A szer hálójában
2012/06/26 11:21
2820 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Egyre több a dopingügy, pedig szigorodnak a szabályozások és az ellenőrzések száma is nő. Mióta van jelen a dopping a sportban? Milyen szereket használtak és használnak a sportolók, és milyen mellékhatásokkal kell számolnia azoknak, akik erre az útra lépnek? Hogyan lehet kijátszani egy doppingszűrést és kinek éri meg a "doppingbiznisz? 

dopping_520

Doppingtörténelem

A doppingolás nem új keletű a sportban, mégis egyre nagyobb figyelmet kap, amin részben az egyre több lebukásnak köszönhető. Igaz, az utóbbi időben az ellenőrzések is egyre szigorúbbak, hogy minél kevesebb olyan helyzet adódjon, mikor utólag kell valakit megfosztani tévesen odaítélt díjától.

Az első ilyen este még 1904-ben a nyári olimpián fordul elő. A martaonfutó Thomas J. Hicks-t a verseny alatt kapták rajta, hogy edzőjétől strychnint és konyakot vett át (az utóbbira azért van szükség, hogy közömbösítse a kimutatható anyagot, erre napjainkig van példa).

A doppingolás mellesleg nem csak sportszerűtlen, de roppant veszélyes is. Biztos sokan emlékeznek a ’80-as évek NDK spotolónőire, akik nemcsak nemi jellegüket veszítették el a szerek hatására, de súlyos betegségekkel, például májgyulladással is szembe kellett nézniük. Egyébként az első bizonyítottan dopping által okozott haláleset 1960-ban a nyári olimpián történt. A római országúti kerékpárversenyen egy dán versenyző, Knud Enemark Jensen veszítette életét. A szervezetében a boncolás során amfetamint találtak.

Ezzel egy időben már elkezdődött a teljesítményfokozók használatának tiltása, melyet a Nemzeti Olimpiai Bizottság 1967 óta támogat. Egy év múlva mégis egy svéd öttusázónak, Gunnar Lilkenwallnak kellett megválnia bronzérmétől, miután kiderült, hogy tiltott szert fogyasztott.

2006-ig összesen 73 sportoló keveredett doppingügybe, ám ahogy a mondás tartja: a sportban csak az doppingol, akiről ki is derül. Tehát a valóságban jóval több lehet a doppinggal versenyzett, esetleg eredményesen teljesített sportolók száma. Köztudott például, hogy a ’70-es években rengeteg atléta szedett gyógyszereket anélkül, hogy ez kiderült volna. Részben ezek vezettek a NOB 2006-ban Torinóban már alkalmazott vérvizsgálataihoz.

heidikrieger_200 A ’90-es években kezdtek el kiderülni a már említett keletnémet sportolónők történetei, akik közül sokan teljesen elveszítették nemi identitásukat. Az egyik legismertebb példa a súlylökő Heidi Kriegeré, aki tinédzserként annyi szteroidot és fogamzásgátlót kapott, hogy teljesen megváltozott az alkata, szőrösödni kezdett és elmaradt a pubertáskori nemi jelleg kifejlődése is. A kilencvenes években Heidi végül Andreássá operáltatta át magát. Heidi 1986-ban, húsz évesen lett Európa-bajnok és megnyerte az olimpiai aranyat. Vajon megérte?

1990 után a NOB létrehozta a Doppingellenes Világszervezetet (WADA), mely a dopping ügyekért és a megelőzésért felel.

2000-ben, majd a 2002-es téli olimpián újabb sportolók dőltek meg. Súlyemelőket és sífutókat is diszkvalifikáltak (kizártak) a versenyekből. Persze voltak áldozatai is a doppingnyomozásnak. A román versenyzőtől, Andreea Răducantól 2000-ben, Sydeyben vették el aranyérmét. A tornász szervezetében pszeudoefedrint találtak, ami az orvosa által felírt, megfázásra szedett gyógyszerből kerülhetett a szervezetébe.

Magyarország is az élen jár a sportvétségek elkövetésében. 2004-ben Athénban minden idők legnagyobb doppingbotrányába keveredtünk. 5 olimpikon esetében találtak doppingvétséget.

