A hagyományos kultúra ápolása a mosonmagyaróvári szlovének körében
2015/10/22 22:31
1157 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A rábavidéki szlovének a 20. század első feléig uradalmi nagybirtokokra, későbben termelőszövetkezetekbe valamint állami gazdaságokba mint idénymunkások jártak dolgozni a Dunántúlra. A legnagyobb ilyen állami gazdaság Mosonmagyaróváron és Hegyeshalomban volt.

Mosonmagyaróváron (és a szomszédos Hegyeshalomban) a szlovének csak passzív résztvevői illetve szemlélői a különféle programoknak. Farsangi báljukra minden évben rábavidéki zenekari és farsangi maskarákat hívnak meg. A hagyományos kultúra néhány elemét csak a családon belül őrzik.

Az 1960-as évek végén több 18-20 éves lány is járt a Rábavidékről idénymunkára Hegyeshalomba. Többet dolgoztak, mint a magyar lányok, többet is kerestek. Munka közben mindig otthoni szlovén dalokat énekeltek. Egy középkorú felsőszölnöki női adatközlő így emlékezett:

„Sokkal több munkát végeztünk el, mint az itteni magyar nők. Úgy volt, hogy mi naponta hétnyolc sorral végeztünk, ők pedig csak kettővel-hárommal. Kukoricát kapáltunk sötétedésig, amíg láttunk. Munka közben folyamatosan énekeltünk. A magyar nők azt mondták, nem csoda, hogy így tudunk dolgozni, ha mindig vidámak vagyunk. Még mindnyájan tudunk szlovénul, ezt nem lehet elfelejteni. Nem is tudunk jól magyarul. Hogy felejtenénk el akkor az anyanyelvünket? "

Azon rábavidéki szlovének közül, akik az 1970-es évek elején jártak idénymunkára Mosonmagyaróvárra, körülbelül tíz férfi és nő le is telepedett ott. Egymás között és magyarokkal házasodtak. Amíg a mezőgazdasági szövetkezetben dolgoztak, sokat voltak együtt. Amikor családot alapítottak és a gyermekeikről kellett gondoskodniuk, a kapcsolat lazábbá vált. Későbben, amikor a mosonmagyaróvári szlovéneknek már megélhetési problémáik nem voltak, néhányan a gyökereiket is elkezdték keresni. Szlovén önkormányzatot alakítottak és a Szlovén Szövetség valamint az Országos Szlovén Önkormányzat segítségével külön féle programokat szerveznek.

„Sokszor mondtam itt a fiúknak, hogy az nem jó, hogy már nem is köszönünk egymásnak és hónapokig nem találkozunk. Egy dalt sem énekelünk és nem beszélünk szlovénul. Aztán arra gondoltunk, ha már lehetőség van rá, akkor gyűjtsük kicsit össze az embereket. Azért, hogy ez ne tűnjön el úgy, mintha nem is lett volna.

Az önkormányzat elnökének becslése szerint Mosonmagyaróváron körülbelül 150 szlovén él (a családtagokkal együtt):
„Ahogy összeszámoltam, százötvenen vagyunk, de ebben a gyerekek is benne vannak és a harmadik generáció, az unokák is. Ok már a nyelvet nem beszélik, de mégis a mieink, a mi vérünk folyik bennük. "

A hagyományos kultúrát úgy ápolják, hogy rendezvényeikre rábavidéki szlovén kulturális csoportokat hívnak meg, és a műsorokra a többségi magyar nemzet tagjait is meghívják, hogy őket jobban megismerjék.

„Először azzal próbálkoztunk, hogy minél több táncost és énekest hívtunk otthonról. Arra is ügyeltünk, hogy mindig legyen szlovén mise. Ezzel akartuk bevonni a magyarokat, hogy lássák, kik vagyunk, milyen a kultúránk, milyen szép az a szlovén érték, amelyet itt bemutatnak. A magyarokat meg akartuk ismertetni a nyelvünkkel és kultúránkkal. Azt hiszem, ez sikerült. Az összes kisebbség közül nekünk van a legtöbb programunk Mosonmagyaróváron. A városi és a győri elöljárók is eljönnek, mert kíváncsiak ránk. Ezt szeretnénk folytatni. " A mosonmagyaróvári szlovének a hagyományos kultúra néhány elemét csak családi körben őrzik.

