A Bercsényi család és Hódmezővásárhely – I. rész
2014/04/02 08:00
2082 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Vásárhely körüli apró falvaknak több földesura volt. Ismertebbek a Pósafi, Gyáli Kakas nemzetség nagyobb birtokai. Két tendencia küzdött itt egymással: részint az elaprózódás, a részbirtokok szerzése, részint az akkumuláció, a nagyobb uradalmak kialakulása. A Tamási, a Hédervári, illetve a Szekcsei Herczegh családnak sikerült először jelentősebb összefüggő uradalmi területet kialakítani. Őket Hunyadi János szorította ki a 24 pusztát és 15 falut magában foglaló vásárhelyi uradalomból. Ám Mátyás király ismét szétforgácsolta azt. Jutott belőle a délről menekült Jaksicsoknak, Telegdi Varjas Jánosnak, Gúti Országh Mihálynak, sőt gyermeke nevelőjének, Gersei Pető Jánosnak is. Hunyadi János egykori számtartója, Dóczi Mihály szintén megvetette lábát Vásárhely környékén. Fia, Dóczi Péter temesi főispán a nagy vagyonszerzők közé tartozott. Itteni uradalmát zálogba vétellel is növelte. Népes családja több ágon örökölt a környéken. Szeremlei szavával élve: ezek az urak "éhfarkas módjára törtek egymás ellen". Dóczi Imre lánya, Dóczi Katalin előbb Csulai Móré Györgyné, majd Losonczi Zsigmond felesége volt. Dóczi Miklósnak pedig az első felesége Móré-lány, a második Jaksics Erzsébet. Ezek mind örököltek a vásárhelyi uradalomból. A bonyolult birtokváltozásokat leegyszerűsítve elmondhatjuk, hogy a nagyobb, több falura kiterjedő uradalmak a XVI. században a Dóczi-, a Losonczi- és a Jaksics-örökösök kezén voltak. A legzavarosabb időkben, Gyula várának eleste előtt az ottani tisztek adományleveleket tömegével szereztek a Vásárhely környéki birtokokra.

bercsenyi

Ismeretes, hogy Temesvár hős védőjének, Losonczi Istvánnak fegyver és pénz küldése helyett a király kegyesen megengedte halála esetére a leányági öröklést, úgy az ő két lánya, mint testvére, Losonczi Antal két lánya számára is.

Később a Losonczi Antaltól származó Dorottya feleségül ment Kisvárdai Miklóshoz. Az ő lányuk volt Várdai Kata, aki előbb Telegdi Pál felesége, majd annak halála után második férje lett az a Nyáry Pál nagyváradi kapitány, aki a XVI. század végén "kitört az Alföldre".

Tudjuk, hogy nemcsak a lippai vár, hanem Arad, Nagylak, Csanád is kis időre magyar kézre került. A lippai vár kapitánya ez időben Lugassy János, aki szintén a nagy birtokszerzők sorába tartozott. A solymosi vár tartozékainak megszerzése után birtokcserét hajtott végre özv. Nyáry Pálnéval. Szabolcs vármegye monográfiája azt állítja Nyírmadáról, hogy azt a "Lugosi család uralta; e családtól azután cserébe Hód-Mező-Vásárhelyért a bedegi Nyári Pál özvegye szerezte meg". Hát, bizony nagyot téved a monográfia írója, mert éppen fordítva történt. Lugassy János hajdúkapitány, aki a XVI-XVII. század fordulójára megszerezte Lippa, Jenő, Solymos várakhoz tartozó óriás kiterjedésű uradalmakat, vetett szemet az általa csaknem elérhető közelben fekvő vásárhelyi birtokra. Özvegy Nyáry Pálné Várdai Kata nem sok hasznot látott a tőle oly távoli birtokból (Királyhelmecen lakott). Kapva kapott hát Lugassy ajánlatán, aki nagymadai birtokát, ugornyai, rohodi részbirtokát és még 3000 forint készpénzt ajánlott a cseréért. Így jutott hát és nem holmi "ősi jusson" Lugassy Borbála Vásárhelyhez, amely birtok apja halála után reá szállott. Apjának köszönhette férjét, Bercsényi Imrét is. Bercsényi az akkori szörényi bánnak volt a fia. A két szülő, jó barátságban lévén, kitervelte a mindkét családra előnyös "érdekházasságot". Bercsényi Imre élt is jogával s holmi jószágelhajtás révén kivívta a vásárhelyiek ellenszenvét. A pozsonyi kamaránál tiltakoztak Bercsényi Imre "minden alapot nélkülöző" erőszakoskodása ellen. Igen ám, de éppen ez időben kezdtek az erdélyi fejedelmek birtokleveleket osztogatni az udvarukban hemzsegő vitézeknek, uraknak. A vásárhelyiek néhány évtized múlva nemcsak elfogadták Bercsényi földesuraságát, de védelmet is tőle vártak a kapzsi "új földesurak" ellen.

