Egyesületükben hagyományos szlovén ételeket bemutató rendezvényt szerveztek, melyre az ételeket a tagok otthon készítették el, és a találkozón együtt fogyasztották el. Találkozóikon és rendezvényeiken - különösen, ha rábavidéki vagy szlovéniai csoportot fogadnak – rábavidéki népdalokat énekelnek.  Egy saját énekkart is szeretnének létrehozni. 2006-ban a Szlovén Köztársaság Nagykövetségétől harmonikát kaptak, melyen az egyik egyesületi tag játszik. Így színesítik rendezvényeiket. Egy fiatalabb apátistvánfalvi származású nő határőrhöz ment feleségül és Budapestre költözött. Itt olyan állást talált, ahol hasznosíthatja szlovén nyelvtudását és a rábavidéki szlovénekért is dolgozhat. Nyáron egy hónapot tölt Apátistvánfalván, de nagyobb ünnepekkor valamint családi   események   alkalmából    is   meglátogatja   szülőfaluját.    Édesanyja   alkalmanként hagyományos   rábavidéki   ételeket   főz   neki,   amelyekhez   a   Pesten   született  unoka   is hozzászokott. Az újévi korbácsolástól a lány ugyan először megijedt, most pedig már várja is, hogy a férfiak „felköszöntsék". Húsvétkor a házuk udvarán tüzet gyújtanak és karbiddal durrogtatnak. A nő jobban érzi magát a Rábavidéken, mint a nagyvárosban. Szívesen jár az egyesület rendezvényeire is, amelyek az otthoni hangulatot idézik fel.

„ Otthon minden nyugodt, zöld, friss, ott mindenki ismer és mond egy jó szót nekem. Itt még a szomszédokkal sem ismerjük egymást. Amikor az apátistvánfalvi színjátszókör nálunk járt, lehunytam a szemem és az otthoni konyhában éreztem magam. "

Egy   középkorú   férfi   Szakonyfaluból   költözött   Budapest   XVIII.   kerületébe.   Feleségét Rábatótfaluban ismerte meg, amikor az nagymamájánál nyaralt. A Rábavidéken házasodtak össze. A felesége hagyományos módon még ajándékot is gyűjtött az ifjú párnak a férj szülőfalujában. Vőfélyük is volt, a lakodalmat a kultúrházban tartották, arra hagyományos módon készültek:

"A lakodalom előtt régen tojást, tyúkokat, lisztet, vajat hordtak össze, ma már pénzt adnak. Most már nem sütnek otthon, a cukrászdában vesznek süteményt és tortát. Nálunk még úgy volt, hogy kedden hozzáfogtak a sütéshez és péntekig sütötték a süteményt. Szombaton jött a főszakácsnő és csak a hússal foglalkozott. "
Az említett férfi korábban aktívan részt vett faluja kulturális életében. Abban az időben az emberek többet jártak össze.

„A  rábavidéki falvak megváltoztak,  az emberek régen jobban összetartottak.  Esténként beszélgettek, kártyáztak a kocsmákban, énekeltek. Ma már ezt nem látni. "
Egy középkorú budapesti háziasszony ma is úgy főz, ahogy szülőfalujában, Felsőszölnökön volt szokás:

„Többnyire olyat főzök, amit otthon is főztem: dödöllét, tejfeles uborkát, burgonyagánicát és aludttejet. Mindig házi tejet veszek és azt altatom. Kukoricagánicát, olajos babot, főtt babos káposztát, búza- és burgonymálét eszünk. Tökmagolajat is használunk. "

Az adatközlő nő édesanyjával és lányával költözött Budapestre. Édesanyja annyira félt a széles Duna vizétől, hogy lányát i s arra kérte, ne dolgozzon olyan munkahelyen, ahová hídon kell átjárni.

„Ne járj a hídon át dolgozni, mert beleesel a Dunába — mondta édesanyám, ezért többnyire. Pesten dolgoztam."

Az adatközlő megboldogult férje egykor határőr volt Felsőszölnökön. Annak idején a férj szülei ellenezték az esküvőt, mert menyasszonya szlovén nemzetiségű volt. Otthoni szokás szerint ajándékot is járt gyűjteni a faluban, amelyet választottja ellenzett. A falujában élő fiatal férfiaknak nem tetszett, ha egy helybeli lány a falun kívülre házasodott.

Ezért egyes házaknál kevesebb ajándékot is kapott, mert elhagyta faluját.

