A remeteségtől a szerzetesrendekig
2014/10/21 08:00
1148 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az első szerzetesi mozgalmak kialakulására Egyiptomban került sor (IV. sz.) méghozzá a kereszténység történetének jelentős fordulatainak következtében. Ahogyan lazult a római állam nyomása az őskeresztény közösségekre, ahogyan a nagyobb lélekszámú hívő csatlakozása miatt enyhült az ősegyházra jellemző morális szigor, ahogyan egyre inkább a római állam támogatójává vált a keresztény egyház, úgy jelentek meg azok a csoportok, amelyek ezt a folyamatot élesen bírálták, a közösséget, az elveket fenyegető veszélyként értelmezték.

427px-Diego_Velazquez-Remete_Szent_Antal_és_Remete_Szent_Pál

Az igazi keresztény - e bírálók szerint - aszkéta is, aki elvonul a pusztába, tudatosan vállalja a remeteséget, szemét egyedül Istenre szegezi és a halálról, az elmúlásról, az utolsó ítéletről elmélkedik. Az ilyen ember már nem e világnak, hanem az örökkévalóságnak élt.

"Ora et labora"

A VI. század folyamán próbálták meg - Keleten és Nyugaton egyaránt - törvényileg is meghatározott keretek közé szorítani a szerzetesi mozgalmakat. A keleti területeken egy szerzetesrend alakult, míg a középkori Nyugat-Európában feltűnően gazdag változatosságban jöttek létre ezek a csoportok. A XIII. század végére hat (mások szerint nyolc) jelentősebb típusa alakult ki a szerzetesrendeknek, ezekből kb. húsz további ágazat fejlődött ki. Ezeknek a rendeknek a szabályzatai nemcsak a vallásgyakorlat és a keresztényi élet eszményeit tükrözi, hanem annak a társadalomnak a képét is felrajzolják, amelynek ezek a részét képezték.
529-ben alapította meg Nursiai Szent Benedek Monte Cassinon a kolostort, melynek regulája az elkövetkező évszázadokban szinte kötelező érvényű szerzetei szabályzattá vált. Benedek követői a munkát aszketikus üdveszköznek tekintették: „A henyélés a lélek ellensége. Ezért a testvérek idejük egy részében végezzenek kétkezi munkát, más részét pedig töltsék olvasással […] csak akkor lehetnek igazán szerzetesek, ha kezük munkájából élnek, mint atyáink, az apostolok.” Ora et labora!, azaz Imádkozzál és dolgozzál!

612px-Jörg_Breu_d._Ä._002

Az első reformerek

Ez a felfogás sem volt azonban mindenki számára eléggé aszketikus, voltak, akik a bencés templomokat túlzottan fényűzőnek, az evangéliumi szegénységgel való szembefordulásnak tartották. Az egyszerűség és szegénység elvét hirdette Kölni Szent Brúnó reimsi kanonok, amikor a XI. században megalapította a csaknem állandó hallgatást fogadó karthauzi szerzetesek közösségét.

Ciszterciták

A ciszterciták az ősi, eredeti, szigorúbb bencés regulához akartak visszatérni úgy, hogy közben folyamatosan bírálták az ettől már elhajló, „elpuhult” rendtársakat. A kritika hátterében az áll, hogy az ezredforduló gazdasági virágzása következtében a bencés kolostorok jelentősen meggazdagodtak, s egyre világiasabb értékek felé kezdtek vonzódni a kolostorok lakói. Ezzel a folyamattal kívánt szembehelyezkedni a cluny-i reform, melynek célja az egyház megtisztítása és az eredeti szerzetesi értékrend felelevenítése volt. E közösség igazi felvirágzása Szent Bernát korára tehető, akinek vezetésével a közösség új kolostorokat alapított, maga Bernát Clairvaux-nak lett apátja.

A cisztereknek jelentős szerepe volt a korszerű mezőgazdasági módszerek, az ipari találmányok elterjesztésében. (A rend elnevezése a kiindulópont, Citaux város latin nevéből, Cistertiumból ered.)

Bernhard_von_Clairvaux_(Initiale-B)

Ágostonosok

A XI-XIII. században jelentős szerepet játszottak az Ágostonos rendek is. Nevük Szent Ágostonra és tanításaira utal vissza. Egyik csoportjuk - legismertebb a premontreiek kongregációja - olyan világi papokból állt, akik a szerzetesek közül elsőként tartották fontos feladatnak a prédikálást és a lelkipásztorkodást. Másik csoportjukat Ágostonos remetéknek hívják, ide tartozik az egyetlen magyar alapítású rend, a Pálosoké.

További érdekes oldalak:

Sulinet Tudásbázis - A pap és a szerzetes a középkorban 

Farkas Judit cikke