A derengő halál
A merkantilisták gazdasági megfontolásból szorgalmazták az élet meghosszabbítását, majd Bentham, az utilitarizmus képviselőjeként az emberi hasznosság jegyében érvelt, és az élet fokmérőjének a boldogságot tartotta. A romantika is hatással volt az eutanázia kérdésére, s ennek következtében számos értekezés jelent meg az orvosi felelősségről, számos esetben propagálva a passzív eutanáziát. A pozitivisták az élet mindenáron való fenntartását tekintették alapfeltételnek, ezzel szemben az egzisztencialisták az egyén döntésére kívánták bízni az élet vagy önkéntes halál kérdését. Ezek az elméletek azonban alapvetően a passzív eutanázia kérdésében foglaltak állást, az aktív eutanázia alkalmazására vonatkozó koncepciók ugyanis csak akkor merülhettek fel, amikor két lényegi feltétel érvényesülhetett. Egyfelől már nagy bizonyossággal ki tudták mondani, hogy egy betegség ténylegesen gyógyíthatatlan-e, másrészt pedig felismerték azokat az eljárásokat és szereket, amikkel a fájdalmak hatásosan csillapíthatók voltak. Az első, aktív eutanáziával foglalkozó cikket ifj. Samuel D. Williams közölte, s ebben a jó halál propagálása mellett fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy az eljárást csakis körültekintően szabad alkalmazni: „… minden szükséges óvintézkedést meg kell tenni, hogy az e kötelességgel való bármilyen lehetséges visszaélést meg lehessen akadályozni; és hogy minden kétségen kívül meg lehessen állapítani, hogy a szer alkalmazása a beteg kifejezett kívánságára történt.” (Blasszauer, Bp., 1984, 25.)
A tudomány fejlődése következtében a századfordulón már rendszeresen jelentek meg az eutanáziával kapcsolatos írások, sőt egymást követték a benyújtott, igaz, ekkor még rendre visszautasított törvényjavaslatok is.
A XX. század fordulatokban gazdag megközelítései
1921-ben a Német Birodalmi Gyűlésben merült fel az a törvényjavaslat, ami felvetette, hogy a gyógyíthatatlan beteg halálba segítése legyen jogszerű abban az esetben, ha a nevezett beteg nagykorú, és a betegség gyógyíthatatlan voltát három orvos is kijelentette. A beterjesztő, Binding, ha sajátos szóhasználattal élt is, új érvvel állt elő: „Semmiféle módon nem vonható kétségbe, hogy vannak olyan életek, amelyeknek a halál megváltás, és ugyanakkor a társadalom és az állam is egy olyan tehertől szabadul meg, melynek vállalása azon kívül, hogy példát ad a legnagyobb önzetlenségre, a legkisebb hasznot sem hajtja.
De ha ez így van, akkor a jogrend az előtt a kérdés előtt áll, bele lehet-e egyezni az illetők antiszociális továbbélésébe, vagy meghatározott feltételek mellett engedélyezni lehet a megsemmisítésüket.” (Blasszauer, Bp., 1984, 26.) Tíz évvel később Angliában egy eutanázia-törvényjavaslat kapcsán mozgalom is szerveződött – C. K. Millard erőfeszítései nyomán 1935-ben létrejött az Önkéntes Eutanázia Legalizálásáért Küzdő Társaság, melynek tagja volt többek között H. G. Wells és G. B. Shaw is. Ekkor még hiába határolták alaposan körül a végrehajtás körülményeit, a törvényjavaslatot több változtatás után sem fogadták el. Ennek ellenére nem mondható sikertelennek a próbálkozás, mert ráirányította a figyelmet a haldoklók gondozásának fontosságára. 1938-ban az USA-ban megalakult az Amerikai Eutanázia Társaság, mely arról kívánta meggyőzni a közvéleményt, hogy a kereszténység és az eutanázia között csak látszólagos az ellentmondás.
Az eddigi fejleményeket azonban jelentősen visszavetette a náci Németországban véghezvitt eutanázia-program, mely a szociáldarwinizmus jegyében a korábbi elképzelésekkel szemben a kényszereutanázia módszerét alkalmazta. Az elméleti viták akkor váltak gyakorlattá, amikor 1939-ben egy gyógyíthatatlan gyengeelméjű gyermek szülei levélben fordultak Hitlerhez, kérve gyermekük „kegyes halálának” engedélyezését, amit aztán Hitler háziorvosa végre is hajtott. Ezt követően 1939 októberében kiadtak egy eutanázia-rendeletet, melynek értelmében fogyatékkal élő gyermekek, elmebeteg felnőttek, nemi betegek megsemmisíthetők, vagyis kényszereutanáziának vethetők alá. Ennek (T4 Aktio) eredményeképpen az ún. eutanáziaközpontokban mintegy 270 ezer ember halt meg (köztük 1941-ig 5 000 gyermek is), s az áldozatokon orvosi kísérleteket is végeztek. Egyházi és nemzetközi tiltakozásra azután 1941-ben ugyan leállították a programot, ám hosszú időre korlátozta az önkéntes eutanáziáért küzdők lehetőségeit és eredményeit. Emiatt 1950-ben az ENSZ-ben is visszautasították az önkéntes, gyógyíthatatlan betegekre vonatkozó eutanázia-javaslatot.
Living will
Az 1960-as években azután az orvostudományban olyan nagy horderejű eredményeket sikerült felmutatni, amely új feltételek közé emelte a (főként passzív) eutanázia kérdését. Másrészt egyre több olyan eutanázia-eset fordult elő a világban, melynek „elkövetőit” ugyan elítélték, de nem részesültek igazán súlyos büntetésben, másrészt a közvélemény is egyre nagyobb megértéssel kezelte az ilyen eseteket. A fentiek szellemében gondolta végig az Eutanázia Oktatási Tanácsa (USA) is a living will, az „élő végrendelet” követelményét, melynek hatására újból központi kérdéssé vált a jó halál kérdése.
1974-ben ennek hatására három Nobel-díjas tudós állt ki a „humánus eutanázia”, illetve a méltósággal való meghalás mellett. 1975-ben pedig egy svájci nemzetközi hírű orvosprofesszor vállalt szerepet a passzív eutanáziában, amit így indokolt: „Mindössze azt próbáltam mindig tenni, hogy olyan döntéseket hozzak, melyek összhangot teremtenek az emberiesség, az ésszerűség és a helyes orvosi gyakorlat között – de hiszen ez az, amit az orvostól elvárnak.” (Blasszauer, Bp., 1984, 35.) A nyolcvanas években sorra alakultak az eutanáziát képviselő társaságok, melyek az egyén jogait és a méltósággal történő meghalás követelményét tűzték zászlajukra. 1991-ben pedig az Európai Parlament fogadott el határozatot, melyben az eutanáziával és a hospice-szolgálattal kapcsolatos elveket összegezték. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt két évtizedben számos országban törvényi formában foglaltak állást az eutanáziával kapcsolatban, s több államban engedélyezték az eutanáziát szigorú feltételek mellett. Számos más országban pedig komoly viták folynak a méltósággal való meghalás feltételei kapcsán. Folytatjuk.
További érdekes oldalak:
- Diplomamunka - Az eutanázia és a palliatív medicina
- Kategorizálták a náci orvosi kísérleteket
- A jó halál (Eutanázia), Vál. és szerk.: Blasszauer Béla
Farkas Zoltán cikke
