Terjedése

A betegség rossz hygiénés körülmények között élő, túlzsúfolt közösségekben fordul elő járványos formában. A kiütéses tífusz (typhus exanthematicus) kórokozója tehát a Rickettsia prowazeki baktérium. A tetű vérszívó, így táplálkozása során lenyeli a vérben lévő kórokozókat is. Ezeket aztán bélsarával kiüríti. Mivel a tetű csípése viszket, az embert ez vakarózásra készteti, amivel ha felsérti a bőrt, a szennyeződés és vele a kórokozók a vér- és nyirokrendszerbe kerülhetnek. Tehát a betegség nem közvetlenül emberről emberre terjed, szükség van egy tetűre is… A tetű tehát ebben az esetben egy – járványtani kifejezéssel élve - vektor, amely maga nem fertőz, „csak” az általa szállított parazita.

Tünetei

1-2 hetes lappangás után igen magas lázzal, szédüléssel, rossz közérzettel, izomfájdalommal kezdődik a betegség, a 4-7. napon kiütések jelentkeznek, amelyek később bevéreznek. A beteg tudata zavart lesz, torka, kötőhártyái gyulladtak, hörghurut is kialakulhat. Részben a toxikus állapot, részben a bevérzések miatt szívizom-károsodás vagy súlyos agyi tünetek is felléphetnek. Ilyen pl. a delírium, hallucináció, de beszédképtelenség vagy siketség. A súlyos, akár kómáig is vezető állapotot a kórokozók által keltett érgyulladások, bevérzések okozzák, amelyek tehát szinte minden szervben megfigyelhetők (szív, agyhártyák, érfalak).

A kiütések először a hónaljban, majd a törzsön és a végtagokon jelennek meg. A kiütések színe sötétlila, és közepén apró bevérzés látható. Bár a kiütések egy hét alatt elhalványulnak, a bevérzés még hetekig látszódik. A tífusz etalitása nagyon magas volt, elérhette az 50–60 %-ot is. Gyógyulás sokáig, 6-8 hétig is tarthat.

A beteg szervezetében még a gyógyulás után is évtizedekig lappanghatnak a paraziták, ezért bár ő maga már nem betegszik meg, egy járvány újbóli elindításában szerepe lehet, ha tetves környezetbe kerül. A kórokozó vegyszerekre  (pl. DDT) és hőhatásra igen érzékeny, így lehet védekezni ellene.

Mednyánszky László: Vakarózó katonák

A tífusz története

Ez a járvány is Ázsiából származik. Első megjelenése Európában a XV-XVI. század fordulójára tehető. Granada 1489-es ostrománál írták le először a jellegzetes tüneteit, legközelebb Veronában jelent meg 1505-ben a járvány. Magyarországra vélhetőleg 1542-es hadjáratban került olasz zsoldosok révén.

A kiütéses tífusz tehát a XVI. századtól kezdve végig kíséri az európai hadtörténetet. A XVI-XIX. század elejéig tartó korszak a nagy hadseregek mozgatását igénylő háborúk kora, gondoljunk csak bele a XVI-XVII. század a török hadjáratok sokaságát hozta, 1618-1648 között zajlott a hatalmas pusztulást hozó harmincéves háború, ahol kb. 8 millióan haltak meg pestisben és tífuszban. Aztán következnek a XVIII. század elejének hatalmi harcai: a spanyol örökösödési háború és az északi háború is sok katona mozgását igényelte. A korszakot pedig a napóleoni háborúk sorozata zárja. A Moszkvából visszavonuló Napóleonnak több katonáját ölte meg a fertőzés, mint az orosz fegyveresek… S ez a sok-sok hadmozgás kedvezett a járvány terjedésének, hiszen a rendszerint katasztrofális higiéniai körülmények között élő katonatömegeknél jobb „alapanyag” nem kell a tetű elszaporodásához.

Napóleon visszavonulása Moszkvából

Magyarországon a török háborúk után legközelebb csak 1809-ben, a napóleoni háborúk idején fordult újra tömegesen elő, de helyi tífuszjárványok az 1830–1840-es években többször is jelentkeztek.

A modern kor nagy háborúi is lehetőséget adtak a tífuszjárványra, hiszen több millióan haltak meg az első világháború keleti frontján a fertőzésben. Azt, hogy ebből mennyi volt magyar katona, nem tudjuk. A járvány utolsó tömeges előfordulása a második világháború végén következett be Európában, azóta csak kisebb gócokban üti fel a fejét a szegényebb, elmaradottabb területeken. Ma védőoltás is létezik ellene, az antibiotikumos kezelésnek köszönhetően a halálozás pedig kb. 2%.

„Morbus hungaricus”

Ahogy azt már a tbc-ről szóló cikkben is szerepelt, az ún. rettegett magyar betegség vagy magyar kór elnevezést először egy marburgi katonaorvos használta a XVI. század közepén a török elleni háborúkban részt vevő, magyar területeken állomásozó császári katonák között pusztító fertőzésre. Ez a szennyezett ivóvízzel terjedő kiütéses tífusz volt… Kétes dicsőség?

Farkas Judit cikke