Bercsényi Imre királyi kamarás neje, Lugassy Borbála 1636. április 7-én II. Ferdinánd királytól "nova donációt" kért és kapott a mezővásárhelyi uradalomra. Az adománylevélből idézünk: "Nemes Lugassy Borbála úrnő iránti kegyelmességünktől viseltetvén: Csanád vármegyében fekvő Pörös, Kuthas, Mogyorós, Fecskés és Vásárhely nevű jószágokat teljesen és egészen, mint amelyeknek említett Lugassy Borbála úrnő és ősei és elődei régtől fogva mindenkoron békés és háborítatlan birtokában valának s azokat ő most is békésen bírja, aminthogy azokról elégséges jószágos leveleik is voltak, azonban az elmúlt háborgó idők és zavargások miatt ide-oda való költözködések közepette e leveleik tőlök, amint állítja, elidegeníttettek vagy elvesztek" stb... Az első fogalmazásban a felsorolás így (- helyesen!!) szólt: "Oppidum nempe Mező-Vásárhely ac praedia deserta Kutas et Fechkés nuncupata" etc... Ezt a szöveget átjavították imígyen: "Totales et integras Comitatu Chianadiensi existentes"... Hát igen... Mit tudták azt Bécsben, hogy Pörös-Kutas nem két külön helység, s azt a Gúti Országh Mihály és Szeri Pósafi leszármazottak, a Macedóniai, a Geszti és a Gyimesi Forgách családok közt folyt nagy per, azaz 1560 óta mindig is Pörös-Kutasnak nevezték. De Mogyorós-Fecskés sem két külön helység, csak a neve összetett, és már 1456 óta így fordul elő az oklevelekben. Az persze nem csoda, hogy Bercsényiné mindezt nem tudta. Talán sohasem járt a vásárhelyi uradalomban, hiszen régen török kézre került már ismét a lippai vár, meg a solymosi is. Azt azért illett volna tudnia, hogy nem volt ez a birtok az ő "ősei és elődei" háborítatlan birtokában. Nem lehetett ő már olyan kislány, amikor az édesapja megszerezte.

Az adománylevél kérése idején a Bercsényi család Pozsonyban (ma: Bratislava, Szlovákia) lakott, háza volt Nagyszombatban (ma: Trnava, Szlovákia) is. Erdélyi birtokaiknak már nem sok hasznát vették. Pedig jócskán volt Maros-Torda, Fejér (Alsó-Fejér), Kisküküllő és Doboka vármegyében. Valamivel szorosabb kapcsolatuk volt a Partiumban és a Hódoltságban fekvő Bihar, Zaránd, Szörény, Arad megyei 17 uradalommal. A Csongrád és Csanád vármegyei, föntebb emlegetett Mező-Vásárhely környéki puszták után a vásárhelyiek időnként még fizettek is, mint később látni fogjuk. Nyilván a fő jövedelmét a családnak azok a felső-magyarországi birtokok adták, amelyek nevei a magyar történelemből is közismertek. Így pl. Nyitra vármegyében Brunóc, Temetvény, Galgóc, Pöstyén, Bánka stb., Bars vármegyében az Alsó-Pélhez tartozó uradalmak, a szakolcai ház. Esztergom megyében zálogos birtokok, Zemplén vármegyében a kiterjedt Homonnai-uradalom 48 uradalma Őrmezőtől Felsőbarkócon át Alsójablonkáig.

