A nemtörődömség ára
2014/03/31 16:09
1169 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Nap mint nap törekszünk a jó életre, vagyis igyekszünk a legoptimálisabb életet élni: minimalizálni a veszteségeinket, maximumra növelni a lehetőségeinket. Sokszor mindent megteszünk azért, hogy valóra váltsuk terveinket és sikeresek legyünk a mindennapokban is. Eközben ritkán ötlik fel bennünk Seneca intelme: „A legrútabb veszteséget mégis a nemtörődömség okozza.” Mit ajánl a római sztoikus a nemtörődömség kiküszöbölésére?

seneca-vertical

Seneca (Kr.e. 4 – Kr. u. 65)

Bár Hispániában (Cordubában) született, de iskoláit már Rómában végezte. Nevelői az újpüthagoreus Szótión és Attalosz voltak, akik a sztoikus életmód felé is terelték. Ügyvédként kezdte pályafutását, majd állami hivatalokat töltött be, de Caligula – irigyelve az ifjú szónok népszerűségét – eltiltotta ettől, majd Claudius császár egy udvari intrikának (Messalina császárnő jogtalanul házasságtöréssel vádolta meg) köszönhetően Korzika szigetére száműzte. Ekkoriban sem volt dologtalan és levert, épp ellenkezőleg, számos művet írt (pl. Consolationes [Vigasztalások]), és ekkor állította össze az Erkölcsi leveleket is. Az új császárné, Agrippina visszahívta és felkérte, legyen az ifjú (11 éves) Nero nevelője. Amikor, Agrippina megölette Claudiust és hatalomra segítette fiát, Nerot, 54-től 8 éven keresztül gyakorlatilag Seneca (és a testőrgárda parancsnoka) irányította a birodalmat. Ezt az időszakot a kortársak aranykorként tartották számon, mivel főként Seneca révén számos jótékony reformot sikerült véghezvinni. (Ekkor szerezte mérhetetlen vagyonát is, ami miatt hiteltelenséggel vádolták a filozófiáját.) Idővel azonban Nero nagykorú lett, és ténylegesen a kezébe vette a hatalmat. A visszaélések és a terror (Nero kivégeztette anyját, féltestvérét, ellenfeleit) közömbösítésére 62-ben császárellenes összeesküvést szerveztek, de leleplezték. Seneca már korábban igyekezett visszavonulni, és az udvartól távol élni, de az összeesküvők egyikeként Seneca is kegyvesztett lett. Ám Nero abban a kegyben részesítette a filozófust, hogy önkezével vethetett véget életének – s ennek Seneca eleget is tett, halála pedig mártírrá avatta.

Miért nem élhetünk filozófia és morál nélkül?

Seneca már tanulmányai kezdetén is kritikusan lépett fel, amikor bírálni kezdte a grammatikai stúdiumokat. Úgy vélte, hogy sem a beszédek, sem a történelem, sem a költészet nem közömbösíti az emberi félelmet, ráadásul a vágyakat sem képesek megzabolázni. Kezdettől fogva a filozófiától várta a megoldást, bár tisztában volt a hátráltató tényezőkkel is. (Apja kifejezetten gyűlölte a filozófiát.)

„A filozófia nem népszerű mesterség, s nem alkalmas a fitogtatásra. Nem a szavakban, hanem a tényekben rejlik.S nem azért alkalmazzák, hogy valamilyen élvezettel agyoncsapják a napot, hogy nyugalommal oszlassák el a csömört: a lelket gyúrja, faragja, az életet szedi rendbe, a tetteket kormányozza, megmutatja, mi a teendő s mi az elhagyandó, leül a kormányrúdhoz, és a válságok közt hánykolódók útját irányítja. Nélküle senki sem élhet zavartalanul, senki sem élhet biztonságban: számtalan dolog esik meg minden egyes órában, amely tanácsot igényel, ezt a filozófiától kérjük.” (Seneca, 1980, 207-208.) Vagy másutt: „Ha filozofálsz, minden rendben. Mert éppen csak ez jelenti az egészséget, anélkül beteg a lélek.” (Seneca, 1980, 203.)

