A hódmezővásárhelyi zsidó hitközség múltja és jelene I.
2014/12/17 08:00
1251 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az 5761. zsinagógai évet figyelembe véve mind a mai napig több mint két és fél évszázados múltra tekint vissza a hódmezővásárhelyi zsidóság.

Vásárhelyt és pusztáit már 1709-ben haszonbérbe vette gróf Károlyi Sándor (1669-1743), majd 1722. augusztusában Schlick tábornoktól 30 ezer rénes forintért meg is vásárolta. A 118 ezer kat. holdat kitevő csongrád-vásárhelyi Károlyi uradalomban már dolgoztak zsidók; letelepedésük nem lehetett tömeges, hiszen az országba az osztrák, morva, német, lengyel zsidók betelepedése is szórványosan történt. Károlyi Sándor toleráns szemlélettől vezérelve, ha korlátozottan is, de törődött a zsidókkal, oltalmazta őket, hiszen 1724-ben Pozsonyból küldött rabbit Nagykárolyba. II. József türelmi rendeletével jelentősen javult a zsidók helyzete.

A zsidók Vásárhelyen ekkor még nem kaptak letelepedési engedélyt. A környező falvakról, pusztákról, tanyákról már zsidó kereskedők is árultak a piacokon, vásárokon. 1748-ban egy Jakab nevű zsidó pálinkát szállított és árusított, amiért 60 korbácsütésre ítélték, mert tiltott áruval kereskedett. Nem a szesztilalom miatt, hanem azért, mert Károlyi a korcsmáltatás jogát a városra ruházta át. Két év múlva a hatóságok már elégtételt szolgáltattak egy másik zsidónak, akit bizony egy perpatvar kellős közepén alaposan orrba vertek.

A városban letelepedett boltosok görögök voltak, a zsidók nagy része csak vándorkereskedő. 1786-ban viszont a tíz kereskedő közül három zsidó. A féltékeny konkurencia a zsidókat a pusztai kutak megmérgezésével vádolta meg. Apró bolti cikkeket, nyersbőröket árultak, kocsmákat béreltek. A Károlyi-uradalom pártfogásba vette őket, előmozdította kereskedelmi tevékenységüket.

A vásárhelyi zsidóság első nemzedéke között 1800-ban már ismeretesek a Fülöp, Politzer, Steinbach és Vodjáner nevű családok. 1810-ben kóser bort is mérhettek. A letelepedési engedéllyel a városban a számuk gyarapodott, s megindult a hitközségi élet kialakítása. 1810 és 1820 között Deutsch, Schwabach, Schwájger és Spitzer nevű zsidókról szerzünk tudomást. Nagy Ferenc a Tudományos Gyűjtemény 1819-i évfolyamában megjelent forrásértékű munkájában 28 zsidó lakost említ az 1816. esztendőben.
Templom hiányában házaknál tartották meg a szertartásokat. 1818-tól Müller Mihály töltötte be a mohél tisztségét, de emellett más vallási funkciót is ellátott. Forrás hiányában nem ismerjük, hogy mikor nyílt meg a Tuhutum utcai zsidó temető. A legrégibb sírkövek 1830 és 1831 évekből valók. A legrégibb sírköveken héber felíratok olvashatók, az 1900-as évektől találhatunk héber és magyar nyelvű véseteket.

1831-ben a hatóságok is elismerik a vásárhelyi zsidó közösséget, s lélekszámuknál fogva kötelezték őket arra, hogy tegyenek eleget a katonaállíttatásnak, valamint továbbra is fizessék a türelmi adót.

1833-ban kérvényt nyújtottak be gróf Károlyi Györgyhöz (1802-1877), Vásárhely földesurához templomépítés végett. Bár a kérvény elbírálása kedvező volt, a telek átadására mégsem került sor. 1834-ben viszont megvesznek egy beltelket a rajta található épületekkel együtt. Az adásvételi szerződés aláírói a hitközség részéről Politzer Lázár és Wodjáner Sándor voltak. A hitéletet ugyanettől az évtől kezdve a nyitrai származású Steiner Izráel rabbihelyettes irányította. A negyvenes évek elején Grünhut Ábrahám rabbi is itt működött. A hitközség ekkor 38 családfőből állott. 1842-ből részletesebb adatokkal is rendelkezünk. A megyei összeírás szerint 43 családfő, 43 feleség, 70 fiú, 69 leány, egy zsidó szolga és 8 hozzátartozó élt itt. A letelepedett zsidók között találunk tollkereskedőket, rőfösöket, kocsmabérlőket. A mesteremberek között akadt üveges, pék, szűcs, órás, lakatos, több szattyánkészítéssel foglalkozó legény. A zsidó iparosok munkáját maga a város is igénybe vette. Az elöregedettek és szegények eltartásáról a többiek gondoskodtak.

