mások, járványok kitörésével magyarázzák.
Gyapjas mamut leletek
Hatalmas szenzációnak számított, hogy Szibériában 2007 májusában egy teljes kölyökmamut teste került elő fagyott állapotban. Korábban is voltak már hírek, hogy fagyott mamutokat találtak, azonban vélhetően azokat szánhúzó kutyákkal feletették. A Ljuba névre keresztelt bébi megtalálásának misztikus történetét és a tudományos vizsgálatok eredményeit a National Geographic film formájában mutatta be.
Te is megnézheted
2014. november 19-én nyílik a Bécsi Természettudományi Múzeumban az a kiállítás, melynek keretében a mamutbébi teste megtekinthető. A kiállítás 2015. március 2-ig tekinthető meg. Részletes információk itt.
Marsi Zoltán írása