1639-ben báró Bercsényi Imre Prága mellett hősi halált halt a svédek ellen vívott csatában. Özvegye nevelgette a Nyitra és Bars megyei Bercsényi-birtokokon a négy árvát. Erzsébet zárdába vonult. Lászlóval sok baj volt, italozó életmódja miatt. Az ő hibájából került török kézre Damásd vára. Ezért Erdélybe menekült.

Imre, érsekújvári tiszt lévén, gáláns kalandokba keveredett, miért is szintén Erdélybe menekült. Miklós fiatal gyermekként anyjával maradt nagyszombati házuknál. Az Erdélybe távozott világfiak kikövetelték a maguk jussát a vagyonból. Az osztás 1646-ban végbement, azzal a kikötéssel, hogy Imre nem fogja molesztálni a vásárhelyi jobbágyokat. Ugyanis Lugassy Borbála csak a nagyszombati házat, a pöstyéni (ma: Piestan, Szlovákia) és a mezővásárhelyi jövedelmet tartotta meg magának és Miklós nevű serdülő fiának. Bármilyen hihetetlen - az iskolai tanulmányaink ellenére -, a vásárhelyiek küldözgették az árendát távoli földesuruknak. Így pl. 1642 pünkösdjére is vittek föl pénzt. De máskor is az ő árendájukból törlesztgeti az özvegy a váci püspöktől fölvett adósságait. Később Miklós is bátyjai után ment Erdélybe. Végigküzdötte velük a moldvai és a lengyelországi harcokat. Rákóczi György adománylevelet is adott neki Vásárhelyről. A gyalui harcokban elesett Imre. Miklós is mindenét elveszítve tért vissza Felső-Magyarországba. Ott Forgách főkapitány az érsekújvári (ma: Nové Zámky, Szlovákia) várban törzstisztként alkalmazta. Közben feleségül vette Rechberg-Rothenlöwen grófnőt. 1665-ben fia született a temetvényi várban.

Számunkra kissé szokatlan, hogy 1665 áprilisában Bercsényi Bécsben, az udvari kancelláriánál megbízó levelet állíttatott ki "hódmezővásárhelyi javainak jószágigazgatója s inspektora, Szél Miklós számára", aki őt a hatóságok előtt jogainak megóvásában képviseli. Különösen a Borsod és Csongrád egyesült vármegyék székén akadt sok dolga. Szeremlei feldolgozott néhány idevágó peres iratot az 1667., 1668., 1669. évekből. A tanúkihallgatási jegyzőkönyvekben a szomszédos helységek jobbágyai vallanak arról, hogy Vásárhely földesurának Bercsényi Miklóst ismerik. Básthy Jánosné, Pap János diósgyőri kapitány, Cserépy György ellen kellett fellépni. A vásárhelyiek olykor-olykor fölmennek földesurukhoz, ha nem is mindig taxával, de legalább annak csökkentése kérésével. Így pl. 1677-ben írja Bercsényi: "Énnekem az alföldi (hódmezővásárhelyi) embereim is voltanak némely nap itten, azok beszélik s mind írják kimondhatatlan táborát az töröknek... Csak az egy városomnak is, úgymint Vásárhelynek ötezer constantinapoli kila árpát kellett az táborra szolgáltatni s készpénzt többet háromezer forintnál..."

Herczeg Mihály
ny. levéltárvezető
MNL Csongrád Megyei Levéltára, Hódmezővásárhely

Kép forrása: Panoramio