A múlt hírei
2012/11/19 09:49
3485 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Rendhagyó könyvbemutatón jártunk a budapesti Írók Boltjában november 13-án. A SzemTanú című folyóirat írói Márton András főszerkesztő vezetésével összeállították a most megjelent SzemTanú - Történelem napilapstílusban című könyvet, mely hasznos olvasmány minden korosztály számára.

mult_hirei_2

„Exkluzív interjú Pilátussal, oknyomozó riport Attila temetéséről, várható időjárás 100-700 között, slágerlista István király idejéből és a kedvenc újságainkból ismerős más rovatok” – foglalta össze a kiadó a most megjelent SzemTanú című munkát, pontosabb leírást pedig mi sem adhatunk, így inkább arról számolunk be, mi történt az izgalmas és sokoldalú olvasmány bemutatóján.

A könyvből áradó szellemes és könnyed hangnem jellemezte az Írok Boltjában tartott eseményt is. A humoros szemezgetést és az olvasói kérdések megválaszolását hagyományőrző fogadás követte: korhű csemegék és italok és kellemes középkori zene kísérte a könyvbemutatót.

Ám ezt megelőzően a könyv négy készítője, Márton András főszerkesztő, Orbán Eszter szerkesztő, Záhonyi Enikő korrektor és Magyar László András történész, a kötet egyik szerzője szemezgettek az elkészült munkából.

mult_hirei

Először cikkelyeket hallhattunk a kiadványból, melyek egy az egyben a hírek műfaját és stílusát idézték. Olyan „sztorikkal” ismerkedhettünk, mint a megkeresztelt magyarok története, a császári adórendelet, melyet az isteni Diocletianus vezetett be, vagy az a rendkívüli hír, mely az „adást is megszakította”, jelesül, hogy megszületett a Messiás, legalább is a csillagászok számítása szerint. A „híradót” időjárás követte, melyből megtudhattuk, hogy az északi területeken eljegesedés várható, így az állattartó életmód helyett új megélhetési formák kidolgozására lesz szükség.

Az interneten beérkező kérdésekre válaszolva Márton András főszerkesztő elmondta, a napilap stílusú történelmi hírközlés gondolata még a hetvenes években meg fogalmazódott benne, miután a gimnáziumban megbukott történelemből. Úgy érezte, a történelem igazán sokoldalú és színes tudományág, melynek átadásához könnyedebb és érdekesebb formák illenek. Elképzelése szerint az igazán jó történelemkönyvet úgy olvassa az ember, ahogyan a kedvenc napilapjának is nekikezd: először a sportrovatot böngészi át, majd rátér az időjárásra, végül pedig a hírekből szemezget. Ezen elv mentén indult el a nagysikerű SzemTanú című folyóirat, mely a kilencvenes években vált a diákok kedvencévé, majd 2012-re elkészült az első kötet, mely Kr. e. 100-tól Kr. u. 1500-ig öleli fel a történelem eseményeit, korszakait. Márton András elmondta, a könyvet az általános iskolásoktól a nagymamákig mindenkinek ajánlja, hiszen kiváló kiegészítője lehet a történelmi tanulmányoknak, de egyben könnyed szórakozást kínál a felölelt korszak által érdeklődőknek is.

Magyar András Lászlónak, a kötet egyik írójának humoros és izgalmas hírkommentárjaival zárult a könyvbemutató, majd a vendégek fogyaszthattak a középkori tárkonyos fűszerborból, a mandulatejből, a rózsavizes, fűszeres marcipánnal töltött süteményekből, melyek egy XIII. századi mór receptkönyv alapján készültek.

Még több információ a könyvről a honlapon, ahol részletek is letölthetők.

A SzemTanú facebook oldala.