Annus Adrián kalapácsvető és Fazekas Róbert diszkoszvető, valamint három súlyemelőt, Gyurkovics Ferenc, Kecskés Zoltán és Kovács Zoltán sem volt „tiszta”. Talán nem véletlen, hogy 2008-ban, a pekingi nyári olimpia előtt már nagyon szigorú ellenőrzéseket végzett a Magyar Antidopping Csoport (MACS). 2000 doppingvizsgálatot hajtottak végre a 167 versenyzőn, átlagosan 4-5 alkalommal is megvizsgálva mindegyiküket. A torna előtti időszakban, illetve a versenyek alatt már 2 óránként tájékoztatást kellett adniuk a hollétükről. Újításnak számított az is, hogy az első öt helyezettet különös odafigyeléssel és fokozottan ellenőrizték.

Változnak az idők, változnak a szerek

gyogyszer_200 A doppingolás a hatvanas években kezdett el intenzíven megjelenni. Ekkoriban az amfetamin származékok hódítottak. A következő évtizedben a szteroidoké volt a főszerep, ami elsősorban az izomtömeg növelésben hozott eredményeket. A nyolcvanas években az anabolikus szteroidok váltották az egyszerűbb hormonkészítményeket, ezek közül is a legelterjedtebb a sztanozolol volt. Ez buktatta le Ben Johnson kanadai sprintert is. A szöuli nyári olimpián világrekordot futó, 9,79-es világcsúcsa után kiderült, használta a szteroidot. Miután újra visszatérhetett, ismét visszaélésen kapták, így 1993-ban végleg eltiltották a versenyzéstől.

A kilencvenes években megjelent az EPO. Az erythropoietin egy olyan hormonkészítmény, mely a szervezet vörösvérsejtszámának fokozása révén növeli az állóképességet.

Tíz év múlva, a 2000-es években megjelent a THG, vagyis a tetrahydrogestrinone. Nem sokkal később azonban a mesterséges szteroidot előállító céget, a BALCO-t leleplezték egy véletlenül kiderült email folytán. Nagyon sok sportoló volt érintett a THG ügyben.

A doppingszerek különösen az olyan sportágakban gyakoriak, melyekhez különösen jó állóképességre, nagy erőre, vagy robbanékonyságra van szükség. Ilyen például az atlétika, a kerékpár, a súlyemelés vagy az úszás. Az állóképességi sportok versenyzői 30-40%-a használ valamilyen teljesítményfokozót, erre utalnak a felmérések. Ehhez képest világviszonylatban mindössze 3% a pozitív eredmények aránya. Ez ma már azért lehetséges, mert a versenyzők és orvosaik igyekeznek olyan szereket használni, melyek nincsenek a tiltólistán. Hogy mindez hogyan lehetséges? Nos, mai természettudományos ismereteink mellett már nagyon könnyen ki lehet cselezni a tiltólistát. Elég egy tiltott szer egy összetevőjét megváltoztatni ahhoz, hogy a molekula már eltérjen hasonló vagy teljesen azonos testvérétől, mely szerepel a tiltólistán. (Ezen elgondolás mentén lehet ma legálisan árusítani az úgynevezett dizájner drogokat is.)

Orvosok, laborok szakosodnak egy-egy élsportolóra, hogy mindig „doppingtiszta” szert alkalmazzanak a versenyzőnél.

Tovább bonyolítja a helyzetet, ha a versenyzők olyan anyagot használnak, mely vérből vagy vizeletből nem mutatható ki. Ilyen például az IGF, melyet csak az izomzatból vett mintákkal lehet kimutatni. (Egy ampulla IGF egyébként nagyjából 150 ezer forintnak megfelelő, melyből akár 6-8-at is be kell venni egy fél év alatt a sportolóknak, ha jobb teljesítményre vágynak.)

Néhány éve fogalmazódott meg az a félelem, hogy egyes sportolók élhetnek a géndopping lehetőségével. Ez persze csak elméleti feltételezés, mégis már tíz éve végeztek hasonló kísérleteket egerekkel, melyek óriási eredményeket produkáltak. Izomtömegük látványosan megnőtt, tízszer annyi teljesítmény leadására voltak képesek, mint mások. A WADA mindenesetre keményen dolgozik azon, hogy kimutathatóvá tegye a géndoppingolást.