„Mindenszentekkor kenyeret és vizet teszünk az asztalra, mert éjszaka eljönnek a lelkecskék. Ezt a szüleimtől hallottam. A szokást úgy kell megőriznünk, ahogy a szüleink mondták. " - véli egy első generációs interjúalany, aki Felsőszölnökről költözött Hegyeshalomba szlovén feleségével együtt. Unokáinak az újévi köszöntőt is megtanította, akik a szokást családi körben gyakorolják is:

Újévkor a fiúk elmennek köszönteni, fenyőággal spriccelnek. 'Egészségesek, egészségesek legyeknek ez új esztendőben. Elegendő kenyeret és bort, de még több lelki üdvösséget kívánok'. Ezt a fiaimnak és az unokáimnak is megtanítottam. "

Étrendjükben még mindig szerepelnek a hagyományos ételek, azokat az unokákkal is megszerettették:

„A feleségem császármorzsát és málét készít. A kedvencem a smarni és az unokáké is. Tökmagolajat használunk. (A feleségem testvérénél, Julinál vesszük 3000 forintért literjét.) Mindkét fiamnak adok belőle, az unokák is szeretik. " A nagypapa unokáját imádkozni és néhány szlovén szóra tanítja:

„A legnagyobb szépen, szlovénul imádkozza az úrangyalát, a miatyánkot és az üdvözlégyet. A szlovén nyelvet nem szabad elfelejteni, az unokákat is kell tanítani. Azt kérdezik, hogy kell szlovénul köszönni. Dicsértessék a Jézus Krisztus. Amikor pedig aludni megyünk, jó éjszakát. " Egy középkorú férfi, aki Felsőszölnökről került Mosonmagyaróvárra és bár magyar nőt vett feleségül, továbbra is fogyasztják a hagyományos ételeket. Felsőszölnökön keltek egybe, a rokonok még a régi otthoni szokás szerint hozták a keresztelői ajándékot Mosonmagyaróvárra. „ Szentestekor böjtölünk, babot főzünk. Húsvétkor elvisszük szentelésre az ételt, a sonkát, tormát, kenyeret, tojást. A héját elégetjük. Otthon, Felsőszölnökön esküdtünk a templomban, az otthoni háznál volt a lakodalom. Amikor a gyerekek megszülettek, ajándékot kaptunk: tyúkot, kalácsot, tojást. "

Egy   magyar   feleségnek   középkorú   szlovén   férje   tanította   meg   néhány   hagyományos rábavidéki étel készítését (káposzta, vargányaleves, habart leves sonkaléből, dödölle, smarni). Véleménye szerint azonban „ nem olyan, mint otthon, de azért meg lehet enni. " Egy idősebb házaspár 1991-ben költözött a fiához. Habár

Mosonmagyaróváron könnyebben élnek, felsőszölnöki otthonukra nosztalgiával emlékeznek:

„Otthon azért jobb volt, több szeretet volt. Itt mindenki magának való, minél több van neki, annál többet akar. Nekünk annyival jobb, hogy nem kell a hegyre mászni, könnyebben élünk. Felsőszölnökön jobbakat ettünk (például vargányát). Itt majdnem minden olyat ehetünk, amit otthon (kávét, kukoricagánicát, dödöllét). A magyar nők olyat nem tudnak főzni, mint mi otthon, nekik nem tetszik a mi ételünk. A magyar nők a húst szeretik. Mi pedig az olajoskrumplit, babot, káposztasalátát, tejfeles uborkát, kukoricagánicát és tepertőt esszük szívesen. A magyarok nevetnek, ez a szegények étele. "

Megtartott szokásaik között külön is kiemelték a „szent böjt" idejét (december 24.), amikor főtt babot esznek: „Megtartjuk azt, amiben felnőttünk". A feleség este úgy imádkozik, amint azt gyermekkorában tanulta („ Őrangyalom, állj mindig oldalamon, a gonosztól óvjál, Jézus szívébe zárjál.")

Mukicsné Kozár Mária