A morál filozófiátlanítása, avagy az etika biologizálása?
2013/10/09 15:47
1462 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Egy korábbi könyvismertetőnkben (Ridley: Az erény eredete) számoltunk be arról, mennyiben függnek erkölcseink a genetikai összetételünktől, most pedig annak kívánunk utánajárni, van-e egyáltalán hagyományos értelemben vett erkölcs, vagy ténylegesen minden a biológiai kódok és törvények műve. Ez ugyanis többé-kevésbé azt jelentené, hogy sorsunk lényegében determinált, vagyis nem rendelkezünk akkora szabadsággal, mint ahogy azt korábban remélhettük.

A morálfilozófia ingoványos talaja?

„…elérkezett az ideje, hogy az etikát időlegesen kivegyük a filozófusok kezéből és biológiai alapokra helyezzük.” (E. O. Wilson, idézi: Mannhardt, 2004, 81.) Az ilyen típusú szociobiológiai megközelítés az evolúció kettős ismérve jegyében strukturálódik, vagyis az emberi faj léte során is érvényesülnie kell mind a spontán variációképződésnek, mind az ezt követő természetes szelekciónak.

Csakhogy vannak olyan emberi vonások, melyek kulturális és nem biológiai változások eredményei. Ez esetben kultúrán „az emberi társadalmakban élő írott és íratlan magatartási szabályok, szokások, jogi és erkölcsi parancsok összességét” értjük. (Mannhardt, 2004, 41.) Ilyen jelenség többek között a rokonházasság (a vérfertőzés) elutasítása, vagy az ugyancsak a rokonszelekcióból eredeztethető xenofóbia, amely biológiai alapon (az egyed genetikai sikeressége, az inclusive fitness révén) arra ösztönöz, hogy tartsuk magunkat távol az idegenektől, míg a gyakorlati életben az idegenekkel szemben is toleráns magatartásra törekszünk. Ez a látszat ellenére mégsem irracionális magatartás, épp ellenkezőleg, nagyon is pragmatikus, racionális döntés eredménye, csakhogy nem biológiai eredetű, hanem a kultúra által motivált.

Evolúció és Társadalom

Amit az állatoktól tanulhatunk – etológia

Ezt támasztja alá az etológia is, amely tudomány az állatok viselkedéséből (magatartásából) von le érvényes következtetéseket az evolúciós kontinuitásra vonatkozóan. Felismerte, hogy egyenes arányban az idegrendszer bonyolultabbá válásával egyre jelentősebb szerephez jut a tanulás, illetve a viselkedés is egyre rugalmasabbá válik, azaz szerephez jut a tudatosság, a szándékosság. Az állatok genetikailag nem kódolt magatartásformákat nem alkalmaznak, ezzel szemben az ember fenotípusa az idők folyamán jelentősen függetlenedett genotípusától (genetikai meghatározottságától), és többnyire a kultúra által meghatározott magatartásforma szerint jár el, hozza meg és kivitelezi döntéseit. A szociobiológia a kultúra ilyen jellegű önállóságát vitatja, szerinte a kultúra és ezen belül az etika nem más, mint „…egy illúzió, amit a génjeink azért sóztak a nyakunkba, hogy rávegyenek bennünket az együttműködésre.”, ami az ember túlélési esélyeit növeli.

Az önzetlenség ideje

Felvetődik azonban a kérdés, hogy kizárólag a genetikai hajlamok járulnak-e hozzá erkölcseink kialakulásához, avagy a fejlett emberi idegrendszer révén az értelem is szerephez juthat? Induljunk ki abból, hogy a xenofóbia kapcsán is több, akár egymással ellentétes hajlam vezérelhet bennünket: pl. óvakodjunk az idegenektől, és támaszkodjunk a rokonainkra, vagy: nyerjünk meg magunknak minél több idegent, hisz ez nekik is kedvező állapot, másfelől ezáltal előnyökhöz juthatunk az evolúció során. Mi az, ami a helyes választásban eligazít bennünket? Igen, az erkölcs, melynek a „szociális evolúció” (Donald T. Campbell nevezi így azt a folyamatot, mely különböző kulturális és erkölcsi szabályozók révén önzetlen magatartásra és együttműködésre sarkall) során az volt a szerepe, hogy megítélje a különféle hajlamokat, és jóváhagyja vagy letiltsa egyiküket, másikukat. Mivel az ember, hasonlóan az állatokhoz, a biológiai evolúció során az önzés révén tudja evolúciós sikerét biztosítani, így kérdéses, hogy mikor és hogyan fogadta el az önzetlenségen alapuló együttműködést, vagyis mikor alakult ki a kultúra mint nem-genetikailag rögzített viselkedésformák rendszere? Az önzetlenségre való hajlamunk akkor jutott szerephez, amikor kiléphettünk a biológiai evolúció keretei közül, vagyis amikor felismertük, hogy erőforrásaink gyarapíthatók és felhalmozhatók. Ez ugyanis azzal a belátással járt együtt, hogy a rendelkezésre álló erőforrások (pl. élelem) már nemcsak az életben maradást teszi lehetővé, hanem közösségünk további gyarapodását is. Csakhogy ezt az emberi önzés már gátolta, így a közösség olyan szabályok elfogadásában és követésében vált érdekeltté, melyek révén egyfelől biztosították a tagok életben maradását, másfelől ezen túlmenően lehetőséget adott néhányak többletfelhalmozására (gazdagodására) is.

Hogyan tovább?

Az emberi lét evolúciója egy hosszú időre visszatekintő, bonyolult folyamat, mely a kultúra megjelenésével egyre összetettebbé válik. Vajon, a technikai fejlődésünkkel a fentiekben megismert etika tartani tudja-e a lépést? Milyen alternatívák állnak az emberi közösség előtt? Megfelelő válaszreakciókkal eleget tud-e tenni majd az új kihívásoknak? Milyen új közösségi formákra, megoldásokra lesz szükség? Mindezekre és további izgalmas kérdésekre a fentiekben ismertetett gondolatmenethez hasonlóan felettébb tanulságos válaszokat talál az olvasó Mannhardt András kötetében, melynek címe A kultúra elavulása. Okuljon belőle!

További érdekes oldalak:

  • Mannhardt András: A kultúra elavulása – Evolúció és társadalom, Budapest, 2004
  • Bereczkei Tamás: A belénk íródott múlt, Dialóg Campus K. Bp-Pécs, 1998.
  • Bereczkei Tamás: Az erény természete, Typotex, Bp. 2009.
  • http://www.akulturaelavulasa.hu/index.html
  • Antropológiai Internetes Portál
  • Élet és Tudomány

Farkas Zoltán cikke