A WADA által készített tiltólista listára azok a szerek kerülnek fel, melyeket már kiszűrtek egy-egy ellenőrzés során, így a folyamat elég lassan halad. Azonban az sem ritka, hogy egy versenyző segít a szervezetnek lefülelni egy szert, vagy egy vétkes egyesületet. Így tett a sokszoros világ- és olimpiai bajnok sprinter Marion Jones is, aki egy vita után úgy kívánta megoldani a helyzetet, hogy feldobta magát és egész egyesületét is. Éppen ezek miatt folyik egy tárgyalás a NOB-bal, hogy ne csak a sportolókat, de a sportorvosokat is el lehessen tiltani pályájuktól.

Cselek és taktikák

vizeletvizsgalat_200 Persze nem csak a WADA fordít sok pénzt és időt a dopping kiszűrésére, az igazán elszánt sportolók is rengeteg taktikával éltek már az idők során. Nem ritka, hogy a férfiak olyan szerkezetekkel mennek el a kötelező vizeletadásra, melyek elrejtve a nemi szervük alatt, egy cső segítségével egy másik ember mintáját juttatják a tesztpohárba. Szélsőségesebb példák is ismertek, tudunk olyan delikvensről is, aki nem félt olyan messzire menni, hogy más vizeletét fecskendezte húgyhólyagjába, és olyan női sportoló is ismert, aki a nemi szervébe rejtette el a becsomagolt mintát, melyet a megfelelő pillanatban kilyukasztott.

Egyszerűbb esetben elég egy hosszabb kórházi kezelés is, ilyenkor ugyanis a sportolókon nem végezhető doppingteszt, ez pedig csak az orvoson és a menedzsmenten áll, milyen gyógyszerkoktélt kap a „lábadozó”.

Legrosszabbul azok a versenyzők jártak, akik átestek már doppingteszten. Hiába produkáltak ugyanis negatív tesztet, hiszen a mintákat nyolc évig megőrzik, és közben folyamatosan vizsgálják nem szerepel-e olyan összetevő a mintában, mely időközben tiltólistára került.

Feketebárányok

Rengeteg sportoló ért el komoly hírnevet produktum helyett pozitív doppingteszttel. Sokan talán nem hitték volna, hogy valaha lebuknak, pedig a szabályok, az ellenőrzések és a vizsgálatok szigorodása egyre kevesebb sportolónak kegyelmez.

Azok után, hogy néhány éve lefüleltek doppingos sakkozókat és billiárdosokat, talán nem lepődünk meg, hogy szinte már nincs olyan sportág, amiben ne történt volna visszaélés.

Az egyik legtöbbet hallott visszaélés a kerékpározásban fordult és fordul elő. Eddig kiderült már Erik Zabelrő és Rolf Adagról, profi kerékpárosokról, hogy doppingoltak. Ők egy sajtótájékoztatón ismerték be tettüket, nem úgy, mint a legenda: Lance Armstrong, akit szintén számos alakalommal gyanúsítottak már doppingvétséggel.

Ivan Basso Giro d'Italia-győztes kerékpárost 2007-ben két évre tiltották el a versenyzéstől. Idén érte a tiltás a másik Tour-győztest, Jan Ullrich-ot, akinek már 2003-ban amfetamint találtak a vérében, és Bjärne Riis is beismerő vallomást tett nemrégiben. A spanyol doppingdoktor, Eufemiano Fuentes naplóját egy házkutatás során foglalták le. Ebből kiderült, az amerikai olimpiai bajnok Tyler Hamiltont négyféle szerrel kezelte, a kerékpáros mégis megtarthatta aranyát, pedig egy hónappal az olimpia után egy nemzetközi versenyen kapták el, tesztjei pedig arra utaltak: az olimpia után lecserélték a versenyző vérét. Szintén Fuentes manipulálta a német Jan Ullrich vérmintáját is, aki az óta vissza is vonult.

Az úszás is egy botrányokkal teli sport. Sok hirtelen csúcsra jutott csillagot láthattunk már ebben a sportban, akik aztán hamar el is tűntek. Ilyen az ír származású Michelle Smith esete. 1996-ban az atlantai olimpián három aranyat és egy bronzérmet zsebelt be. Többet nem állt rajthoz, érmeit pedig két év múlva veszítette el, mikor kiderült, szintén sportoló férje mellett ő is doppingol.