„Leginkább a Békavárosban kérdezték, hová megyek. Igen? Szombathelyre? Akkor csak két tojást adok. "

Az esküvőjén magyar vőfély, illetve két magyar és egy szlovén koszorúslány volt. Amíg három generáció élt együtt, lánya beszélt szlovénul. Amikor Horvátországban nyaralt, jól jött neki a nyelv ismerete. A szentgotthárdi textilgyárban - az  1970-es évekig - sok rábavidéki szlovén dolgozott. Amikor ott már nem  volt  munkalehetőség,  szombathelyi  és  budapesti  textilüzemekben helyezkedtek el. Egy fiatalabb férfi is így költözött Budapestre, ahol egy erdélyi magyar leányt vett el feleségül (két kisebbségi házassága). Az önkormányzat rendezvényein gyakran, otthon pedig rendszeresen készít hagyományos ételeket (olajos babot, burgonyát, dödöllét, vargánya-,  bab- és burgonyalevest,  burgonyamáiét stb.) Újévkor otthon mindig egy vízbe mártott fenyőgallyal kíván „frisseséget" feleségének az egész évre. Ha barátaival ünnepel, akkor a társaság magyar nőtagjait is „meghinti vízzel" és szlovén köszöntőverset mond, így kívánva jó egészséget és szerencsét az új évre. A magyaroknak tetszett a szokás, még pénzt is adtak neki úgy, mint Felsőszölnökön. A budapesti szlovének szervezettségéről és rendezvényeiről az a véleménye, hogy „ még nem olyan, mint Szombathelyen, több embert kellene beszervezni. "

A Budapesten élő rábavidéki szlovének szívesen járnak vissza szülőfalujukba és gyermekeiket is magukkal viszik. Több példa van arra is, hogy fiatalok a Rábavidéken ismerkednek össze, megházasodnak, majd Budapesten élnek.  A Rábavidékhez leginkább az ételek és egyes szokások kötik őket. Egy rábatótfalui házaspár egy mindenszentekhez kapcsolódó szokást is megőrzött:

„Budapesten a feleségem épp úgy tesz, mint otthon. Rétest süt, almásat, mákosat meg üresét és kirakja az asztalra a lelkecskéknek. "

Egy idősebb értelmiségi, aki Rábatótfaluból költözött Budapestre, így foglalta össze azt, ami más Rábavidékről elszármazott szlovénre is jellemző:

„Ahogy az ember öregszik, egyre többet gondol a Rábavidékre. Az emberek azért mentek el onnan, mert nem volt munkalehetőség. A legjobb az lenne, ha az ember ott dolgozna, ahol felnőtt. A második és a harmadik generáció már másképpen gondol arra a vidékre. "

Egy másik felsőszölnöki származású interjúalany újévkor ugyancsak „vízzel frissíti" feleségét és lányát. „Először furcsa volt, ma már a nők várják is. Szlovénul mondom nekik, hogy 'legyenek egészségesek'...". Az egyesülettel szívesen utazik Szlovéniába, ahol szerinte az emberek mások. „Szlovéniában az emberek nyugodtabbak, az arcokon nem látható szomorúság.  Jobban mernek vidámak lenni, mint mi Magyarországon. "

Ritka az olyan család a Rábavidéken kívül, amelyben otthon szlovénul beszélnének. Az egyik ilyen család Budapesten él. A szülők a gyermekekkel otthon természetes módon szlovénul beszélnek, amit azok ugyancsak természetesnek találnak.

„ Otthon majdnem mindig szlovénul beszélünk, a gyerekekkel is. Ók maguktól tanulták meg a nyelvet, a felsőszölnöki nyelvjárást beszélik. A lányom és a fiam irodalmi szlovént is tanul. Jobban beszélnek, mint a szolnoki gyerekek. Ha azoknak szlovénul mondok valamit, csak néznek, mintha angolul beszélnék. Hogyan, hát te nem tudsz szlovénul? A, én nem tudok. Az a probléma, hogy otthon nem beszélnek szlovénul és az utcán vagy bárhol máshol inkább magyarul beszélnek.  Ahol a családban a szlovén nyelvet használják,  ott a gyerekek is megtanulják. A lányom még angolul is könnyebben tanul, mert tud szlovénul. "

A megkérdezett adatközlő, ha családjával a Rábavidékre ment, a nagynénjénél lakott. Amikor nem    tudtak    mindenszentekkor    hazamenni     Felsőszölnökre,    Budapesten    készítettek papírvirágokat és hazaküldték őket, hogy abból csináljanak koszorút a sírokra. Egyébként ez a család gyakran látogatja meg szülőfaluját és figyelve a változásokat állapítja meg, hogy az emberek már nem járnak úgy össze, mint régen:

„Ott nagyon nehéz az élet. Régen összetartottak a szomszédok, segítettek egymásnak. Az öregek elmentek, összedőltek a házak. Mindenki irigy egy kicsit a másikra és inkább mindent egyedül csinál. Valami megváltozott. Köpeszteni, kukoricát morzsolni és tollat fosztani olyan vidám dolog volt. Most bezárkóznak és nézik a tévét. Mi itt Pesten nem sokat nézzük."

Mukicsné Kozár Mária