Minden művét – még a természettudományos jellegűeket is – átjárja az etikai érdeklődés, mivel mindenütt azt kutatja, hogyan lehet önmagunkat és másokat is az istenihez emelni. Ezt csakis a lélek által tehetjük, ami nem más, mint „az emberi testben vendégeskedő isten.” (Seneca, 1980, 261) Az állandó vagy permanens boldogság pedig csak az isteneknek adatik meg, az embernek folytonosan meg kell küzdenie érte.

Különösen érdekes színezetet öltenek a senecai levelek-értekezések bírálói szemszögéből nézve. Kritikusai ugyanis azzal vádolták meg, hogy sztoikus tanítása és életvitele szöges ellentétben áll egymással. Miközben elítélte a zsarnokságot, egy zsarnoknak a nevelője lett, miközben kárhoztatta a gazdagságot, maga is hatalmas vagyonra tett szert. Ebből a szempontból is izgalmasak levelei, hiszen ezeket élete végén mintegy számvetésként vetette papírra, mégpedig azzal a céllal, hogy a széles közönség elé tárja.

filozofus-grafika-vertical

Seneca erkölcsi intelmei – minden napra egy tanács

Seneca élete végén Luciliushoz, barátjához írt leveleket, talán azzal a céllal, hogy az epikureus ifjút megnyerje a sztoikus tanoknak. Eközben igen világos és közérthető módon foglalja össze saját filozófiai és etikai nézetrendszerét. Mind a 124 levélben egy, Lucilius által hozzá intézett konkrét kérdésből indul ki, az egyedi esetet mindig arra használja fel, hogy általános problémákat fejtsen föl, s eközben gyakran folytat dialógust a filozófia nagyjaival is. Olyan alapkérdéseket tárgyal, melyek minden kor emberét érintik, amelyek erkölcsi kihívások elé állítják. Ezért is olyan nagy a levelek hatása, mert óhatatlanul is megérinti és elgondolkodtatja az olvasót. Pl. hogyan viszonyuljunk a szegénységhez kérdés kapcsán megtanít bennünket arra, hogy „nem az a szegény, akinek csak kevese van, hanem aki többre vágyik.” (Seneca, 1980, 152.) A természet pedig amellett, hogy lenyűgöz bennünket, változatosságával, törvényeivel arra is megtanít, hogy erényes életet éljünk. Még olyan kérdésekkel is foglalkozik, mint a túlzásba vitt sport, amit jótékonynak tart, amíg a lélek frissességét szolgálja, ám káros, ha elveszi az időt és a lelket rombolja. (15. levél)

A fentiekből is látszik, hogy Seneca az élet praktikus kérdéseivel foglalkozott, olyan gyakorlati etikát tárt az olvasó elé, amit filozófiailag is megalapozott. A levelek hitelességét azzal fokozta, hogy maga is a helyes utat valóban kutató ember szemszögéből közelítette meg a problémákat. Ő maga is kereste az élet igazi értelmét, s ezenközben nem átallt a másik oldaltól, nevezetesen Epikurosztól is megfogadni a hasznos tanácsokat. Ezzel is példát mutatott az olvasó számára, hogy legyen nyitott és őszintén forduljon a valós problémák felé – ugyanis csak így nyerheti el az igazi boldogságot. Mivel Seneca is minden levelét általános útravalóval zárja, írásunkat is egy ilyen szentenciával zárjuk: „Fájdalom, nélkülözés, gyalázat, börtön, száműzetés – minden ami másutt borzalmat kelt, mikor a bölcshöz érkezik, már kezessé vált.” (Seneca, 1980, 377.)

További érdekes oldalak: 

  • Adamik Tamás: Római irodalom, Kalligram K., Pozsony, 2009,
  • Seneca: Vigasztalások. Erkölcsi levelek, Európa K. Bp., 1980,
  • Falus Róbert: Az antik világ irodalmai, Gondolat K., 1980
  • Seneca - Das Leben ist kurz
  • Seneca

Farkas Zoltán cikke