Doppingolt mégis folytatja az ausztrál úszó, Ian Thorpe. Négy év kényszerpihenő után 2011-ben jelentkezett a londoni olimpia ellenőrzésein, ám az 52-es lábú versenyző nem felelt meg a kvalifikációhoz. Az úszó 5 aranyat tudhat magáénak.

A kínai úszók is jó ideje az érdeklődés középpontjában állnak. Az 1994-es úszó-világbajnokságon óriási sikert aratott versenyzőket nemzetközi nyomásra ellenőrizték. Az atlantai olimpián már csak egy érmet tudtak szerezni.

Az atlétika sem tartozik a „tiszta” sportok közé. Marion Jones amerikai atléta az után bukott le, hogy korábbi és második férje is doppingolás miatt szakította meg sportolói karrierjét. Athénban úgy tűnt, 100 méteren nincs gyorsabb női futó, mint Julia Nyesztyerenko. A fehérorosz versenyző azonban hamar le is bukott. Igaz, aranyát megtarthatta.

Nyolc év eltiltást kapott viszont Justin Gatlin, akit visszaesőként kaptak doppingoláson.

A görög Konsztantinosz Kenterisz kétszáz méteren nyert Athénban, mintát azonban később sem adott motorbalesetére hivatkozva.

Az idei olimpián a kenyai hosszútávfutók állnak az érdeklődés középpontjában. A rajtoló versenyzők vérértéke ugyanis évről évre magasabb. Az utóbbi években a kenyai közép- és hosszútávfutók uralják a versenyeket és ők a világrekorderek is.

A téli olimpiák kedvelt versenyszám a síelés sem mentes doppingügyletektől. A legnagyobb botrányhős a spanyol nemzet színeiben induló Johann Mühleg, akit az orosz Larissza Lazutyinával és Olga Danyilovával együtt megfosztottak címétől.

A török súlyemelő, Halil Mutlu harmadik olimpiai aranya után dőlt meg.

Hasonlóan nagy hírnévre tett szert az egykori focista, Zinedine Zidane, aki elismerte, a Juventusban kreatint kapott.

John McEnroe elismerte, a teniszben is gyakori a dopping. A gyanú már elért a Willams nővéreket, Justine Henint és Jennifer Capriatit is.

Miről szól a doppingolás?

lancearmstong_200 Mégis kinek és miértéri meg, hogy állandóan kísérletezzen, hogy olyan anyagot dobjon piacra, amely jobb, megbízhatóbb összetevőkből áll és bombabiztos, valamint nincs a tiltólistán? És melyik sportolónak éri meg, hogy rossz lelkiismerettel, érdemtelenül, hazugságban nyerjen versenyeket úgy, hogy közben tönkreteszi szervezetét? A válasz nagyon egyszerű: szinte mindenkinek.

Az élsportolók nagy összegeket keresnek, melyekből klubjuk, szervezetük, menedzsmentjük is részesül és persze az elismerés sem marad el. Éppen ezért minden sportágnak van egy saját ikonja, akit nem enged elbukni, sőt, ha kell, kivitelezik például a doppingellenőrzéseknél. Ők azok, akik népszerűsítik a sportágat, és akik leültetik a nézőket a közvetítések elé. Ilyen lehet Lance Armstrong a kerékpárban.

Érdekes változtatás, hogy a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) eltörölte azt a szabályt, mely a dopping miatt eltiltott sportolókat nem engedte részt venni többé az olimpián. A BOA nem magától döntött így a ’92 óta érvényben lévő szabályról; a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nyomására tették meg a szükséges lépést. A döntés lehetővé tette néhány bukott angyal, így a sprinter Dwain Chambers és az országúti kerékpáros David Millar visszatérését.

A döntésnek némileg ellentmond Jacques Rogge NOB-elnök vélekedése: „A lebukott versenyzők a sportszeretők társadalmában többé már nem lehetnek példaképek. Még akkor sem, ha a szabályok szerint nem foszthatjuk meg őket minden megszerzett érmüktől.”