1838-ban Böhm Móricz zsidó orvost a város sebészének választották meg. A hitközség létesítményei közben gyarapodtak: "közfürdőházukat" keresztények is használhatták, rituális fürdőt, azaz mikvét is építettek. 1844-től kezdtek rendszeresen anyakönyvet vezetni. 1847- ben az uralkodó felmentette a zsidókat a türelmi adó fizetése alól, de a vásárhelyieket még 4976 frt. 14 kr. váltság megtérítésére kötelezték.

Rövidesen találtak helyiséget a gyermekek vallási nevelését szolgáló iskolának. Az 1839-ben vásárolt Kecskeméti-féle ház már nem bizonyult megfelelőnek a korszerű oktatásra. A zsidó elemi népiskola 1844-ben épült föl. A hitközségi iskola első tanítója Wilheim Albert volt. A héber tantárgyakon kívül előkelő helyet kapott a magyar nyelv, a mennyiségtan, a történelem; a tanítás tanterv szerint folyt.

A hitközség jövedelmét az adó (gabella), a tandíj és az alapítványon kívül a fürdő bérbeadásából származó bevételek képezték. Egyházi és vallási célokra sokkal többet adóztak, mint a keresztények. Az említett bevételi forrásokon kívül szerepelt még metszési illeték, a templomi ülőhelyek árai borsosak voltak, ezentúl nem ritka az adózások mértéke.

A vásárhelyi zsidóság 631 hívével 1848-ban a város jelentős gyülekezetének számított. 1848. május végére az országban mindenütt sikerült elfojtani a zsidóellenes zavargásokat. Az 1848-as áprilisi tör  vények nem rendelkeztek a zsidóságról, nem vették fel a zsidókat a városok választópolgárai közé. A zsidóknak az emancipációért harcoló része is, a csalódottság ellenére is, a forradalom és az önvédelmi harc ügye mellé állt 1848-49-ben. A többi felekezet fiaival együtt vette ki részét a békés hétköznapok munkájából, mint ahogyan a haza rendelkezésére álltak akkor is, mikor fegyveres szolgálatukra volt szükség. Ennek is tulajdonítható, hogy Hódmezővásárhelyen 1848-49-ben nem került sor antiszemita zavargásokra. A 127 családfőt számláló zsidóság negyven nemzetőrt adott, s ami országos kitekintéssel is figyelmet érdemel, közöttük hárman voltak 50 év felettiek, a legidősebb az 59. életévét is betöltötte.

A magyar honvédseregben szép számmal harcoltak vásárhelyi zsidók. Tisztek: Brück Mózes főhadnagy, Groszmann Ignácz alhadnagy, Steiner Samu hadnagy, valamint őrmesterek, tizedesek, közhonvédek.

A zsidó iskolánál működő tanítók közül kettő küzdötte végig tiszti rangban a szabadságharcot: Ungár Mór és Oesterreicher Mór hadnagyok, ők csak 1849 után kerültek a vásárhelyi zsidóiskola kötelékébe. Wodjáner Zsigmond Damjanich vörössipkás őrmestereként adta vitézségének tanújelét. Grünhut Ábrahám rabbi 1877-ig, haláláig állt a vásárhelyi gyülekezet élén.

A szabadságharc után a megtorlás egyaránt érintette a vásárhelyi zsidóságot is. A nagy mennyiségű hadisarc fizetésének kötelezettsége súlyosan érintette a hitközséget. A vásárhelyi zsidóságot 1620 forint hadisarc terhelte. A pénzbeli büntetésnél is jobban sújtották a zsidóságot jogaik csorbítása. Öt vásárhelyi zsidót soroztak be az osztrák hadseregbe. A császári biztosok ellenőrizték a hitközségek működését. A zsidó vallású ifjak házasságkötését is külön hatósági engedélyhez kötötték. Megszigorították a zsidók letelepedését a városban.

Szigeti János 
tanár